[ J e o n g i n - s z e m s z ö g e ]
Vannak olyan pillanatok, mikor bátraknak akarunk tűnni, de hamar rájövünk arra, hogy valójában nem vagyunk azok. A mostani is egy ilyen pillanat volt.
Elhatároztam, hogy erős és bátor leszek, s kimondom végre azt, amit már rég ki kellett volna mondanom. Magabiztosnak akartam tűnni, de Hyunjin idővel legyőzött. A kijelentése miatt ugyanis a bátorságom rögtön elszállt, s emiatt már a tekintetét is kerülni kezdtem. Amikor pedig megszólaltam, még a hangom is megremegett.
-H-Hyunjin. - szólítottam meg nehezen. - M-mégis mit értesz azalatt, hogy... Csak érjünk haza? - kérdeztem rá remegő hanggal.
-Nagyon jól tudod, hogy mire gondoltam. - jelentette ki halkan, majd a kezeit a vállaimra helyezte. - Vagy talán nem voltam elég egyértelmű? - kérdezte halkabban, miközben lassan tovább vezette a kezeit a nyakam oldalára.
Igaz, hogy Hyunjin nem mondta ki konkrétan a szándékait, viszont őt ismerve biztos voltam abban, hogy már pedig olyat akar tenni, amire én még nem álltam készen. Emiatt pedig mindenáron ki akartam mászni ebből a kellemetlenné vált helyzetből, viszont fogalmam sem volt arról, hogy ezt mégis hogyan tehetném meg. Ám ezen nem kellett sokat gondolkoznom, hiszen kiderült, hogy feleslegesen aggódtam emiatt.
-Milyen hamar kétségbe tudsz esni. - mosolyodott el Hyunjin. - De ne aggódj. Én az előbb csak... - vezette a tekintetét az ajkaimra, majd nem sokkal azután a szemeimre. - Szórakoztam.
-Szóval, akkor te nem... vagyis mi nem... - kerestem a szavakat zavartan.
-Nem. Még nem. - válaszolt még mindig mosolyogva. - Megkönnyebbültél?
Őszintén? Nem igazán...
Hyunjin kérdésére nem válaszoltam. Habozni kezdtem, s végül válasz helyet csak bólintottam egyet annak érdekében, hogy minél hamarabb befejezhessük már ezt a témát. Ám Hyunjinnak itt semmi nem ért véget. Az ajkait ezután pillanatok alatt helyezte az enyémekre, s miközben lassan elkezdte csókolni az ajkaimat, a szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Mielőtt viszont csókba hívott volna, hirtelen elvált az ajkaimtól.
-Innie, emlékszel a könyvtárban történtekre? - kérdezte, viszont az értetlen tekintetemet látva már folytatta is. - Hétfőn megkérdeztem tőled, hogy ha én leszek az, aki kiment téged ebből a helyzetből, akkor lehet-e egy kívánságom. - mesélte, s a szavai hallatán lassan lehunytam a szemeimet. - Te pedig helyeseltél. - folytatta. - Azt mondtad, hogy... Bármit megteszel.
-És... Mit szeretnél? - kérdeztem halkan, miközben a szívem a torkomban dobogott.
-Téged. - jelentette ki, ami miatt teljesen elakadtak a szavaim. - Többet szeretnék egy csóknál. - folytatta halkabban. - De ne aggódj, nem most. Hiszen... eszem ágában sincs kényszeríteni téged erre. Nekem most bőven elég az, hogy szeretsz. - nyugtatott, mielőtt még pánikba estem volna, s ezután még egy puszit is nyomott a homlokomra.
Hyunjin tette után lassan nyitottam fel a szemeimet, s amint belenéztem a szemeibe, rögtön megláttam azokban a komolyságot. Ráadásul most még csak nem is mosolygott, ami szintén azt erősítette, hogy mindent komolyan gondol. Ennek tudata pedig hiába nehezedett mázsás súlyként a szívemre, én mégis hamar megkönnyebbültem már amiatt, hogy ezt nem erőlteti. Örültem annak, hogy Hyunjin hajlandó várni, de erre gondolva viszont pillanatok alatt kerített hatalmába a bűntudat.
-Megint... Várnál? - kérdeztem halkan.
-Persze. - mosolyodott el már sokadjára. - Bármire hajlandó vagyok, ha rólad van szó.
CZYTASZ
Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ
FanfictionAz emberek néhány érzelmet megjátszanak, és ezt akár egy nap többször is megteszik. Hamis mosoly mögé bújnak, hogy azt mutassák minden rendben van. Megjátsszák az érdeklődést azért, hogy a másikat ne bántsák meg, és még szomorúságot is színlelnek az...