Mondd el! - Lando Norris

9

Kora reggel már a konyhában pakolgattam, miközben Charles még fenn aludt a szobában. A nemrég vásárolt gyümölcsöket raktam ki, mikor a konyhapulton elkezdett csörögni a telefonom.

-Szia Is!

-Sasha! Tejóég, milyen rég hallottam a hangodat! – köszöntem legjobb barátnőmnek, aki rendesen meglepett a ma reggeli hívásával. Leraktam a telefont a pultra és kihangosítottam.

Sashaval gimnázium óta legjobb barátnők vagyunk, de miután elballagtunk, egyre kevesebbet találkozunk egymással. Ő Amsterdamba ment továbbtanulni, míg én itthon maradtam, mégis amikor alkalmunk akad rá beszélünk és meglátogatjuk egymást. Sasha teljesen olyan, mint én, egyetlen fő különbség, hogy neki szőke haja van.

-Igen, volt már egy ideje, mikor beszéltünk. Miújság veled?

-Nem sok történik, inkább te mesélj.

-Velem minden rendben, Henryvel készülünk lassan Rómába, de előtte még szeretnénk hazanézni anyáékhoz, meg meglátogatnálak téged is – hadarta gyorsan. Na igen, Henry, Sasha új udvarlója, akit Amsterdamban ismert meg és lassan másfél éve együtt élnek. Én bírom a srácot nagyon kedves és törődő, pont Sashanak való.

-Dejó, mindenképp látogassatok meg, várlak titeket!

-Köszi Is, majd még beszélünk, de sietnem kell, mert Henry keres. Majd hívlak, puszi!

Letettem a telefont és mosolyogva fordultam meg, hogy folytathassam a dolgomat, mikor egy szenvedő test vonszolta be magát a konyhába velem szemben.

-Csak nem a mi Henrynk nevét hallottam? – mosolygott gúnyosan Charles, miközben leült szembe velem az egyik bárszékre.

Na igen, Charles kicsit máshogy viszonyult legjobb barátnőmhöz és a barátjához. Charles és Sasha évekkel ezelőtt egy párt alkottak, akkoriban imádtam velük együtt eljárni. Anya mindig mondta, hogy ezek ketten egyszer még össze fognak házasodni, és erre később mindenki a rokonságból fogadni mert volna, amikor történt valami és ők szakítottak. Azóta se tudja senki mi lehetett, amiért ilyen haragban váltak el, se Sasha nem mondott nekem semmit, se Charles. Azóta ők a lehető legmesszebb elkerülik egymást amikor csak lehet, mindketten túlléptek és új kapcsolatot kezdtek, de én biztos vagyok benne, hogy van még szikra köztük.

-Ne légy gonosz, Charles. Amúgy meg hazajönnek valamikor mostanában majd.

-Már várom, nagyon. Majd szólj és addig egész Bristolt elkerülöm.

-Najó elég. Kipihented magad? – nyújtottam felé egy pohár narancslevet reggeli gyanánt, amit azonnal egy húzásra megivott.

-Aha, minden okés. Viszont nekem lassan indulnom kell – nézett rá a karórájára – Charlotte hamarosan hazaér és ki kell mennem érte a reptérre.

-Már vártam haza – forgattam a szemem.

-Tudom mit gondolsz róla, de én bírom, úgyhogy viselkedj – puszilta meg a fejemet és elindult az ajtó felé. -Majd hívlak, Is!

-Vigyázz magadra! – köszöntem el, majd miután becsukódott az ajtó megint megcsörrent a telefonom. Felkaptam és elindultam a nappalim felé.

-Szia apa! – köszöntem bele a telefonba.

-Szia Kicsim, miújság? – érdeklődött , ami meglepett, hiszen általában csak elmondja mikor jön vagy én mikor utazzak ki hozzá Amerikába vagy Horvátországba, attól függően melyik ,,főhadiszállásán" tartózkodik.

-Velem, nemsok történt. Hogyhogy kerestél?

