Mondd el! - Lando Norris

6

-Mi az, hogy én tudom meg utoljára, hogy itt volt tegnap éjjel? És egyáltalán miért?

-Igazából már a második vagy aki tudja, és amúgy is nem történt semmi.

-Isla! Gyerünk halljam.

-Charles! 19 vagyok. Nem csinálok hülyeségeket. Nem volt semmi, Landonak segítenem kellett kikerülni egy olyan helyzetből, amibe végülis én kevertem bele. Amúgy meg nem történt semmi.

-Rendben, csak aggódom érted. -lépett közelebb hozzám unokabátyám – Tudod, hogy apád mellett nekem is felelősségem van rád. Ráadásul ismerem Norrist...

-Igen tudom. És köszönöm – öleltem magamhoz Charlest – De ne aggódj, ha lesz valami, te tudod meg elsőként.

5 perc múlva már a kocsiban ültem Charlesal és indultunk a Vasárnapi versenyre. Szerencsére Charlotte elutazott a családjával a mai nap egy hétre, így nem kellett a mai versenyen elviselnem őt. Annak ellenére, hogy nagyon örülök Charles boldogságának, a barátnőjét el sem tudom viselni. Amióta Charles megismertetett minket egymással hűvös és elutasító velem szemben, bár ismerkedésünk elején megpróbálkoztam összebarátkozni vele, a harmadik találkozás után feladtam. Azóta Charles leginkább egyedül találkozik velem, bár a futamokon még így is kénytelen vagyok néha pár szót váltani vele egy kis kamu mosollyal.

-Na gyere, megiszunk egy kávét fenn a teraszon – húzott maga után Charles, mikor beléptünk a paddock területére. Rendelt nekem és magának egy-egy kávét és kiültünk fentre a teraszra.

-Gondolom emlékszel még, hogy tegnap miért voltál itt a pályán – vette le napszemüvegét Charles.

-Igen, jól itt hagytál – cukkoltam mosolyogva.

-Igen bocs – nevette el magát – szóval aznap nem mondhattam el neked miért nem találkoztunk aztán, ma már viszont beszámolhatok neked. Annyira vártam ezt a pillanatot, hogy te is megtudd, és remélem...

-Charles, ne idegesíts mondd már!

-Jólvan, jólvan. Szóval tegnap leszerződtem a Ferrarinál még 2 évre.

-Úristen Charles – hajoltam oda és öleltem magamhoz – Gratulálok!

-Köszi Is!

-Nagyon büszke vagyok rád! Ezek után remekelj a pályán! – böktem nevetve oldalba.

-Rajta leszek – nevette el magát ős is – Na megyek, de a verseny végén lássalak a pódium alatt!

-Ott leszek – mosolyogtam vissza, majd külön váltunk.

A paddockban sétálgattam, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Hátra fordultam és ő állt velem szemben újra.

-Oh hát újra itt vagy, szépség. – még a szponzor pólója, farmerja volt rajta egy napszemüveggel. -Csak nem miattam jöttél el újra?

-Ami azt illeti...

-Miattam van itt – került mellém hirtelen Lando. -Ne reménykedj Mazepin.

-Oh Norris – kezdte el Nyikita – Csak nem egy újabb látványosság melletted? Ez most rövidebb ideig lesz mint az előző vagy kitartasz? – mosolygott gúnyosan.

-Állj le Mazepin, most. – soha nem hallottam Landot még így beszélni. Parancsoló volt és hallatszott hangjában a feszültség.

-Ne aggódj szépség – fordult hozzám Mazepin – itt vagyok én is, nem kell mellette maradnod – kacsintott rám. Láttam, hogy mellettem Lando teljesen megfeszül, a kezét ökölbe szorította és a nyakán kidagadtak az erek. Tudtam, ha nem lépek közbe itt baj lesz, rákulcsoltam a kezem Landoéra és Mazepin szemébe néztem.

-Azt hiszem ideje menned – egy ideig álltam a tekintetét, majd Mazepin megfordult és elindult a trénere felé. Még visszafordulva visszaszólt. - Ne aggódj még találkozunk!- Lando erre megindult felé, de visszafogtam a kezénél. Mikor már látótávolságon kívül voltak Landohoz fordultam.

-Oké ez mégis mi volt?

-Mi az, hogy mi volt? Megvédtelek – nézett rám értetlenül és még mindig idegesen.

-Magam is megoldottam volna.

-Mivan? Most az ő pártját fogod?

-Tessék? Úristen, dehogyis Lando – néztem a szemébe – De mi lett volna ha nem szólok közbe? Nekimész? Itt vagyunk a paddockban, mindenhol kamerák és riporterek vannak arra várva, mikor kaphatnak le valami szaftosat. Ti meg majdnem összeverekedtek. Szerencsétek, hogy egy eldugottabb helyen vagyunk és nem fotózott le minket senki.

-Igazad van, bocs. Nem tudom mi történt, egyszerűen ahogy a közeledbe került, aztán amiket mondott. Érted Is? Mazepin egy pöcs – túrt bele a hajába. Ez a mozdulat és az, hogy hirtelen itt termett mellettem valamit megmozgatott bennem. Lando még kedvesebbnek és még helyesebbnek tűnt a szememben, nem bírtam megállni, hogy ne öleljem át.

-Köszönöm – motyogtam, majd gyorsan elengedtem, mielőtt bárki megláthatott volna.

-Figyelj, szerettem volna beszélni veled. Verseny után találkozunk még?

-Igen persze. – bólintottam, bár kicsit félek, hogy miről akar beszélni velem. Bár én is terveztem ezt, de én tudom miről akartam vele beszélni, a tegnapiról. Kitudja neki ez mit jelentett és mit tervez ezután, jobb lenne tudnom is róla.

-Szurkolj nekem! – kacsintott egyet és elindult a garázsuk felé.

Szememet megforgattam és mosolyogva indultam vissza a Ferrari garázsához, hogy Charles futamát onnan tudjam követni.

Charles remekül szerepelt a futamon, felkerült a dobogó harmadik helyére és ígéretemnek eleget téve, odaálltam a ferrarisok közé és együtt ünnepeltük unokabátyámat.

-Hé Is – jött oda hozzám az interjúk végén Charles – elmegyünk megünnepelni a mai győzelmet, nem jössz velünk?

-Lehet később beugrok, de előtte van még pár dolgom.

-Rendben, küldöm a címet és ott találkozunk- adott egy puszit a homlokomra és ment a garázshoz Charles.

Visszaindultam a kijárat felé, amikor összefutottam Landoval. Teljesen elfelejtettem, hogy beszélni szeretett volna velem.

-Is, szia – lépett oda hozzám.

-Helló, gratulálok, jó voltál. – mosolyogtam rá.

-Kösz. Hogy mész haza?

-Hát igazából taxit hívtam volna, mert Charles ünnepelni megy a többiekkel...

-Okés, akkor gyere. Hazaviszlek.

-De Lando... A fotósok megint...

-Nyugi, egy eldugottabb helyen álltam meg, oda nem sétálnak már el. Ki megyek és 5 perc múlva gyere te is. Bejárattól fordulj balra, a kocsimat már felismered – kacsintott egyet majd megfordult és elment.