Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|41| - Baráti vacsora

Hiába tudtam, hogy most már tényleg fogadnom kell anya hívását, én ezt akkor sem tudtam megtenni. Folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy mi van akkor, ha tényleg rájött valamire, vagy a legrosszabb esetben mindenre. Tartottam attól, hogy egyszerre kell mindent bevallanom és megmagyaráznom neki, ahogyan attól is, hogy olyan következményei lesznek a tetteimnek, amik mindent elronthatnak.

Ám hirtelen eszembe jutott, hogy mindent Jeonginért tettem. Rá gondolva pedig sokkal könnyebbé vált minden. Erőt adott, s a jelenléte ráadásul még meg is nyugtatott. Miután pedig ismét szorítottam egy aprót a kezén, igaz, hogy félve, de végül felvettem a telefont.

-Szia, anya. - köszöntem neki egyre gyorsabban verő szívvel. - El lett tolva a fotózás, és ezért nem tudtam felvenni a telefont. - mentegetőztem rögtön. - Most végeztem, de van még egy kis dolgom, szóval... - próbáltam meg minél hamarabb véget vetni a beszélgetésnek, de ő ezt nem hagyta, ráadásul még a szavamba is vágott.

-Semmi baj, Hyunjin. Én sem érek rá, szóval megpróbálok gyors lenni. - jelentette ki, ami miatt egy kicsit megkönnyebbültem. - Péntek délután két helyre is kell menned fotózásra. Ebből az egyik helyen még interjút is csinálnak veled. - mesélte, miközben egyre lassabban haladtam tovább. - Remélem, hogy nem terveztél akkorra semmit. Ha igen, akkor mondd le.

Tudtam, hogy anya szavaiból semmi sem fog megtörténni, hiszen a szerződés miatt már a JYP-hoz tartoztam. Már nem mehettem máshoz, így az interjút sem készíthették el velem. Emellett anya utasításait sem követhettem már, ugyanis most már csak Park Jinyoung irányíthatott, s csak ő hozhatta a döntéseket.

Mégis hogyan mondjam el neked azt, hogy aláírtam a szerződést? Hogyan mondjam el, hogy ne legyen belőle akkora probléma?

Mivel fogalmam sem volt arról, hogy hogyan kezdhetnék bele, így teljesen szótlanná váltam. A nagyobb csend pedig anyának is feltűnt, s emiatt rögtön kérdőre is vont.

-Hyunjin, hallasz? - szólalt meg anya a vonal végéről. - Hahó.

-I-igen hallak. - válaszoltam bátortalanul. - Figyelj, tudod én... - kezdtem bele, de nem tudtam, hogy hogyan folytassam. -Nem fogok tudni elmenni. - vallottam be, egy kisebb habozás után. - Megígértem, hogy visszajövök ide pénteken. - próbáltam meg máshogy kimászni ebből a helyzetből.

Egyre jobban estem kétségbe, s már nem akartam neki megmondani az igazat. Féltem, hogy rossz vége lesz, így mindent megpróbáltam azért, hogy ne derüljön ki az, hogy aláírtam a szerződést. S, igaz, hogy tisztában voltam azzal, hogy egyszer úgyis meg fogja tudni, de nem akartam, hogy ez most derüljön ki. Szükségem volt még egy kis időre, s reméltem, hogy ezt meg is kapom azzal, hogy anya beéri most ennyivel. Ám ő ezt nem hagyta annyiban. Ragaszkodni kezdett ahhoz, hogy lemondjam a megbeszélteket, ami miatt egy sóhajtás kíséretében lehunytam a szemeimet.

-Nem tudom lemondani... - közöltem, miközben megálltam.

-Akkor majd én lemondom neked. - jelentette ki. - Ezért nem szeretem, mikor a JYP-ba mész. Park Jinyoung folyton magához akar láncolni téged. Úgy csinál, mintha az egyik modellje lennél, holott semmi köze hozzád. - emelte fel a hangját. - Örüljön, hogy egyáltalán megengedjük azt, hogy odamenj. - mérgelődött megállás nélkül.

Anya kijelentései miatt pillanatok alatt estem pánikba, s még a szívverésem is gyorsulni kezdett. Tehetetlenül álltam tovább egyhelyben, s miután tanácstalanul felnyitottam a szemeimet, rögtön Jeonginra néztem. Ezután pedig úgy néztem rá, mintha tőle vártam volna a segítséget, viszont tudtam, hogy ő ebben nem tudna segíteni. Egyedül kellett megoldanom, s egyre biztosabb lettem abban, hogy ezt csak egyféleképpen tudom rendezni.