Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|51| - Szeretsz?

Eljött a pillanat, mikor tényleg meg kellett csókolnom. Jeongin várt erre, akarta, s természetesen én is. Ám én mégis haboztam. Hiába tartottam már szorosan magamnál, s hiába érintettem a másik kezemmel az arcát, én mégsem tudtam megtenni. Túlságosan is érdekelt az, hogy mit is érez valójában, s emiatt képtelen voltam cselekedni. Tudni akartam a válaszát, viszont Jeongin ezt nem most akarta a tudtomra adni. Várni akart még, de a tudatlanság engem már lassan az őrületbe kergetett.

-Most akkor nem csókolsz meg? - kérdezte halkan, ami miatt a gondolataim rögtön köddé váltak.

-Kérlek, előbb válaszolj. Tudni akarom, hogy mit érzel. - váltam halkabbá, miközben azt a kezemet, amelyikkel az arcát érintettem, egy kicsivel lejjebb vezettem. - Miért akarod a csókot? - kérdeztem, majd a tekintetemet az ajkairól a szemeire vezettem. - Szeretsz, Jeongin?

Jeongin viszont nem felelt a kérdésemre. S, mivel nem kaptam választ sem akkor, sem egy kicsivel később, így inkább teljesítettem a kívánságát. Az ajkaimat így pillanatok alatt helyeztem az övéire, s nem sokkal azután, hogy elkezdtem csókolni az ajkait, egy lassabb csókot kezdeményeztem, amit meglepő módon Jeongin nem viszonzott. Ekkor pedig már semmit sem értettem.

-Most mi a baj? - váltam el tőle egy kis idő múlva. - Hát nem ezt akartad? - kérdeztem értetlenül.

-Sajnálom. Én csak... - kezdte el, majd keresni kezdte a szavakat. - De, igen. Tényleg ezt akartam. - jelentette ki halkabban, majd az ajkait az enyémekre nyomta, ami miatt akaratlanul elmosolyodtam.

Na, végre.

Miután az ajkaink ismét találkoztak, én már szinte rögtön csókba is hívtam, s most ebből ő sem maradt ki. Lassan csókoltuk egymást, s eközben Jeongin kezei a mellkasomra keveredtek. Nem sokkal később viszont tovább, a vállaimra vezette azokat, majd miután a nyakam köré fonta a karjait, a lassú csókunkat egy gyorsabbra váltottam, amit Jeongin egyáltalán nem ellenzett. Ám hamarosan én mégis véget vetettem a már hevesebben zajló csóknak, s miután elváltam az ajkaitól egy kisebb sóhaj után halkan megszólaltam.

-Veled akarok lenni, Jeongin. - vallottam be, hevesen verő szívvel.

Remélem, hogy te is velem akarsz lenni...

-De hiszen velem vagy. - válaszolt alig hallhatóan.

-Szeretni akarlak.

-Már szeretsz. - mosolyodott el.

De úgy, hogy közben te is szeretsz...

-Meg akarlak csókolni.

-Akkor csókolj meg újra. - jelentette ki, majd abban a pillanatban ezt ismét megtettem.

Jeongint ekkor pedig már nem úgy csókoltam, mint eddig. Most nem finomkodtam vele az elején, hanem egyből egy gyorsabb csókba hívtam, amit ő ismét viszonzott. Jeongin elérte, hogy megszűnjön körülöttem a világ, s már arról is megfeledkeztem, hogy Jieun már biztosan vár minket a reggelivel. Csak Jeongin létezett ekkor a számomra. Csak ő és az ajkai, amik idővel elérték, hogy még többet akarjak belőle. S, mivel tudtam, hogy muszáj visszafognom magam miatta, így kénytelen voltam elválni tőle, ami számomra ez most nem volt valami egyszerű.

-Miért csinálod ezt? - váltam el tőle végül nagy nehezen. - Miért kínzol még mindig? Válaszokat szeretnék... - suttogtam az ajkaira.

Hiába váltam el tőle, az ajkaink továbbra is vészesen közel voltak egymáshoz. Képtelen voltam arra, hogy teljesen meghátráljak, s még Jeongin sem törekedett erre. Egyikünk sem akart véget vetni ezeknek a perceknek, s biztos voltam abban, hogy hamarosan ismét az ajkait fogom csókolni. Emiatt pedig elhatároztam, hogy ha Jeongin nem szólal meg, akkor úgy folytatok mindent, mintha mi sem történt volna. Ám a tervem nem jött össze, ugyanis Jeongin végül megszólalt, s hiába szerettem volna válaszokat, most mégis csalódott lettem.