Nope [tsukkiyamakagehina]

24

A pálya mellett találkozunk a többiekkel. Még van pár perc a megbeszélt időpontig, úgyhogy még csak Akaashi és Bokuto van itt rajtunk kívül. A többiek még váratnak magukra, Ushijima pedig csak a kapunál csatlakozik hozzánk a tervek szerint... nehogy idő előtt elijesszük Oikawát. 

 - Hey hey hey! 

 - Kicsit csendesebben, Bokuto-san... 

 - Oh, igen, igen... Bocsánat - vált át suttogásra. Bár ezt a hangerőt még a legnagyobb jóindulattal se lehetne halknak nevezni... de legalább próbálkozik. 

 - Biztosak vagytok benne, hogy ez a legjobb megoldás? - fordul felénk Akaashi pár perc hallgatás után. Talán csak csendet akarta megtörni, de az is lehet (sőt valószínűbb), hogy végiggondolta mit tervezünk és rájött, hogy ez több sebből is vérzik... 

 - Nem - vágom rá. 

 - Na... Biztos jó lesz! - lök meg kicsit a vállával Hinata. - Mi baj történhetne? 

Felvonom a szemöldökömet. 

 - ABC sorrendben szeretnéd, vagy veszélyesség szerint? 

 - Inkább sehogy, elég bizonytalan vagyok így is - int le Akaashi. 

 - Jó lesz ez, vigyázunk egymásra. Túl sokat aggódsz... - lép mellé Bokuto egy kedves mosollyal. 

 - Azt melletted nem is csodálom. 

 - Tsukki! - könyököl gyomron Yamaguchi. Mostanában nagyon rászokott erre a technikára... 

Bokuto figyelmen kívül hagyja a szurkálódásomat (vagy meg sem hallotta) és kitárja a karját a fekete hajú felé. Akaashi tetőtől talpig végigméri, de végül egy sóhajjal beadja a derekát és felé lép. Bokuto elvigyorodik és ölelés helyett felkapja, körbeforgatva a levegőben. Egy meglepett nyekkenés szökik ki az alacsonyabb fiú szájából, de aztán elneveti magát, kinyújtja oldalra a karjait és lehunyva a szemeit arcát az ég felé fordítja. Nem hiszem, hogy ezelőtt hallottam volna nevetni... 

Amikor Bokuto óvatosan visszahelyezi a földre, mindketten tesznek még pár ingatag lépést oldalra. Újra egymás felé nyúlnak és mosolyogva összekapaszkodnak, mintha nem szédülne pont ugyanúgy a másik is... Ha valamelyikük felborulna, valószínűleg mindketten a földön kötnének ki, de úgy tűnik ez a veszély meg sem fordul a fejükben. 

Akaratlanul elmosolyodok és oldalra pillantok a többiekre, akik szintén boldogan figyelik őket. Van valami a kapcsolatukban, ami mellett nem tud az ember csak úgy elmenni. Nem mondom, hogy "jajj, biztos a ✨szerelem✨", mert az olyan nyálasan hangzik. Inkább figyelem, türelmesség, tapintatosság, az egymásra hangoltság, a különleges dinamikájuk... Csodálatosak, egyszerűen csodálatosak. 

 - Mielőtt bárki bármit mondana: én megpróbáltam lebeszélni róla! - csörtet mellénk Iwaizumi ingerülten. 

A pillanat rögtön megtörik. A két szerelmesünk ellép egymástól és mindenki hátrafordul, hogy megnézzük miről beszél. 

Oikawa szorosabban átkarolja Goshiki vállát és kinyújtja a nyelvét a barátjára. 

 - Csak féltékeny vagy. 

 - Nem vagyok féltékeny! - vágja rá mérgesen. 

Dehogynem. Nem is kicsit... De persze ezt nem mondom ki. Szeretnék még élni egy kis ideig... 

 - Nem értem miért kellett még valakit elhoznod! Így is túl sokan vagyunk. Lehetetlen, hogy ennyi emberrel észrevétlenül kijussunk!  

 - Főleg ha így fogsz üvöltözni... - jegyzem meg halkan.