Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|33| - Lenyűgöző

[  H y u n j i n - s z e m s z ö g e ]

A szerződés legalsó pontozott vonalának az elején tartottam a tollat, miközben a szívem egyre hevesebben vert, s még a kezem is megremegett. Tudtam jól, hogy ez a szerződés egyben a halálos ítéletem is volt, s ha aláírom, akkor mindennek vége. Én pedig képes voltam mindent kockára tenni egy olyan emberért, aki még csak nem is szeretett.

Rögtön eszembe jutottak a szüleim, s már láttam magam előtt a veszekedésünket, ahogyan Jieun csalódott tekintetét is. Ám amikor lassan Jeonginra néztem, minden megváltozott. A boldogságára gondoltam, s ekkor akaratlanul elképzeltem azt a jövőt, amiről ő régóta álmodozott. Ez miatt pedig halványan elmosolyodtam, s amint visszanéztem a szerződésre, rögtön alá is írtam.

Biztos vagyok benne, hogy sokan fognak szeretni téged. Nekem pedig valahogy fel kell vennem majd a versenyt akár több millió emberrel.

De mi van akkor, ha eltűnök a tömegben?

-Vegye ki a rendszerből Jeongin nevét. És többet nem kerülhet be a neve. - toltam vissza a vezető elé a szerződést.

-Tartom a szavam. - felelte a férfi, majd rögtön kopogtatni kezdtek az ajtón. - Tessék?

Egy középkorú nő lépett be az ajtón, aki rögtön elmondta, hogy beléptetőt hozott. A vezető pedig egyből az asztalához hívta, s amint azt átvette, egyből elküldte a nőt.

-Láttad a büfét? - kérdezte Jeongintól a vezető, miközben átadta neki a beléptetőt. - Azzal szemben van egy fotocellás ajtó. Mögötte szintén van egy nagyobb tér, s ha elindulsz a jobb oldalon lévő hosszabb folyosón, akkor kikötsz végül egy ajtó előtt. - vázolt fel neki egy útvonalat. - A mai napon nem kell itt lenniük a gyakornokoknak, viszont páran mégis bejöttek. Menj, nézd meg őket.

-Szabad? - kérdezte Jeongin csillogó szemekkel.

-Ha kérdezik mondd, hogy én küldtelek. - mosolyodott el a férfi, majd Jeongin megköszönte, s rögtön felpattant a székről.

-Jössz? - nézett rám Jeongin, viszont a vezető nem engedett.

Pár dolgot még meg akart velem beszélni, így Jeonginnak egyedül kellett mennie. Ez miatt pedig egyből eltűnt a boldogság az arcáról, s halkan kijelentette, hogy nem akar egyedül menni.

-Tíz perc és megy. - nézett rá a vezető. - Csak kibírod addig Hyunjin nélkül.

Jeongin ezután sóhajtva indult el az ajtó felé, s amint kilépett az ajtón, egy nagyon rossz érzés kerített hatalmába. Egyedül éreztem magam, s egyre jobban kezdett el hiányozni. Ez miatt pedig sietni akartam, ugyanis szerettem volna újra a közelemben tudni.

Most mentél el, de már hiányzol. Mi lesz velem, ha tényleg vége lesz mindennek? Nem akarom úgy élni a napjaimat, hogy nem vagy mellettem.

Mit tegyek azért, hogy örökre velem maradj?

-Mindent állok neked. - szólalt meg hirtelen a vezető. - Viszont ha a szerződést felbontod a lejárata előtt, akkor mindent vissza kell fizetned. Ha gondolod elhelyezlek az egyik épületünkben, s kiadok neked egy kisebb lakást.

Ne aggódjon, nem fogok visszalépni, ugyanis nem tehetem. Jeongin miatt muszáj maradnom.

-Köszönöm, de még nem szeretnék élni ezzel a lehetőséggel. - utasítottam vissza.

A szívem mélyén viszont rögtön költöztem volna. Ám ezt jelenleg mégsem akartam, s talán nem is mertem volna bevállalni. Tudtam, hogy nem lenne jó ötlet még ebbe is belemennem, hiszen éreztem, hogy a szüleim így is elég dühösek lesznek a szerződés miatt. Nem akartam rontani még jobban a helyzeten, így muszáj volt visszautasítanom ezt a lehetőséget.