Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|42| - Beteges...

Jeonginnal legalább egy tíz percig nem szóltunk egymáshoz. Szótlanul vártuk Minjaet, s időközben ő teljesen elfoglalta magát a telefonjával. Nem tudtam pontosan, hogy mit csinál, viszont tehetetlenségemben már én is a telefonomhoz nyúltam. Mikor pedig felnéztem az instagramra, hirtelen eszembe jutott az a lány, akivel az iskola előtt találkoztam.

-Jeongin, nem fogod elhinni, hogy mi történt. - mosolyodtam el.

Egyből az üzeneteimre mentem, s amint megnyitottam a lánnyal történő rövidebb beszélgetésemet, Jeongin kíváncsian rákérdezett arra, hogy mi történt.

-Híresek lettünk. - mosolyogtam még mindig. - Csináltak rólunk egy oldalt, ahová kettőnkről készült képeket töltenek fel. - meséltem, miközben rákerestem az említett oldalra.

-Hogy mit csináltak? - kérdezte sokkoltan. - De hiszen nincsenek is közös képeink.

Amint megnyitottam az oldalt, rögtön átadtam a telefonomat Jeonginnak, aki kíváncsian vetett rá egy pillantást. Miközben viszont az oldalt nézte, a tekintete pillanatok alatt vált döbbenté, s nem sokkal később értetlenül rám nézett.

-Hogyan? És miért? - kérdezte, majd visszanézett a telefonomra. - Ez már... Beteges. A tudtunk nélkül fotóztak le minket. - vált halkabbá.

Az oldalon minden kép távolabbról készült. Voltak képek amik a könyvtár pakolásának a napján készültek, s voltak, amik a folyosókon, és az iskola előtt. Jeongint pedig ez egyre jobban aggasztotta.

-Ha tudnád, hogy rólam mennyi kép van így fent az interneten... - sóhajtottam. - De amúgy én erről tudok. Engedélyt adtam rá. - jelentettem ki, ami miatt Jeongin szemei hatalmasra nőttek.

-De... - szólalt meg halkabban egy kisebb habozás után. - Én ezt nem akarom. - adta vissza a telefonom. - Csinálj valamit.

Meglepett Jeongin kijelentése, s emiatt tanácstalanul tettem el a telefonomat a zsebembe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ellenezni fogja. Azt hittem, hogy Jeonginnak is tetszeni fog ez az ötlet, hiszen ezáltal még hihetőbbnek tűnik a kapcsolatunk. Viszont egyedül csak én tartottam ezt segítségnek.

-Szerintem ebből semmi baj nem lehet...

-És, ha messzire mennek? - akadt ki egyből. - Pár képre még azt mondom jó, de ha folyamatosan csak minket fognak figyelni és várják majd a tökéletes pillanatot a képek készítéséhez...

-Nem mindegy? Ha nem engedtem volna meg, akkor más csinált volna. Még mindig velem vagy álkapcsolatban. Napok kérdése és lehet, hogy egy vadidegen rak ki képet rólunk. - közöltem. - Lehet, hogy most is minket néz valaki.

A kijelentésem miatt Jeongin lesütötte a szemeit, majd egy nagyobbat sóhajtott. Arcán pedig tökéletesen látszódott a nyugtalanság, amit én okoztam neki. S, míg ő tehetetlenül ácsorgott tovább egyhelyben, addig én tanácstalanul vettem elő ismét a telefonomat. Rendezni akartam ezt, s Jeongin kedvéért meg akartam mondani a lánynak, hogy szedje le a képeket, bár ezt én feleslegesnek tartottam.

Már úgyis eljutott az emberekhez. Ki tudja, hogy hányan mentették le, vagy osztották meg újra.

-Azt hittem, hogy örülni fogsz annak, hogy többen is szeretnek minket. - sóhajtottam. - De mindegy. Megmondom az oldal vezetőjének, hogy fejezze be. - jelentettem ki, miközben megnyitottam a közösségi oldalt.

-Hagyd. Már mindegy. - mérgelődött.

Bűntudatom lett a tettem miatt. Nem akartam, hogy Jeongin rosszul érezze magát, viszont ez a hibám helyrehozhatatlan volt. Ettől függetlenül meg akartam nyugtatni, így megpróbáltam mindent a cél érdekében.