12

4.2K 161 0
                                    

Épp felvettem a pólómat és a rövidnadrágomat, hogy lefekvéshez készülődjek és a fürdőbe tartottam volna, mikor valaki kopogott az ajtómon. Elég késő volt már, fogalmam sem volt ki lehet az és mit akarhat ilyenkor. Lando állt ott, lassan már a szokásos pózban és már épp újra akart kopogni mikor kinyitottam az ajtót.

-Hát te? – néztem rá értetlenül.

-Délután nem fejeztünk be valamit. – lépett beljebb magától a hotelszobámba.

-Norris miben mesterkedsz? – kérdeztem tőle, de mire a végére értem volna a mondatomnak, a karomnál fogva magához húzott és megcsókolt. Hosszan és mélyen csókolt, szinte belevesztem a csókjába, miközben eljutottunk az ajtótól az ágyig. Lando megállt az ágy előtt, miközben támadását a szájával folytatta az enyém ellen, majd csókjait folytatta le az állam vonalán, a nyakamon a kulcscsontomig, ahol elidőzött. Lassan megmozdult a keze a pólóm alatt, amitől egyből libabőrös lettem, ő pedig elkezdte felhúzni a pólómat, miközben kezével végig simította az oldalamat. Hamar megszabadultunk a ruháinktól és az ágyon voltunk. Lando fölém tornyosult és csókokkal borította el a nyakam és dekoltázsom környékét, egyre lejjebb és lejjebb haladva, miközben nekem nyomta csípőjét és éreztem a dudort alsónadrágján keresztül. Lando visszatalált a számra és úgy csókolt, akkora szenvedéllyel, mint még soha, mintha az élete múlna rajta. És én nem hibáztattam, azt hiszem régóta vártunk mindketten ezekre a pillanatokra nagyon mélyen. Tudtam, hogy egy felejthetetlen éjjelnek nézünk elébe.

Másnap a nap sugaraira ébredtem, ami beszivárgott az ablakon keresztül. Keltem volna fel, de valami lenn tartott az oldalamon, Lando mögöttem feküdt, egyik kezét a derekamon pihentetve. Megfordultam és csak bámultam, miközben békésen aludt. Gyönyörű volt, olyan ártatlanul nézett ki, a tegnap éjjelhez képest. Pár perc után eszméltem rá, hogy csupasz felsőtesttel fekszik mellettem, ami arra vezetett, hogy tekintetem levezessen kidolgozott felsőtestére.

-Igazán ráérnénk még felkelni- szólalt meg Lando kora reggeli rekedt hangon, amitől majd elolvadtam annyira aranyos volt.

-De neked versenyhétvégéd van, ami bármi hihetetlen számodra kora reggeli keléssel jár. – nevettem el magam.

-Igazad van. – váltott hangnemet. -De az nem azt jelenti, hogy még 10 percet nem tölthetek el a barátnőmmel.- kapott el hirtelen és fordított maga alá.

-Norris, hogy felébredtél hirtelen – mosolyodtam el mire ő közelebb hajolt és megcsókolt.

-Volt miért felkelnem. – kacsintott rám és hajolt még közelebb.

Negyed óra múlva már egyedül indultam le a reggelihez, Lando pedig elment a reggeli edzésére a trénerével. Beléptem az étterembe és vettem magamnak a pultról egy-két péksüteményt, majd megláttam Charlest egyedül ülni, így odamentem hozzá.

-Jóreggelt. – mosolyogtam rá.

-Mondd, hogy rosszul láttam és reggel nem Norris settenkedett ki félmeztelenül a szobádból. – nézett rám aggódóan unokabátyám.

-Öhm, rosszul láttad.

-Is..- vakarta meg fejét – Najo inkább nem akarom tudni.

-Legyen inkább így. – nevettem el magam. – Amúgy, hol az én kedves unokabátyámnak nem olyan kedves barátnője? – tereltem gyorsan a témát.

-Hé, nyugalom. – nézett rám szigorúan Charles, de láttam belül ő is jól szórakozik rajta. -Amúgy még fenn alszik. Majd csak az időmérőre jön. Nem jössz el velem? Úgyis egész nap kinn leszünk a pályán.

-Okés, mehetünk.

Fél óra múlva már kinn is voltunk a pályán, Charlesal beálltunk a parkolóba és már épp sétáltunk volna be, mikor megszólalt a telefonom.

Mondd el! - Lando NorrisWhere stories live. Discover now