Nope [tsukkiyamakagehina]

<3

Ez egy ilyen Valentin napi külön részecske akar lenni. Csak Valentin napon elfelejtettem, hogy Valentin nap van... Meg igazából ma írtam meg, szóval nem mondanám, hogy nagyon rákészültem. 

Ez a storyhoz képest a jövőben játszódik. Ilyen kis cukormázas dolognak indult, de aztán pöppet sötétebb lett... Igazából fogalmam sincs mit csinálok, de így viccesebb, szóval jó szórakozást hozzá! :) 

Az ajtó előtt megállok és mélyen beszívom a levegőt. 

Elég szar napom volt... Az egyik órámat áthelyezték máshova, de elfelejtették mindenkinek elküldeni az üzenetet, úgyhogy a csoport felével ott keringtem a lépcsőkön fel-le. Annak a felének, aki értesült a változásról meg persze eszébe se jutott szólni nekünk. Mintha nem tűnt volna fel nekik, hogy gyanúsan kevesen vannak... de persze játszották utána az áldozatot, hogy "jobban jártatok, hogy kihagytátok, nagyon szívás volt". Tudod mi volt szívás? Fél órán keresztül a rossz épületben rohangálni, mint egy megkergült hangyaboly, miközben telefonon hívsz random embereket, akik még annyit se tudnak, mert ők felkelni se voltak hajlandóak az órára! De persze, nagyon szar lehetett egy széken ülni, miközben hallgatsz egy olyan előadást, amit te választottál, szóval elvileg még érdekel is. 

Ebédelni se volt elég időm. Csak egy száraz péksüteményt sikerült szereznem pofátlanul magas áron... De az is jobb, mint a semmi. Nem érte meg, de jobb, mint a semmi... 

Aztán végső döfésként egy későbbi órán az egyik srácnak még volt pofája strébernek hívni, amiért válaszoltam egy kérdésre, amit közvetlenül nekem tettek fel. Hát bocsánat, hogy nem csak bámulok magam elé, mint akinek valami kiette a fél agyát... 

Hú, basszus... Utálom az embereket. 

De most már vége. Hazaértem. Nem akarom bevinni a házba a rossz hangulatomat, az nem tartozik oda be. 

Persze ez nem olyan egyszerű, mint ha a cipőmet vagy a kabátomat venném le... Ettől függetlenül megpróbálom egy megfogható tárgyként elképzelni, amit letehetek ide a pöttyös labdából alkoholos filccel röplabdává avanzsált lábtörlő mellé. 

Nem tudom eldönteni, hogy sikerült-e ez a nevetséges próbálkozás vagy csak a lábtörlőnknek köszönhetően, de egy halvány mosoly költözik az ajkamra. 

Hazaérni... 

Olyan viccesen hangzik... Imádom. 

Belépek az előszobába és leveszem a cipőmet. 

A lakás maga kicsi, az ajtó zárja (ha olyan kedve van) elakad, az északi oldali ablakot nem lehet kinyitni, mert akkor valószínűleg kiesne a helyéről és agyonütne valakit az utcán... de olyan csodálatos. Hamar belaktuk. A falakat képek borítják, a hűtőben mindig van valami meglepő étel, amit Hinata meglátott a boltban és érdekesnek találta, valamint egy üveg víz, mert Kageyama csak hideget hajlandó inni... a megfázást nem ismerjük. A nappali edzőteremnek van berendezve, mivel az a legnagyobb szoba. Pont emiatt egyetlenegy apró kanapé van benne (a TV és állólámpa mellett), hogy könnyen félre lehessen tenni, még nagyobb teret teremtve középen. A fő érv mégis az volt, hogy annak a szobának vannak a legnagyobb ablakai, így könnyen ki lehet szellőztetni az izzadtság szagot. Persze nem csak edzeni szoktunk itt, de ezek az idióták néha még filmnézés közben is képesek rá... Főleg Hinata. Nagyon eseménydús, érdekes filmet kell választani ahhoz, hogy lekösse a figyelmét, különben elkezd a konyhába mászkálni, Yamaguchi haját piszkálni, random beszélgetéseket kezdeményezni (akár önmagával is) vagy edzeni... Akkor pedig Kageyama is csatlakozik hozzá, mert "egy verseny akkor is verseny, ha igazából nem verseny". Logikus.