Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|93| - Túl szép, hogy igaz legyen

Az ágyból történő kikelésünket követő percekben szokatlanul gyerekesen viselkedtünk. Folyamatosan piszkáltuk egymást szavakkal és tettek egyaránt, aminek az lett a vége, hogy Hyunjin visszalökött a már megigazított ágyba. Ezt követően pedig az ágyon lévő párnákkal kezdtem el dobálni, amiket Hyunjin még reptükben megfogott, majd egyből visszadobta nekem azokat. S mivel a visszaszerzett párnákat én újra és újra felé hajítottam, így nem sokkal később egy visszafogottabb párnacsata kellős közepén találtuk magunkat. Ám hiába is élveztük ezt, Hyunjin egy idő után ráunt a játszadozásra. Abban a pillanatban pedig hirtelen megindult felém, s miután bemászott hozzám az ágyba, addig csikizett, amíg meg nem ígértem neki, hogy befejezem párnák dobálását. Ezzel a tettével viszont nem csak azt érte el, hogy befejezzük a párnacsatát, hanem azt is, hogy valami újat kezdjünk. Ugyanis miközben megpróbáltam szabadulni a kezei közül, Hyunjin finoman az ágynak nyomott, s még fölém is tornyosult, hogy még véletlenül se szabadulhassak meg tőle. Amint pedig ez megtörtént már nem nevettem, mert a kialakult helyzet, a közelsége, s annak tudata, hogy szinte rajtam fekszik nemcsak eltűntette az arcomon lévő nagyobb mosolyt, de még a lélegzetem is megállította.

-H-Hyunjin. – szólítottam meg nehezen, miközben folyamatosan a szemeimet fürkészte. – Tényleg befejezem. – utaltam halkan a párnacsatára.

-Én még nem. – közölte alig hallhatóan, majd a következő pillanatban lassan az ajkaim felé kezdett el hajolni. – Vagy... Fejezzem be? – kérdezte vészesen közel, s ekkor már az ajkaink is majdnem összeértek.

Hyunjin kijelentése kétértelmű volt, így nem tudtam, hogy mégis mire gondol a befejezés alatt. Befejezhette ezt az egészet, más szóval meghátrál, vagy befejezi azt, amit elkezdett és megcsókol. Az utóbbira pedig hiába szerettem volna igent mondani, előfordulhatott, hogy a helyeslésem a meghátrálását jelentette volna. Nem tudtam, hogy melyik lenne a legjobb szó: Igen, vagy nem. Hyunjin viszont hagyott időt, hogy alaposan átgondolhassam, hogy mit is szeretnék. Ám ez nem azt jelentette, hogy tettek nélkül várta a válaszom, mivel ha nem az ajkaim, akkor a nyakam vette célba. Hyunjin pedig ezután több apró csókkal lepte el azt, amivel a válaszadást nemcsak megnehezítette, hanem egyenesen lehetetlenné tette. Ugyanis amint megéreztem, hogy az ajkai a bőrömhöz értek, már nem tudtam a kérdésével foglalkozni. Ekkorra viszont már mindegy volt, mert nem sokkal később, a válaszom nélkül kezdett el az ajkaim felé haladni, amiből már biztosra tudtam, hogy tényleg meg fog csókolni.

-Túlságosan is bátor vagy, nem gondolod? – szóltam meg nehezen, miközben lehunyt szemmel hagytam, hogy az ajkaim közelébe érjen.

-Te meg túlságosan is benne vagy.

-Mintha ezt tegnapelőtt nem tettem volna egyértelművé. – vágtam hozzá, minek hallatán Hyunjin egyből lefagyott.

-Nem is tagadod? Mi történt? – hátrált meg mosolyogva, de ettől függetlenül még akkor sem engedett el.

-Van, amit már képtelenség lenne tagadnom. – vallottam be zavartan.

Nem sokkal a kijelentésem után Hyunjin nem húzta tovább az időt. Egyből lecsapott az ajkaimra, majd pillanatok alatt csókba hívott, minek viszonzása közben egyre biztosabb lettem abban, hogy más körülmények között ez biztosan nem érne véget egyetlenegy csókkal. És nem csak a szavaim miatt. Hanem azért is, mert egyikünk sem akart véget vetni ennek. Viszont muszáj volt így tennünk. El kellett engednünk egymást, de ez nem volt könnyű. Sőt, egyenesen nehéz volt, mert Hyunjin a hosszadalmas csók után újra a nyakamat vette célba. S ha ez nem lett volna elég, a kezével még egy kicsit a felsőmet is feljebb gyűrte, majd amint megéreztem a kezét a bőrömhöz érni már el is uralkodott rajtam a pánik. Ennek eredményeként pedig rögtön megpróbáltam eltolni magamtól, de ezt olyan erőtlenül tettem, hogy Hyunjin emiatt egyből nevetni kezdett.