Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|53| - Házirend

Én voltam az utolsó, aki belépett az igazgatói irodába, s így én voltam az is, aki visszacsukta magunk után az ajtót. Ám amikor megfordultam, s megláttam Yejunt az igazgató társaságában a kezeimet automatikusan ökölbe szorítottam, majd egy nagyobb sóhajtás kíséretében keresztbe fontam a karjaim.

-Neked most mégis mi a problémád? - kérdeztem aránylag nyugodt hangnemben. - De úgy őszintén... Nem bírsz ki egy napot se úgy, hogy ne tennél keresztbe nekünk. - folytattam egy kicsivel indulatosabban. - Nem tudom, hogy most mibe akarsz rángatni minket, de ha kapunk miattad valamit, akkor annak a valaminek utólag tényleg okot fogok adni. - kezdtem el fenyegetőzni, s egy kicsit sem érdekelt az, hogy ebben a pillanatban ezt pont, hogy nem kellene tennem.

-Hyunjin, elég legyen. - szólt rám az igazgató.

Az igazgató az asztala mögött ülve egy szigorú pillantást küldött felém, majd sóhajtva tette a kezeit az asztalra, s ezután megkért minket arra, hogy üljünk le. Ám jelenleg mind a négyen feszültek, s idegesek voltunk, így egyikünk sem választotta a leülést. Ehelyett mi továbbra is állva, kíváncsi tekintettel vártuk a problémát, amit Yejun készült ránk helyezni.

-Tudjátok... Van egy házirend. Az iskolának, és a kollégiumnak is. - kezdte el mesélni az igazgató azt, amit mindannyian nagyon jól tudtunk. - Ezek alól pedig a nevesebb diákjaink sincsenek felmentve. A szabályok mindenkire vonatkoznak, így mindenkinek be is kell tartania ezeket. Még neked is, Hyunjin. - nézett rám a férfi, s a kijelentése miatt értetlenül felhúztam szemöldökömet. - Hallottam, hogy napokkal ezelőtt mit csináltál a kollégiumban.

-Mit csináltam? - kérdeztem, majd az igazgató átadta a szót Yejunnak.

-Őrült módon ránk törtél. Zavartál minket és felszólításra sem mentél el. A neveddel fenyegetőztél, s megállás nélkül dörömböltél az ajtón. Muszáj volt kihívni rád a kollégium biztonsági őreit. - foglalta össze röviden Yejun.

-És azt nem teszed hozzá, hogy mi okból tettem ezt? - váltam rögtön idegessé.

Yejun volt az egyetlen, aki nyugodtan üldögélt az egyik széken, s miután egy halvány mosoly keletkezett az arcán, ismét megszólalt.

-Gondoltam nem kell megemlítenem, hiszen elég nyilvánvaló az, hogy kattant vagy. - válaszolt. - Ráadásul azóta a szobatársammal, Jeonginnal vagy. - folytatta, miközben felkelt a székről.

A következő pillanatban pedig Yejun lassan megindult Jeongin felé, ami miatt nem csak én kaptam egy hirteleni sokkot, hanem még Jeongin is. Az arca pillanatok alatt vált rémülté, s miután Yejun a vállára helyezte az egyik kezét, ő rögtön összeszorította a szemeit.

-Ezek után mégis, hogy nézzem tétlenül azt, hogy vele vagy? - kérdezte. - A tetted után biztos vagyok abban, hogy Jeongin nem önszántából van együtt veled. - jelentette ki, ami miatt a szemeim a kétszeresére nőttek. - Kényszeríted erre, igaz? - kérdezte, s emiatt Minho rögtön nevetni kezdett.

-Bocsánat. - kért bocsánatot a nevetés miatt.

Leütöm. Én tényleg le fogom ütni...

-És mi hogyan jövünk a képbe? - kérdezte Jisung.

-Mi kényszerítjük Hyunjint, hogy kényszerítse Jeongint a kapcsolatra. - válaszolt neki Minho, majd ismét nevetni kezdett, végül pedig újra bocsánatot kért.

Miközben Minho jól szórakozott a kialakult helyzeten, addig én folyamatosan csak Jeongint figyeltem, akin látszódott, hogy legszívesebben felszívódna. Tisztán látható volt az, hogy retteg, s kényelmetlenül érzi magát Yejun közelében. Emiatt pedig én rögtön feléjük indultam, ugyanis nem bírtam már tovább nézni azt, ahogyan Jeongin szenved. Miután pedig eléjük értem rögtön megragadtam Yejun csuklóját, s miközben egy erősebbet szorítottam rajta, egy fenyegető pillantást küldtem felé. Ám szavak helyett most inkább csak szótlanul, megjegyzések nélkül vettem le a kezét Jeongin válláról, majd mindenféle durvaság nélkül toltam arrébb egy kicsit Yejunt, hogy ne legyen ilyen közel hozzánk. Ezt pedig hiába tettem a lehető legfinomabban, ő mégis úgy reagált, mintha teljes erőmből meglöktem volna.