Mondd el! - Lando Norris

11

Másnap elég fáradtan keltem, ráadásul jó korán is, hiszen megígértem unokabátyámnak, hogy kinézek a ma kezdődő szabadedzéseikre. Bár ezek még nem a ,,fontos" részei voltak a versenynek, ki nem hagytam volna. Imádom a hangulatot ami ilyenkor a pályákon van, a nézők akik kijönnek, a gyerekek akik akkora csodálattal nézik, mint semmi mást.

A tegnap esti előrejelzésem be is igazolódott, mert amikor kinyitottam a szemem Charles állt ott egy tálcával és hatalmas lufikkal.

-Hát ez meg? – néztem körbe a szobában, amit beborított a lufik sokasága.

-Boldog Szülinapot Isla! – lépett Charles közelebb – Bár sok piával akartalak felköszönteni, a verseny miatt most még be kell érned egy reggeli muffinnal.

-Jajj, köszönöm. – mosolyodtam el és éreztem ahogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon. – Ez nagyon aranyos tőled. De várj, hogy jutottál be ide?

-Megvan az előnye, ha ismert vagy. – nevetett ő is.

Charlesal közösen megettük a szobámban a reggelit, majd együtt indultunk ki a hotelból. Számítottunk rá, hogy ma már nyüzsögni fognak az emberek a szálloda bejáratánál, de erre mi se gondoltunk, ami reggel ott fogadott minket. Mivel Charlest mindenki ismerte, így őt állították meg, én pedig addig ki tudtam sétálni a kocsimig, hogy elinduljak a pályára.

Délelőtt a fiúk a mérnökeikkel egyeztettek és edzettek, egyedül ebédnél találkoztam újra Charlesal, akivel közösen ettünk majd ő visszament a délutáni második szabadedzésre. Én hamar meguntam a paddock adta izgalmakat, így úgy gondoltam kimegyek a nézők által elfoglalt tribünök felé valami izgalmat keresve.

Az úton az emberek között sétálva kiszúrtam egy füves dombot, körülbelül a 13-as kanyarnál, úgyhogy egy üdítővel és egy péksütivel a kezemben leültem a dombra. Innen nézve sokkal izgalmasabb volt nézni a srácok edzését. Körülöttem családok, barátok és párok ültek, mindannyian valakinek szurkolva és találgatták mi lesz az eredmény Vasárnap.

Hamar eltelt az idő és arra eszméltem fel, hogy már nem hallom a motorok zúgását, ránéztem a telefonomra, ami öt órát jelzett. Körülöttem már nem ültek emberek, egy-két biztonságis még lézengett, de a legtöbben már elindultak hazafelé. Kivettem a fülemből a fülest, amin addig halkan szóltak a zenéim, és feloldottam a telefonom. Két üzenet várt rám, az egyik Charlestól volt, aki szólt, hogy visszament a srácokkal a hotelbe, de este találkozunk. A másikat Lando küldte.

Lando Norris: Merre vagy?

Isla Leclerc: 13as kanyar, füves domb.

Nem is kellett sokat várnom, 20 perc múlva Lando már mellettem ült a füvön és a pályát néztük.

-Mennyivel másabb innen nézve ez az egész...- nézett körbe Lando.

-Szerintem is. Sokkal jobb.

-Jobb? – fordult felém Lando és fürkészte az arcom.

-Igen. Itt ültem egész délután az emberek között. Fantasztikus volt. Ha hallottad volna, találgatták hányadik leszel te vagy Lewis Vasárnap. Ahogy ezek az emberek szurkolnak nektek, baromi jó volt.

-Örülök, hogy tetszett- mosolyodott el. -Sose láttam még innen egy versenyt.

-Majd ezt is bepótoljuk – vigyorogtam rá, ő pedig közelebb húzott és adott egy puszit a számra. Mindketten a hátunkra dőltünk és az eget bámultuk hosszú percekig.

-Nem láttalak ma reggelinél – szólalt meg először Lando.

-Hát igen, Charles szerzett kulcsot a szobámhoz és reggel lufikkal meg reggelivel ébresztett.