[ H y u n j i n - s z e m s z ö g e ]
Ott állt előttem. Jeongin teljes életnagyságban állt előttem és megállás nélkül mosolygott. A mosolyt pedig nekem szánta, ráadásul a kezét még lassan felém is nyújtotta. Őt nézve, s a mosolyát látva én is elmosolyodtam, majd egy kisebb habozás után a kezemet én is felé nyújtottam. Egy másodpercre sem tereltem el a tekintetemet a gyönyörű, sötétbarna szemeiről, amikkel ő is folyamatosan engem fürkészett. Tartottuk a szemkontaktust, ráadásul a kezeink is már majdnem összeértek. Mikor viszont ez megtörténhetett volna, Jeongin megtorpant, s visszahúzta a kezét, ami miatt éretlenül néztem rá tovább.
-Ébresztő, Hyunjin. - szólalt meg, majd megszólított még egyszer. - Ideje felkelni. - folytatta, ám a hangja akkor már teljesen más volt.
Addigra már a hangja előbb hasonlított az anyám hangjára, mint a sajátjára.
-Hyunjin. - szólított meg még egyszer, ami miatt felriadtam.
-Fent vagyok. - morogtam, majd egészen a fejemig felhúztam a takarót.
Kijelentésem után anya rögtön vázolni kezdte a mai napot, viszont én egy percig sem tudtam rá figyelni. Folyamatosan Jeongin lebegett a szemeim előtt, ahogyan az édes mosolya, ami mindig boldogsággal töltött el ahányszor csak láttam. A gondolata miatt pedig ahogyan az álmomban, úgy most is elmosolyodtam. Egy aprót szorítottam a takarómon, miközben csak az járt a fejemben, hogy majdnem megérinthettem a kezét.
-Tudod, hogy miért keltettelek fel ilyenkor? - figyeltem fel anyám kérdésére.
-Hogy megszakítsd életem legszebb álmát. - morogtam, amire visszakérdezett. - Semmi. - mondtam sóhajtva, majd lehúztam magamról a takarót, s felültem az ágyban.
A sötét szobámban az egyetlen fényforrást a folyosóról beszűrődő fény nyújtotta. Anya pedig a nyitott ajtómnál állt, s onnan nézett rám, miközben megjelent az ajtóban Jieun, a házvezetőnőnk.
-Asszonyom, készen van a reggelijük. - szólalt meg a harmincas évei elején járó nő, majd anya vetett rá egy pillantást.
-Mindjárt megyünk. Jieun, kérem húzza fel a redőnyt. - utasította a nőt, aki rögtön tette azt, amit az anyám mondott.
Miközben Jieun felhúzta a redőnyt vártam, hogy egy kicsivel több fény szökjön a szobámba, viszont ez nem történt meg. Még nem kelt fel a Nap, ami egyet jelentett. Szörnyen korán volt még, s az álmom feleslegesen szakadt meg. A következő pillanatban anya felkapcsolta a villanyt, viszont én legszívesebben visszafeküdtem volna aludni.
Vissza akartam térni az álmomba, ahol legalább Jeongint a közelemben tudhattam, ha már a valóságban erre esély sem volt.
-Mennyi az idő egyáltalán? - kérdeztem.
-Hajnali öt. - közölte anya, ami miatt tényleg visszadőltem az ágyamba. - Ne szórakozz Hyunjin, kelj fel. Szedd össze magad, reggelizz és indulunk.
-Mégis hova? Anya, ma iskola van. - közöltem.
-Ne haragudj, de ez engem nem érdekel. Majd betelefonálok. Viszont ezzel az indokkal nem állhatsz a fotós elé, hogy iskola van. - vágta hozzám. - Megállapodtunk, nem? Járhatsz iskolába, de cserébe nem hagysz ki egy fotózást sem. Lent találkozunk. - közölte, majd kisietett a szobámból.
Mindenünk meg volt az életben. A szüleim modellek voltak, ráadásul miattuk muszáj volt nekem is modellkednem. Ráadásul ahogyan a szüleim, úgy én is ismert lettem. Iskola mellett hetente többször is rángattak különböző cégekhez, és havi szinten jelentem meg a magazinokban, vagy éppen az interneten, akár még a tévében is a reklámozások végett. A keresett modellek közé tartoztam, ez miatt pedig az iskolában sem tudtam elvegyülni. Az életem sosem volt egyszerű, s legfőbb vágyaim közé tartozott az, hogy kiszállhassak. Nyugodt életre vágytam, s el akartam vegyülni. Olyan akartam lenni, mint a többiek, viszont számomra ez lehetetlen volt. Tudtam jól, hogy nem szállhatok ki, s azt is tudtam, hogy ha ellenállok csak még rosszabb lesz.
ESTÁS LEYENDO
Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ
FanficAz emberek néhány érzelmet megjátszanak, és ezt akár egy nap többször is megteszik. Hamis mosoly mögé bújnak, hogy azt mutassák minden rendben van. Megjátsszák az érdeklődést azért, hogy a másikat ne bántsák meg, és még szomorúságot is színlelnek az...