Mondd el! - Lando Norris

14

Elkészültem a hotelszobámban, letusoltam és feltettem egy a szokásosnál kissé erősebb sminket és hálát adva az eszemnek, hogy még otthon gyorsan bedobtam pár ruhát a bőröndömbe, most válogathattam. A végső választás egy fehér combközépig érő ruhára esett, ami elől egészen a nyakamig csipke mintában futott fel, a hátán pedig egy nagyobb kivágás volt.

Lassan elindultam a szobámtól a liftig, a magassarkúban járás nem tartozott az erősségeim közé. Idegesen indultam el a lifttel együtt lefelé a hallba. Magam se tudtam volna akkor választ adni, hogy miért is vagyok ennyire ideges, talán annak volt köze hozzá, hogy a bejelentésünk óta most először megyünk Landoval együtt, mint pár nyilvánosság közé.

Kilépve a liftből egyből megpillantottam a társaságunkat, amiből már csak én hiányoztam. Egy emberként pillantottak felém és akkor megláttam Landot. Mindkettőnk élesen szívta be a levegőt, valószínű ugyanazt gondolhattuk. Fantasztikusan nézett ki, egy barna vászon ing és egy fekete farmer volt rajta, haja pedig a szokásos módtól eltérve most göndörebb volt. Odasétáltam és megálltam mellettük, mire Danielt összecsapta a kezeit.

-Na most, hogy mindannyian megérkeztünk el is indulhatnánk. – mutatott hátra az ajtó felé és lassan mindenki elindult kifele, hogy beszálljunk a kocsikba.

A hely, ahova mentünk egy közeli klub volt, tele emberrel. Ez egyfelől szerencsés volt, mivel így kevesebb esélye volt, hogy felismernek minket, főleg a srácokat, viszont alig volt hely. A szerencsénk az volt, hogy előre lefoglaltak nekünk egy külön részt bárral és kanapékkal.

-Kérsz valamit inni? – engedte el a derekam Lando, mielőtt leültem volna a lányokkal az egyik kanapére.

-Aha, valami gyengét. – vontam meg a vállam, ő meg el is tűnt a srácokkal a pultnál.

-Nagyon aranyosak vagytok. – mosolygott rám oldalról Isa, Carlos barátnője.

-Köszi – mosolyogtam rá vissza – Bár elég fura ez még, így közösen megjelenni és közben érzem és látom, hogy megbámulnak és fotóznak. – húztam el a számat.

-Igen elhiszem. Nekem is hozzá kellett szoknom, de hidd el egy idő után észre sem veszed. Aztán, ahogy telik az idő és már nem vezető hír, hogy együtt vagytok egyre kevesebbet kell ezzel foglalkoznod. – kacsintott egyet rám, majd megérkezett hozzá Carlos, hogy elvigye táncolni, így ott maradtam a kanapén, a mellettem levőn Charles és Charlotte, velem szemben George és a barátnője, mellettük pedig Max és Daniel ültek volna, de ők is előbb a pultnál melegítettek.

-Tessék. – adta a kezembe Lando a koktélomat és leült a bal oldalamra.

-Köszönöm. – mosolyodtam el és mindketten egyszerre kaptuk a fejünket, ahol nagy hangzavar tört ki egy percen belül. Ki más lett volna mint a két egyedülállónk Max és Dan, akik akkorra már felgurítottak pár rövidet és röhögve indultak meg a társaságunkhoz.

-Mit csináltatok? – fogtam a fejemet.

-Nem hiszed el Is – fuldokolt a nevetéstől Dan – Max úgy beoltotta azt a kiscsajt ott. -mutatott a háta mögé, ahol egy szőke hajú lány ült a bárpultnál és közben percenként fordult hátra felénk szikrákat szórva a szemével. – Haver, így nem lesz nagy rajongótáborod.

-Hát most egy emberrel és 10kg műanyaggal kevesebb lesz az biztos. – röhögött ő is hangosan, miközben a mellkasánál formálta a kezeit, így mi is megértettük mire gondol.

-Najó elég, ne legyetek szemetek. – néztem rájuk, de a jó kedvüktől én se tudtam elrejteni vigyoromat. – Jössz táncolni? – fordultam Lando felé, aki erre majdnem félrenyelte az italát.