Mondd el! - Lando Norris

31

-Na elmondod, merre megyünk? – szálltam be az anyósülésre, mivel Lando azonnal elfoglalta a kormány mögötti helyet.

-Nem. – mosolygott huncutul, miközben elindultunk.

-Nemár. Akkor csak valami segítséget, egy szóval.

-Is...ha elmondanék bármit is róla, nem lenne meglepetés. – nevetett most már hangosan, mire nekem is mosoly húzódott végig az arcomon, hallva ezt a boldog, tiszta kacajt.

-Oké, akkor ne mondj.

Egy idő után ismerőssé vált a terep, viszont Lando egyre idegesebb lett, és folyamatosan a visszapillantóba bámult. Mintha azt hinné, valaki követ minket.

-Te Is, nem ismerős neked a fekete SUV mögöttünk? Egy ideje követ minket. – nézett rám oldalra, mire én is visszapillantva, elnevettem magam. -Oké, mi vicces ezen? Mert engem inkább megriaszt, az a vörös ott hátul.

-Bocs. – próbáltam elfojtani a nevetésem. – Tegnap elfelejtettem szólni. Ő Steve, apa bízta meg a védelmemmel, a tegnapiak után.

-Steve?

-Steve.

-Steve. – ütögette ujjával Lando az ajkait, miközben végig előre nézve vezetett. – Oké, befogadjuk.

-Befogadjuk? – néztem rá értetlenül.

-Igen. Te, én és Steve. – fordult felém, hatalmas vigyorral az arcán, és látva megrökönyödött arckifejezésem, azonnal elnevette magát.

-Jó hármas lesz. – vettem egy mély lélegzetet, majd az ablakon kibámulva felkiáltottam. -Lando, de hát ez...Ez a meglepetés? – parkolt le az út szélén. – Elhoztál...hozzád?

-Igen. Szóval arra gondoltam...-kötötte ki magát és fordult teljesen szembe velem. – Tudom, hogy azt beszéltük meg, teljesen titokban tartjuk a kapcsolatot, de arra gondoltam bemutatnálak apáéknak. Még egyszer sem találkoztál velük...

-De...hisz...tejóég Lando nem is úgy öltöztem fel. – kaptam idegesen a farmeromhoz és a bőrdzsekihez, ami rajtam volt.

-Hé, hé ne aggódj, jól nézel ki. – mosolygott rám. – De nincs ellenedre a dolog? Még nem értek ide, lemondhatom.

-Figyelj, te ezt szeretnéd és jó dolognak tartod. Én nem ellenkezem, és még sosem találkoztam a szüleiddel és nagyon szívesen megismerném őket. De akkor ezek után apámnak is el kell mondanunk és a lelkére kötni, hogy titok.

-Ami azt illeti...- vakarta meg a fejét Lando.

-Tejóég Norris, mit tettél?

-Hát...meghívtam őt is. – vonta meg a vállát, félve felnézve rám. -Így talán oldottabb lesz, az egész.

-Húha, mi lesz ma itt. – dörzsöltem meg az arcomat. – Nembaj, legalább két legyet ütünk egy csapásra. – hajoltam közel hozzá és egy gyors csókot nyomtam a szájára. -Akkor nyomás!

Kiszálltunk a kocsiból és Lando a derekamat átkarolva indult meg velem a ház felé.

Semmi nem változott. A színek, a bútorok, a hangulat...még mindig ugyanolyan és még mindig tiszta Lando. És én még mindig imádom.

-Főzzünk valamit? – fordultam Lando felé, aki a kabátját és a kocsikulcsokat dobálta le az asztalra.

-Nem, nem kell. Már minden benn van a hűtőben. Nem terveztem, hogy sokáig maradnak ezért csak pár sajttál és egy kis bor.

-Okés. Akkor addig körbe nézek. – indultam el a nappali felé, ahonnan a kertbe indultam volna, mikor egyszer csak valami a derekamnál fogva megállított. – Hé, mit csinálsz? – nevettem, miközben Lando megfordított magával szembe.

-Inkább foglalkozz velem. – bújt közel és orrát óvatosan, épphogy csak érintve a bőrömet végig húzta a nyakamon, amitől azonnal libabőrős lettem.

-Norris, sose tudsz viselkedni. – nevettem, miközben apró csókot nyomtam az arcára. Hirtelen megszólalt a telefonom, távolabb toltam az így is túlfűtött barátomat, hogy lássam, ki az aki ilyenkor kereshet. Elolvasva az üzenetet, azonnal széles mosolyra húzódott a szám.

-Mondd, hogy valamelyik másik pasiddal beszélgetsz. – szólt Lando, mire azonnal felpillantottam, de ő már a konyhapultnál narancslevet töltött magának. Előszőr a komoly arcáról azt hittem, most jön a féltékeny, sértődős rész, de azonnal megjelentek szeme körül a nevetőráncok, amikkel mindig próbálja titkolni jó kedvét, de ezek azonnal elárulják.

-Lebuktam. – mosolyodtam el, miközben a választ pötyögtem a telefonba.

-Gondoltam. – kacsintott egyet, miközben bele ivott a poharába. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy minden szót helyesen írjak le a válaszban, ugyanis Lando előbbi jelenetétől szinte álló helyzetben elolvadtam volna.

-Amúgy Charles írt. Holnap indulnak haza, Monacóba. De előtte benéznének hozzám.

-Hánykor? - nézett fürkészően Lando, mintha ezzel a kijelentésemmel keresztülhúztam volna a számításait.

-10.

-Akkor nem tudsz sokáig maradni. Pedig hosszúra terveztem az estét.

-Ajj Norris, viselkedj már. - nevettem el magam és közel lépve csókot nyomtam a szájára, mire a karomnál fogva magához húzott és mint mindig most is azonnal elvette az eszemet.

Fél óra múlva egy csengő törte meg a csendet a házban. Idegesen léptem Lando mellé, aki elindult a bejárati ajtó felé. Mielőtt kinyitotta volna, hátrafordult hozzám.

-Ne izgulj. - állított le a vállamnál, mert láthatta mennyire stresszelek. – Én imádlak és ők is fogak. – nyomott egy puszit a fejemre, majd megfordulva kinyitotta az ajtót.

-Sziasztok.