Nope [tsukkiyamakagehina]

27

A "csak ne vásároljuk fel az egész boltot"-ból végül annyi lett, hogy csak a felét vásároltuk fel... Legalábbis az élelmiszerrészlegnek mindenképp nálunk van a háromnegyede. Mondjuk azt nem tudom hogy gondolták, hogy ezt ki is fogják tudni fizetni... Végül mindenki beszállt egy kicsit, úgyhogy megoldottuk valahogy. Fogalmam sincs mikor fog elfogyni, de éhezni biztos nem fogunk. 

A visszafelé út kifejezetten boldog hangulatban telt és szerencsére senki mást nem hagytunk el alatta. Kuroo egyszer nagyon magabiztosan megindult egy sikátorba, de végül rájött, hogy ez mégse néz ki olyan ismerősnek, mint elsőre tűnt... 

Úgyhogy most újra itt vagyunk ennél a "csodálatos" kerítésnél... Ha így folytatjuk, rémálmaim lesznek ettől a szartól. Nagyon nincs kedvem még egyszer átszenvedni rajta... 

 - Ilyen sok cuccal nem fogunk tudni átmászni... Talán ha kissé kevesebb ételt vettünk volna... - jegyzi meg Akaashi vetve egy jelentőségteljes pillantást Bokuto felé, aki nem igazán veszi az adást. 

 - Lehetne az, hogy valaki átmászik és átadogatjuk neki a dolgokat - gondolkozik el Hinata. 

 - Vagy... Használhatjuk kivételesen a kaput. Tudjátok azt a cuccot, ami pont arra való, hogy ki- és bejuss helyekre... - nézek végig rajtuk felvont szemöldökkel. 

 - Ez- Igazából nem is olyan rossz ötlet... - biccent Yamaguchi. - Most már valószínűleg senki se járkál kint, úgyhogy nem fognak meglátni minket. 

 - De ne már... Az úgy nem vicces... - nyavalyog Kuroo. 

Kenma támogatása jeléül megveregeti a vállát, mégis ő az első aki megindul a kapu felé. 

 * * * 

Elég nehéz néma csendben menni... Legalábbis úgy tűnik kis csapatunknak ez az egyszerű feladat is túlságosan megterhelő. 

Bokuto se suttogni nem tud, se befogni a száját... Vagy csak Kuroo nem engedi neki, mert folyamatosan beszél hozzá (és válaszolni ugyebár muszáj). 

Hinata keresztülesett egy lépcsőn, három cipőn, egy gumilabdán és egy... vázán? Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit keres mindez a földön, de ez az eredmény szempontjából nem is fontos. Akár ismerjük az ok-okozati összefüggéseket, akár nem, ugyanolyan nagy zajt csapott Hinata, amikor hatalmas puffanással elhasalt és aztán fél percig szidott minden lehetséges tényezőt, aminek köze lehetett az esethez. Maga a tárgy, amin keresztülbukott, a sötétség, a szarul elhelyezett lámpák (ő kicsit kreatívabb jelzőkkel illette) és az a személy, aki ezt a "csodát" megtervezte, a kövek, a szél, a kemény föld és a lista mehetne tovább és még tovább... 

És még be se értünk az épületbe... 

 - Figyelj már a lábad elé! - üvölti Kageyama suttogva. Vagy lehet csak Bokuto-szindrómás ő is... Ez az egész "csendben maradunk"-dolog nem az erősségünk ma este. 

 - Cipő vagy lépcső ezúttal? - dől a vállamnak ásítva Yamaguchi. 

 - Cipő... És az előző három közül egyiknek se a párja.  

 - Oh, ez lehet az enyém... - hajol előre Kenma hunyorítva. Felveszi a telefonján a fényerőt, hogy világítani tudjon vele. - Igen, ez az. Köszi, Shōyō! - mosolyog fel rá. 

 - Nincs mit - vigyorog vissza vidáman. 

 - Csak elbotlott benne... - forgatja meg a szemét Kuroo. - Nem olyan nagy cucc...  

 - Nem áll jól a féltékenység - könyökölöm oldalba. 

 - Nekem minden jól áll. 

 - Mindjárt az ajtóhoz érünk, úgyhogy mindenki fogja be egy kicsit! - áll meg Oikawa előttünk. - Bent már nem röhögünk, kurjantgatunk, röfögünk és esünk át tárgyakon - néz komolyan Hinata szemébe. - Még most leszögezem, hogy nem fogok lebukni miattatok. Vegyen mindenki négy mély levegőt és kapjátok össze magatokat!