Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|48| - Ígérem

Nem ilyennek képzeltem el az álkapcsolatunkat. Azt hittem, hogy minden egy egyszerű színjáték lesz az emberek előtt. Nem gondoltam volna, hogy rövid időn belül minden valóságszerű lesz, ahogyan azt sem, hogy idővel nem fogom tudni azt, hogy mi is van köztünk. Hiszen most ezt volt a helyzet. Nem tudtam semmit. Bizonytalan lettem mindenben, ahogyan az érzéseimben is. Erről pedig Hyunjin tehetett, aki egyik percről a másikra elérte a tetteivel, s a szavaival azt, hogy teljesen összezavarodjak.

A kezdetek óta egy másodperc erejéig sem akartam a szerelemre gondolni. Hittem abban, hogy nem fogunk túlságosan is közel kerülni egymáshoz, ahogyan abban is, hogy amilyen gyorsan elkezdődött az álkapcsolatunk, olyan gyorsan fejeződik is be. Ám nem így történt, ugyanis nem csak közelebb kerültünk egymáshoz, de még az álkapcsolatunk végét sem láttuk. Semmi sem úgy alakult ahogyan én azt akartam. Nem akartam közel kerülni hozzá, ahogyan azt sem, hogy bármi is kialakuljon köztünk. Semmit sem akartam, de mégis minden megtörtént.

Nem akartam, hogy Hyunjin sokszor megcsókoljon, de én mégis hagytam mindig, hogy megtegye. És nem csak hagytam neki, de még én is megcsókoltam. Ráadásul többször is. Emellett nem akartam zavarba jönni, sem azt, hogy a szívem miatta, s a tettei miatt hevesebben verjen a kelleténél. Hyunjin viszont idővel mindent elért nálam, s hiába akartam ezeket figyelmen kívül hagyni, ő ezt nem hagyta. Végül pedig annyira elbizonytalanított az érzéseimben, hogy már magam sem tudtam, hogy mit is érzek valójában. Viszont mivel Yejun, s a történtek miatt nem akartam szerelembe esni, s még magára a szerelemre sem akartam gondolni, így az elején lehetetlennek tartottam azt, hogy szerelmes legyek. Hyunjin tetteivel ahogyan a szavaival így nem akartam foglalkozni. Ám ahogy telt az idő annyira megkedveltem, hogy már nem akartam elveszíteni. A közelében akartam lenni, s ezt eszem ágában sem volt a szerelemre fogni. Szerettem Hyunjint, viszont nem úgy, ahogyan ő engem. Legalábbis egy darabig ebben teljesen biztos voltam. Aztán lassan minden megváltozott, ugyanis elkezdtem arra gondolni, hogy mi van akkor, ha tényleg érzek iránta valamit, csak még magamnak sem merem bevallani. Emiatt pedig még tanácstalan is lettem.

Egyre jobban bizonytalanítottam el saját magam, s már tényleg fogalmam sem volt arról, hogy a szerelemre utaló apró jelekért, mint például a hevesen verő szívemért az adott helyzet, vagy tényleg Hyunjin a felelős. S minél többet gondolkoztam ezen, ahogyan az érzéseimen annál jobban közeledtem az őrület széléhez. Emiatt pedig végül teljesen kiakadtam. Szükségem lett egy kis egyedüllétre, ahogyan segítségre is, ugyanis akkora tehernek éreztem már ezt, hogy egyedül képtelen voltam megbírkózni vele.

Amint pedig kijelentettem, hogy elmegyek fürdeni, s miután tényleg megindultam, rögtön gondolkozni kezdtem azon, hogy kit is hívhatnék fel, s kitől kérhetnék segítséget. Az első ötletem Jisung volt, viszont mivel a párja Hyunjin legjobb barátja volt, így rögtön lemondtam róla. Nem akartam, hogy Hyunjin véletlenül tudomást szerezzen arról, hogy elbizonytalanodtam, így őket nem avathattam be. Más segítségére volt szükségem és ez ügyben már csak egy emberhez tudtam fordulni.

-Szia, anya. - hívtam fel a fürdőszobában azt a személyt, akire az életem minden egyes percében számíthattam. - Ugye nem zavarlak? - kérdeztem félve, hiszen lassan közeledtünk már az esti órákhoz.

-Szia, Drágám. Dehogy zavarsz. Én csak örülök, annak ha hívsz. - szólalt meg boldogan. - Képzeld, apád már ma be is vásárolt a hétvégére. - nevetett fel. - A kedvenceidet főzöm.

-Nem kell ez a nagy felhajtás. - mosolyodtam el.

-De kell. - vágta hozzám rögtön. - Hiszen csak hétvégén látunk. A hét többi napján úgysem tehetek érted semmit. Ez a minimum, fiam. De mondd csak... Van valami oka annak, hogy hívtál, vagy csak ennyire hiányzunk? - kérdezte.