Mondd el! - Lando Norris

33

Két versenyhétvége. Ennyin vagyunk már túl és ennyi ideje tudjuk már Landoval titokban tartani a kapcsolatunkat a barátaink és a nyilvánosság előtt. Meglehetősen nehéz, főleg összeegyeztetni a napunkat az ő folyamatos rohanása és a titokban tartása miatt, de eddig sikerült. Most pedig éppen egy repülőn ülök Charlesal és Szocsiba tartunk, az Orosz Nagydíjra.

Általában, ha a barátainkkal véletlen egy társaságba kerültünk Landoval, állandóan piszkáltuk egymást és bunkón viselkedtünk. Nekünk ez segített megőrizni az álcát, a barátainknak meg rendszerint az agyára mentünk, meguntak minket és ott hagytak.

Ahogy megérkeztünk a hotelba, Charlesal ki se pakoltunk, hanem indultunk egyből a pályára. Habár ma még csak Szerda van, a csapat kirendelte Charlest, hogy egy csapat videót leforgassanak, nekem ez meg duplán jól jött, ugyanis a McLarenesek is hamarabb kellett, hogy érkezzenek pár interjú miatt.

Otthagyva Charlest a motorhomeban, sétára indultam a paddockban és hamar szembe találtam magam a forgató csoporttal, akik épp akkor fejezték be a filmezést Landoval és Daniellel.

-Már megint a Norris Show megy itt. – forgattam meg a szemem.

-Hát nem is a Leclerc előadás. – húzta fel a szemét gunyorosan Lando.

-Najó én ezt nem hallgatom megint végig. – emelte fel megadóan a kezét Daniel. – Majd találkozunk később gyerekek. – intett és elindult a másik irányba.

-Olyan idegesítő vagy, ez hihetetlen. – indultam meg a motorhome felé. Nagy rohanásunkban észre sem vettük, hogy amúgy az egész hely üres, mégis eljutottunk egy amúgy is csendesebb részre, közel Lando pihenőszobájához. Lando becsapja a folyosó ajtaját és nekinyom a falnak.

-Szerinted bevették? – néz rám közelről, orra szinte az enyémet érinti.

-Nagyon meggyőzőek voltunk. – bólogatok, visszafojtva nevetésemet.

-Azt hiszem szükség lesz még gyakorlásra. – húzta cinkos mosolyra a száját és közel hajolva hirtelen megcsókolt.

Teljesen elmerültünk egymásban, észre sem vettük mikor valaki benyitott a folyósóra.

-Khm..khm...- hallottam egy ismerős hangot Lando háta mögül, aztán ahogy egyszerre észrevettük, mint két kis óvodás, akiket rajtakaptak álltunk.

-Szóval tényleg egy fiú van a háttérben. – állt meg velünk szemben karba tett kézzel Charles, mellette Danel.

-Charles, megtudom magyarázni. – kezdtem volna mesélni neki, hogy be akartam volna vonni, csak voltak okai, de egyből közbevágott.

-Ne Is. – állított le. – Először is...- lépett közel Landohoz, és ekkor állt meg bennem a levegő. Tudtam, hogy most be fog mosni neki egyet, amiért a történtek után Lando újra velem van. De ehelyett feltartotta a kezét és röhögve egy hatalmasat pacsiztak. – Gratulálok haver. Örülök, hogy te vagy és nem valami idegent szedett össze.

-Hé én is itt vagyok! – tártam szét a kezem értetlenül, mire mindhárman nevetve fordultak felém.

-Bocs Is. – mosolygott rám Charles. -Na, de tudnom kell. Mióta tart újra a kis lamúrotok?

-Khm...- vakartam meg a nyakam. -Belga nagydíj. – húztam el a számat.

-Tudtam! Csesszétek meg, tudtam, hogy történt valami amíg én kórházban voltam.

-Lando nem hiszem el! – nevetett Dan. -Tényleg eltitkoltad előlem?

-Bocs haver. – nevetett rá Lando is.