-Igazából eltaláltad, tényleg egy komoly dolog miatt hívtalak. Nagy gond van a céggel, akiről a múltkor meséltem, az a férfi megint bekavart a cégbe és keresztbe akar tenni. Itt kell maradnom Amerikában, nem tudok hazautazni a szülinapodra. Sajnálom Isla – csendesedett el, mire nekem lehervadt az arcomról a mosoly. Éreztem, hogy van valami, de reméltem idén közösen tudunk ünnepelni itthon. Miután sokáig nem tudtam megszólalni a gombóc miatt a torkomban, apa folytatta. -Figyelj Isla, tudom, hogy azt beszéltük idén együtt ünneplünk, ezért arra gondoltam kiutazhatnál hozzám, ide Amerikába.

-Amerikába? Apa, ez most komoly?

-Nem tetszik az ötlet?

-Bocsi apa, de nem. Mindenki más itt van, Charlesék, a barátaim. Nem tudok csak úgy kiutazni hozzád, azért, hogy egy estéig velem foglalkozz, aztán egy hétig rám se nézz. Mindig ezt csinálod. – csuklott el a hangom, de igazam volt.

-Rendben Is. Megértelek. Akkor viszont – váltott át üzleti hangra – 2 hét múlva hazautazom és elmegyünk ketten egy hétvégére valahova.

-Tényleg?

-Ígérem.

-Szeretlek apa! – mosolyodtam el, ő pedig a munkára hivatkozva elköszönt és lerakta a telefont.

Igazából e hét pénteken lesz a szülinapom, de nem szeretem nagyon megünnepelni, mióta anya elment. Előtte mindig volt egy közös rituálénk anyával, közösen elmentünk reggel bevásárolni, majd délelőtt együtt sütöttük meg a kedvenc tortámat, aztán délután elkészültünk és vártuk a rokonokat a házban. Imádtam ezeket a közös programokat, mindig nevettünk és az egyik legboldogabb nap volt mindkettőnknek az évben.

Mióta viszont anya elment, apával nem nagyon csinálunk valamit. Általában, ha itthon van rendelünk valami kaját és esetleg áthívjuk Charlesékat, de ez már tavaly se sikerült.

-----------------------------------------------Csütörtök------------------------------------------------------

Ma mentek a fiúk az első szabadedzésükre Magyarországon és hogy ne töltsem egyedül a szülinapomat úgy gondolták nekem is mindenképp el kell jönnöm velük.

Ahogy megérkeztünk egyből becsekkoltunk a szállodába. Nagyjából az összes csapat egy helyen van, a mi szintünket kapták még a Redbullosok, de itt vannak a McLarenes srácok, az AlphaTauri és a Williams is.

Ma reggel kiindultak a fiúk az első szabadedzésükre, de én mondtam, hogy még maradok, majd később kinézek hozzájuk, úgyis egész nap ott vannak. Reggel lassan elkészülődtem és elindultam reggelizni, majd utána egy kisebb sétára a hotel körül. Már dél volt amikor úgy döntöttem meguntam az egyedüllétet, és hála az én apámnak, idehozatták a kocsimat, amivel elindultam a pályára.

Elindultam a paddockban a Ferrarihoz, mert Arthur írt, hogy ott vannak. Már épp léptem volna be, amikor valaki utánam szólt.

-Is! Hát te? – Daniel és Lando lépkedett felém, mindkettő arca meglepettségről árulkodott, ahogy engem néztek.

-Sziasztok srácok! – mosolyogtam – Hát én jöttem Charlesékkal, meghívott erre a hétvégére.

-Mivelhogy egyedül biztosan nem töltöd a szülinapodat otthon – hallottam magam mögül unokabátyám hangját mire szemforgatva megfordultam és ránéztem az éppen mellettem megálló Charlesra.

-Szülinapod?- nézett rám Daniel -Ó, istenem teljesen elfelejtettem, hogy holnap van. – csapott a homlokára Dan.

-Ugyan, nem lényeg, Nem is akartam idén megünnepelni... - be se fejeztem a mondatot, amikor két sajtós csajszi jött oda hozzánk, hogy elvigye Danielt és Charlest egy újabb interjúra. Éreztem magamon Lando tekintetét, amikor felé fordultam újra.

-Nem is mondtad, hogy holnap lesz a szülinapod.

-Nem is kérdezted. – mosolyodtam el, mire ő is elnevette magát.

-Igazad van, 1-0 neked Leclerc, de még nincs vége.