Mondd el! - Lando Norris

29

Elővettem a serpenyőket, majd a csomagolt lazacot, amit Lando felé dobtam, míg én a salátát kezdtem el készíteni.

-Addig esetleg kibonthatnád és be tehetnéd a serpenyőbe. – biccentettem a lazac felé, ami még mindig ott hevert a pulton, érintetlenül.

-Is én ehhez hozzá nem nyúlok. – lépett még egy lépést hátrébb.

-Lando ez komoly? Azóta se eszel semmi hasonlót?

-Eszem ágában sincs. – rázta a fejét velem szemben, belőlem pedig kitört a nevetés az ábrázatát látva. A máskor mindig nagyszájú, felvágós srác most itt állt velem szemben félve és undorodva egy becsomagolt hústól. -Akkor marad a rendelés és a pizza, más nincs itthon. – nyúltam a telefonért.

Fél óra múlva már a pizzákkal ültünk a kanapén, a tévét böngészve valami film után. Már rég elkezdhettünk volna bármilyen filmet, ha sikerült volna megegyeznünk.

-Oké, állj. Megadom magam. – emeltem fel a kezem, a vitánk 10. percében, mikor már kilátástalannak tűnt, hogy rávegyem Landot bármilyen romantikus filmre is.

-Tudtam, hogy nyerek. – vigyorgott Lando a győztesek vigyorával.

-Megadom magam egy feltétellel. – emeltem fel az ujjam. -Ha nem megint a Verdákat nézeted velem!

Lando pár percig farkasszemet nézett velem, majd egyszerre tört fel belőlünk a nevetés, visszaemlékezve a napra, mikor befogadtam Landot a házamba.

-A verdák igenis jó volt akkor is. – húzott nevetve magához, majd lassan felém hajolva száját az enyémre tapasztotta. Ha eddig nem sikerült volna, most még jobban és jobban sikerült beleesnem a srácba, ahogy szája az enyémmel játszott és nyelve egyre játékosabban és mélyebben fedezte fel az enyémet. Lendítettem a lábam, hogy Lando ölébe kerüljek, mikor kis romantikus pillanatunkat egy éles telefoncsörgés szakította félbe. Idegesen álltam fel és léptem a telefonomhoz szememet forgatva.

-Szia Apa. – vettem fel a telefont, megpróbálva egy kedvesebb hangot imitálni magamnak, miközben Lando visszahúzott magához és apró puszikkal bombázta a nyakamat.

-Is. Kislányom kérlek most nagyon figyelj rám. Otthon vagy? – hallottam meg a hangját, ami még sosem szólt így. Rémült volt és egyszerre ideges, és ezt egyből megéreztem. Az arckifejezésem is megváltozhatott, amit Lando is észrevett és érdeklődve méregetett.

-Apa mi történt?

-Egyszerre rabolták ki a Monaco-i és London-i lakásunkat is. Hirtelen megszólaltak a riasztók és most hívtak a biztonsági őrök, hogy betörés történt. Valószínűnek tartják ezek után, hogy minden más lakást is megpróbálnak.

-Tejóég.

-Is, kérlek hallgass végig. Egyedül vagy?

-Öhm, nem. – sandítottam oldalra Landora.

-Oké, ez így még jobb. Zárjatok be mindent, riasszatok és ha bármi történik azonnal hívjatok. Már szóltam az ottani biztonságiaknak is, de forgalom van az utakon, sokáig tart mire odaérnek.

-Rendben. – doboltam idegesen a térdemen. -Apa, veled minden rendben? – suttogtam halkan.

-Igen drágám, ne aggódj. Mennem kell, de beszélünk még. Vigyázzatok magatokra!

-Te is! – tettem le a telefont és oldalra fordulva felvázoltam Landonak a helyzetet. 

Húsz perc múlva mindent úgy tettünk, ahogy apa mondott, és a bárszéken ülve vártam, hogy Lando kitöltsön nekem egy pohár vizet.

-Hé minden rendben?

-Igen. Azt hiszem. – ittam bele a vizembe. -Kicsit megijedtem.

-Látom. – mosolyodott el Lando. – De ne aggódj, itt maradok.

-Köszönöm. – mosolyodtam el én is, majd oldalra kapva a fejem ránéztem az éppen akkor megszólaló telefonomra. Apa volt az.