Mondd el! - Lando Norris

1

-Isla! Kérlek! Lassabban – kapaszkodott apa mellettem az ülésbe, miközben én élvezettel száguldoztam az autópályán

-Nyugi, te is tudod, hogy jól vezetek. Élvezd egy kicsit – néztem rá mosolyogva

-Jólvan, jólvan, csak kérlek az utat nézd.

Fél óra múlva már a sportkocsimmal parkoltam le a Silverstoni pályánál. Erre vártam, hogy oly sok év után újra láthassam unokabátyám versenyezni. Apát végre megtudtam győzni és bár félve, de beleegyezett, hogy elautózik velem idáig.

-Biztos nem jössz be? -néztem vissza rá.

-Nem, egy csomó levelet kell még megírnom. A céggel gondok vannak. Menj érezd jól magad, én itt kinn leszek.

Na igen apa havonta egyszer hazajön hozzám Bristolba, ilyenkor megpróbálja eljátszani a felelősségteljes apa szerepét, de általában még ilyenkor is a milliárdos cégével foglalkozik.

Egyedül sétáltam be a pályára, a VIP kártyámmal, amit nekem legkedvesebb unokatesóm hagyott hátra nekem.

-Is! Tejóég, hát tényleg eljöttél! – köszöntött egy hatalmas öleléssel Charles.

- Charles! De rég nem láttalak már téged! -öleltem magamhoz szorosan. -Miújság veled?

-Jajj ne rólam beszéljünk, gyere elkísérlek a Ferrari istállójáig aztán ott bemuatok mindnekit.

Már rég nem jártam a pályán Charles-al, de azért voltak versenyzők akiket már régről ismertem és persze voltak teljesen újoncok is számomra.

-Is, biztosan emlékszel még Maxre és Danielre – húzott oda a fiúkhoz Charles.

-Sziasztok srácok-mosolyogtam rájuk.

-Isla, szia! De rég nem láttunk már itt téged-húzott egy ölelésbe Daniel mosolyogva. Majd Max szintúgy.

-Hát igen, kellett egy kis idő, hogy visszatudjak ide jönni, de most sikerült és hát ez a hely még mindig fantasztikus. – néztem körbe mosolyogva.

A szabadedzés végén még a Ferrari garázsánál vártam unokatestvéremre egy jó ideje, mikor apa hívott telefonon, hogy azonnal el kellett mennie és a kocsimat s vitte, úgyhogy ha megoldható Charles hozzon haza. Na ez hiányzott ma még. Elindultam Charles keresésére.

A McLaren garázs előtt találtam rá, valami sötétbarna hajú sráccal beszélgetett.

-Sziasztok! Bocsi Charles zavarhatlak? – néztem rá, miközben éreztem, hogy a másik srác folyamatosan engem bámul.

-Isla, hadd mutassam be neked Landot- kacsintott rám, mire szememet forgatva ránéztem a srácra. Életemben ekkor éreztem először, hogy megmozdult bennem valami. Tetszett a látvány, ami fogadott, de ezt nem ismertem volna be soha, senkinek.

-Hello Lando -nyújtott kezet mosolyogva -Isla - fogtam meg és ráztam vele kezet. Még a tapintása is olyan puha és meleg volt.

-Najo Lando, el a kezekkel, ő az unokahúgom, úgyhogy duplán figyelek.

-Ugyan Charles maradj már – néztem rá – te is tudod, hogy nem lehet az én szívemet meghódítani. – mosolyogtam rá, mire ő is csak mosolygott.

-Ez egy kihívás? – nézett rám Lando szélesre húzott szájjal.

-Najo – forgattam a szemem és Charleshoz fordultam – Hazaviszel kérlek?

-Persze, gyere menjünk. Csáó Lando! – rázott vele kezet, én meg a szemébe néztem és biccentettem egyet. Valami nagyon megfogott benne, de ezt soha nem fogom beismerni se unokabátyámnak, se senkinek. Még magamnak is csak nehezen sikerül.

Aznap este az ágyamban ülve még utoljára megnéztem az értesítéseimet. Jött néhány spam, egy üzenet apától, amit még délután írt, amíg Charlesékkal beszélgettünk, hogy visszautazik Amerikába, így újra csak enyém az egész ház, és a legvégén 2 insta értesítés.

Lando Norris kérte, hogy követhessen. Lando Norris üzenetet szeretne küldeni önnek.

Elfogadtam a követési kérését és én is visszakövettem, majd félve nyitottam meg az üzeneteket az instagramon.

Lando Norris: Kihívás elfogadva!