Jeongin egy másodperc erejéig sem próbált meg meghátráltatni. Nem állt ellen az első hosszabb csóknak, ahogyan a következőnek sem. Szorosan tartott továbbra is magánál, s a tette engem csak tovább bátorított.
Most valahogy minden másabbnak tűnt, s olyan volt, mintha minden igazi lett volna. A csók közben teljesen elfelejtettem a tényt, miszerint ezekkel a tettekkel csak Jeongin félelmét próbáljuk meg legyőzni. Hiszen azt akartuk, hogy Yejun előtt is tökéletesen menjen minden. Hihetőek akartunk lenni, s a mostani helyzet még engem is megtévesztett. Már nem tudtam, hogy mi az igazság, s mi a hazugság. Egyedül az érzéseim voltak egyértelműek. Ez miatt pedig nem foglalkoztam semmivel csak azzal, hogy mennyire szeretem őt.
Miután nagy nehezen elváltam az ajkaitól, folyamatosan a szemein tartottam a tekintetem. Ráadásul a szívem még mindig gyorsabban vert a megszokottnál. Jeongin közelsége, a nemrég megtörténő csók, ahogyan a következő gondolata pedig majdnem elérte, hogy szavakkal is kifejezzem az érzéseimet. Már majdnem kimondtam a szeretlek szót, viszont annyira elvesztem a gyönyörű szemeiben, hogy képtelen voltam megszólalni.
-Ne haragudj, azt hiszem messzire mentem most egy kicsit. - szólalt meg halkan. - Nem tudom, hogy mi ütött belém.
Mivel mentél volna messzire? És miért kérsz bocsánatot? Nem tettél semmi rosszat.
-Mégis mire gondolsz? - kérdeztem értetlenül.
-Magamhoz húztalak. - válaszolt halkan.
Ezzel mentél messzire? Ugyan már Jeongin.
-Nem tudnál messzire menni, hidd el. - mosolyodtam el.
-És azzal se, ha azt mondanám, hogy... szeretlek?
Jeongin kérdése miatt a szemeim pilanatok alatt nőttek nagyra, s annyira meglepődtem, hogy még megszólalni sem tudtam. A számat ettől függetlenül szóra nyitottam, de egy hangot sem tudtam adni. A szívem pedig ismét hevesebben kezdett el verni, s csak az lebegett a szemeim előtt, amit kérdezett.
Hihetetlen, hogy ez tényleg megtörtént. Jeongin szeret, s remélem, hogy nem álmodom.
Legszívesebben újra megcsókoltam volna, de képtelen voltam rá, hiszen még megszólalni sem tudtam. Még mindig a sokk hatása alatt voltam, viszont a szívem egész végig repesett az örömtől.
-Nem válaszolsz, szóval inkább felejtsük el a kérdésem. - nevetett fel kínosan.
-Ne. - szólaltam meg hirtelen. - Én csak... - kezdtem el mentegetőzni. - Olyan hihetetlen ez most nekem. - mosolyodtam el zavartan. - Tudod milyen régóta várok már erre? - kérdeztem, miközben a kezeire fogtam. - Túlságosan is régóta ahhoz, hogy máris elfelejtsem. Én is szeretlek, Jeongin. - vallottam be végül az érzéseimet, miközben mélyen a szemeibe néztem.
Nem sokkal később pedig egy aprót szorítottam mindkét kezén, miközben az arcomon keletkező mosoly egyre nagyobbá vált. Sosem voltam még olyan boldog, mint akkor. Ez miatt pedig észre sem vettem Jeongin döbbent arckifejezését. Egyedül akkor jöttem rá arra, hogy valami nincs rendben, mikor hirtelen lesütötte a szemeit.
-Baj van? - kérdeztem aggódva.
-Azt hiszem félreértettél. - szólalt meg egy kisebb habozás után.
-Mi? - kérdeztem lefagyva.
-Hyunjin, én ezt nem gondoltam komolyan. - jelentette ki halkabban. - Yejun előtt mondanám azt, hogy szeretlek. Csak nem tudtam, hogy mennyire mennék messzire ezzel a kijelentéssel, úgyhogy gondoltam megkérdezem.
أنت تقرأ
Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ
أدب الهواةAz emberek néhány érzelmet megjátszanak, és ezt akár egy nap többször is megteszik. Hamis mosoly mögé bújnak, hogy azt mutassák minden rendben van. Megjátsszák az érdeklődést azért, hogy a másikat ne bántsák meg, és még szomorúságot is színlelnek az...
