Nope [tsukkiyamakagehina]

16

Az előző konkrétan texting story volt, úgyhogy íme még egy :) 

(Itt volt egy kis time skip) 

Próbáltam utána nézni és tudom, hogy Natsu csak kb 6-7 évvel fiatalabb Shōyōnál, de időben elhelyezve amúgy is tiszta káosz ez a történet, úgyhogy belefér kicsit nagyobb korkülönbség... Ugye? Ugye. 

A nem tudom hányadik "nem randink" Hinatáék házában van, mert ő nem tudott volna most eljönni velünk máshová. Vigyáznia kell a húgára, mivel a szülei elmentek egy kicsit kikapcsolódni. Nem is csodálom. Két ilyen energikus gyerek mellett én se akarnék otthon lenni... 

Az eddigi programjaink főleg aktív dolgok voltak. Túrák, hegymászás, séták... egyszer csónakázni is elmentünk egy kis tóra. A tulajdonos azt mondta, hogy nem kell aggódnunk, mert ezek az izék nagyon kiegyensúlyozottak és havonta legszélsőségesebb esetekben is csak 2-3 beborulás van (ebben a hónapban pedig kettő már meg is volt). 

Aha. Szeretünk rekordot dönteni. Háromszor borultunk be, de persze mindig vissza kellett mászni, mert "nincs olyan, hogy feladjuk". 

Viccesen hangzik? Kis háttérinformáció: hideg van. Még a szél is fújt (természetesen), szóval azt hittem, hogy rám fog fagyni a pulcsim... 

Úgyhogy jó lesz most egy kicsit nyugisabb program... 

Még az elején megegyeztünk, hogy nem fogunk röplabdázni az ilyen alkalmakkor, mivel mindig azt csináljuk együtt. Ezek a nem randik pedig... különlegesek? Nem tudom... Mindenesetre néha egy-egy labdázás azért be szokott csúszni (minden igyekezetünk ellenére is). 

A megadott utcába érve már nem veszem túl egyenletesen a levegőt. Ők se a szomszédban laknak... 

Egyedül jöttem, mert Yamaguchinak még van egy kis dolga. Csak később fog csatlakozni hozzánk... 

 - Tsukishima! 

Hogy neki is pont most kell ideérnie... 

 - Csak nem a Pálya Királya személyesen... - fordulok felé gúnyosan. 

 - Jobban szeretem a Kageyamát... 

 - Tudom. 

Megnyújtja a lépteit, hogy beérjen és együtt folytatjuk a sétát az utolsó pár méteren. 

 - Nem hittem volna, hogy eljössz Yamaguchi nélkül is. 

 - Én se - vonok vállat. - De unatkoztam már otthon.  

Ez nem teljesen igaz, el tudtam volna foglalni magam... De valamiért el akartam jönni. Talán csak az a labda kezd a szívemhez nőni... Satsuki. 

Nem, maradjunk inkább a labda megnevezésnél... 

 - És... 

 - Nem akarok bájcsevegni veled - szakítom félbe. 

 - Nem szoktam bájcsevegni... - néz fel rám értetlenül. 

 - Akkor te mit csinálsz ha kínos kezd lenni a csend? 

 - Ha valakinek nincs mondanivalóm, csendben maradok - von vállat. - Csak akkor kínos a csönd, ha azzá tesszük. Ha pedig elkezdünk az időjárásról vagy az iskoláról beszélni, az sokkal kellemetlenebb. Valahogy egyértelműbbé teszi, hogy mennyire nincs miről beszélnünk...