Mondd el! - Lando Norris

5

Előre féltem, mi lesz, ha megérkezünk a házamba Landoval, de szerencsére a srácot nem kell félteni, elég hamar feltalálta magát.

-Köszi Isla, hogy idejöhettem egy ideig – dobta le a táskáját a konyhában az egyik székre.

-Nincs mit – csuktam be a hűtőajtót és fordultam meg, mikor velem szemben Lando elkezdte levenni a szponzor pulcsiját, és bár alatta volt még egy póló, az feljebb csúszott és utat engedett látni kidolgozott felsőtestéhez. Teljesen ledöbbenten kockás hasán, bárcsak egy kis részletet láttam, de nem gondoltam volna, hogy a hatalmas pulcsik alatt egy ilyen test lapul. Magamban már rég elismertem, hogy Lando jól néz ki, és hatással van rám. Na de ez...

-Hé Is. Minden rendben?

-Öhm persze...- éreztem, ahogy pirulok, így megpróbáltam minél hamarabb témát váltani – Csinálok valamit vacsorára. Mit ennél?

-Nekem teljesen mindegy, de ha lehet addig én lefürödnék...Van nálam ruha – kezdett el kutatni a táskájában – Vagyis volt – nevette el magát.

- Nyugi, van pár holmi itt – mentem be az egyik vendégszobába és hoztam ki egy sötétkék Hilfiger melegítőnadrágot egy fehér egyszerű pólóval. -Ezeket nyugodtan felveheted- nyomtam a kezébe.

-Köszi – indult el a folyósón, bár fogalmam sem volt hova megy, nem is tudta mi merre van.

-Norris másik irány – fordultam vissza a konyhába – egyenesen fel a lépcsőn, második ajtó balra. – mosolyogtam magamban miközben elkezdtem kibontani a tésztát. Lando megfordult és nevetve egy ,,jah persze'-t mondva eltűnt előlem.

Kész lettünk a vacsorával, és mivel kinn szép volt az esti idő, kiültünk a teraszomra egy-egy pohár borral. Lando leült velem szemben a fotelba és a bort kóstolgatva nézte a csillagokat.

-Kiskoromban anyával minden hétégén a csillagokat néztük – szólaltam meg, de én sem tudom miért, hiszen anyukám az egyetlen téma, amit ha lehet, mindig kerülök.

-Anyukáddal? Senki nem beszélt róla eddig. – nézett rám kíváncsian – Apukádról már mindent tudok, talán Dan miatt olyanokat is amiket nem akartam...

-Öhm igen...-nevettem el magam – már jó rég volt, mikor Charles, Dan, Max és én együtt jártunk el, akkor sok időt töltöttek itt és sok történet íródott.

-Mesélsz anyukádról? – nézett rám és valami történt. Ránéztem és láttam ő lesz az az ember, akinek először elmondom az eset óta az érzelmeimet, miket gondolok. Valahogy úgy éreztem ő az az ember, akiben oly sok idő óta megbízhatok és aki előtt én is meg tudok nyílni.

-Kicsit – mosolyodtam el, óvatosan rá néztem, mire Lando egy aprót biccentett. -Anyukám a világon a legszebb, legkedvesebb nő volt. Imádtam vele lenni, egy csomó közös programot csináltunk, ráadásul a kedvenceim azok voltak, mikor apa is jött és hárman jártunk ki a versenyekre. Imádtam azt az időszakot. Aztán 2 évvel ezelőtt anya meghalt. Azóta apával sok mindenen mentünk keresztül, ő bele temetkezett a munkába én pedig újra rátaláltam Charlesra, aki megismertetett a többiekkel. Arra az egy évre mikor velük jártam el legtöbbször nem szívesen emlékszem vissza, mégis hálás lehetek nekik, hogy kihúztak abból az állapotomból amilyen akkor voltam...

-Oh Is, sajnálom- nézett rám őszintén Lando és láttam az arcán, hogy tényleg megértette a történetet és teljesen komolyan gondolja.

-Köszi – mosolyogtam rá. -Viszont most kezdjünk valamit, amúgy mikor fogod tudni mikor mehetsz haza?

-Elvileg John hív, ő viszi haza a kocsimat majd. – itta ki a maradék bort Lando – Mit szólnál egy filmhez?

-Benne vagyok. Találkozunk a nappaliban – mutattam a szoba irányába – Én addig hozok még bort és valami rágcsát.

5 perc múlva már a nappaliban ültünk és a filmek között keresgéltünk, de semmi érdekeset nem találtunk.

-Najó keress te valamit – dobtam Landonak a távirányítót.

-Okés, megvan – kapcsolt be egy filmet, majd mosolyogva felém fordult – Tetszeni fog – kacsinott rám.

-Tejóég mit nézünk?

-Verdák.

-Verdák? Norris, csak nem előjött egy kisgyerek éned? – kezdtem el cukkolni.

-Nem dehogy! Nagyon is érett vagyok!

-Oh igen, hisz a verdák nagyon érett.

-Hé! – lökte meg a kezem, miközben inni próbáltam. De nem tudta kivel kezdett, ha ő is akkor én is. Visszalöktem a vállánál, mire meglepődött majd rögtön válaszolt is. A végén mégis én kerültem lejjebb, Lando erősebb volt nálam, megfogta a csuklóimat és leterített a kanapéra. Már egyikünk se nevetett, hirtelen megváltozott köztünk a levegő, egyre melegebb lett és mi ketten csak egymás szemébe bámultunk.

Lando közelebb hajolt és én nem ellenkeztem, megcsókolt. Ahogy puha ajkai a számhoz tapadtak, egy bizsergető érzés járta be a testem. Táncba vitte a számat, és egyre mélyebben csókolt, elindult apró szívásokkal és csókokkal lefelé a nyakamon, a kulcscsontomon át, mikor hirtelen valami elkezdett rezegni a kanapén. A rezgésből hirtelen hangos zene lett, majd köztünk minden megszűnt.

-Baszki John – mondta Lando miközben felvette a telefont – Igen? -szólt bele idegesen -Jó, kösz. Mindjárt jövök. – simította ki a homlokából a haját miközben felült a kanapén – Igen John megzavartál, de nyugodj meg, 2 perc és kinn vagyok.

Nagy nevetést hallottam már csak a telefonból, mikor Lando lerakta.

-Akkor azt hiszem kikísérlek- álltam fel és indultam a bejárat felé. Lando felvette a cuccát majd megállt az ajtó előtt.

-Is – nézett a szemembe -Bocs, Johnnak mindig érzéke volt, mikor keressen. Nem kell kikísérned, mert John csak agyon szekálna, de kereslek még- fogta meg a derekam, majd közel hajolt és adott egy puszit az arcomra.

-Jó éjt Lando – dőltem neki az ajtónak, miközben ő kisétált az autóhoz és elhajtottak.