Mondd el! - Lando Norris

18

A vacsora valami eszméletlen volt, az asztal tele volt finomaknál finomabb ételekkel, a társaság pedig pont hozzá illett. Mindenki jól érezte magát, végre elfelejtették egy kicsit a srácok a versengést és csak élveztük egymás társaságát. Vacsora után mindenki elfoglalt egy pihenő helyet, már sötét volt csak a yachton és a körülöttünk levő hajókon világított a hangulatvilágítás. Halkan szólt a zene és mindenki megtalálta a saját kis társaságát. Pierre és Charles még a bárnál szórakoztatták magukat új receptek kipróbálásával, Lando, Carlos, Ma és Dan pedig valamiről hangosan beszélgettek. Mi ketten maradtunk Isával és ledőltünk az egyik nagyobb matracos részre.

-Amúgy ti voltatok már itt? – fordultam Carlos barátnője felé.

-Mármint itt a hajón? – nézett rám, mire bólintottam. – Ühüm. Nagyon kedves volt Landotól, hogy elhívott minket. Még rajtunk kívül pár barátja volt itt és 2 hetet töltöttünk a hajón.

-Azta.

-Hát igen.

-Hé lányok! – kiáltott nekünk Dan, mire egyszerre fordultunk feléjük. – Kinek van a legjobb öltözködési stílusa közülünk? – mutatott körbe négyük között. Kicsit váratlanul ért minket a kérdése, de Isával összenéztünk és egyszerre mondtuk ki a választ.

-Danielnek.

-Mi? – fordult hátra Lando is értetlenül nézve ránk.

-Hé most ne nézz így. – emeltem fel a kezem. – Mindig pulcsiba vagy. – tártam szét a kezem értetlenül.

-Ez igaz. – nevetett mellettem Isa. – Carlos, te se értetlenkedj. Ti kérdeztétek.

-Én igazat adok a lányoknak. – kacsintott ránk Dan. – Kösz csajok.

-Najó, elég volt ez ma estére. – állt fel Carlos és elindulva felénk kézen fogva barátnőjét elindultak a hálók felé. – Jóéjt srácok! – intett egy utolsót.

-Azt hiszem én is megyek. – indult el Daniel is, így maradtunk volna hárman, ha Max nem áll fel és csatlakozik a bárnál unokabátyámhoz és Pierrehez, akik azóta már elég jó hangulatba kerültek.

-Hé – fogott kézen Lando. -Gyere velem.

Lesétáltunk a legalsó szintjére a hajónak, aminek jobb oldalán egy kis motorcsónak volt. Eddig fel sem tűnt senkinek, mivel egy eldugottabb részen volt. Landoval felszálltunk és elindultunk távol a hatalmas yachtól.

Valahol a part és a yacht között megálltunk. Gyönyörű volt a látvány, egyik oldalon az éttermekkel zsúfolt és kivilágított part, a másik részen hajók sokasága sorakozott a sötétben.

-Nem tudom elhinni, hogy elhoztál ide. Ez csodálatos. – fordultam körbe a motorcsónakban.

-Csak örömet akartam okozni neked, baby.

-És tényleg megleptél Norris. – fordultam felé. -Szóval mik a terveid, kapitány? – néztem rá komolyan, de magamban nevettem, főleg az arcán e mondat után.

-Talán ússzunk. - lép közelebb hozzám.

-Mhm. – Lando egyik keze a derekamon, közelebb húz magához, hogy már érzem bőre melegét.

-Talán játszunk... Mit gondolsz?

-Talán passzolom. – bújok ki öleléséből kuncogva és a csónak végébe próbálok futni, mikor Lando a kezem után kap.

-Hé! – Lando közel hajol és a fülembe suttog. – Nem akarsz ilyen könnyen megúszni.

-Oh, igen? Hogy vagy ilyen biztos benne?

-Mert ismerlek, Leclerc.

És nem bírtam tovább. Megfogtam a pólója gallérjánál és magamhoz húzva megcsókoltam. Ajkunk parázslóan ért össze, közelebb kerültünk egymáshoz, csupa kar, ölelés és csók volt minden.

Fogalmam sem volt hol vagyok és mit keresek itt, mikor reggel kinyitottam a szemem. Körbefordultam, Lando mellettem aludt, ez már egy biztos pont volt, aztán lassan eszembe jutott a tegnap éjjel és hogy kinn maradtunk ketten. A nap még csak épphogy előbújt a dombok mögül, körülöttünk minden csendes volt és nyugodt.

-Lando – böktem meg a mellettem békésen szunyókálót. – Hahó, jóreggelt.

-Nincs még túl korán ehhez, Is? – húzta magára még inkább a pokrócot.

-De lehet. – nevettem el magam. – Viszont, ha nem akarunk magyarázkodni a többieknek, vissza kéne mennünk.

És igazam is volt. Mikor visszaértünk a yachtra, még csöndes volt minden, mindenki aludt. Felsétáltam a legfelső szintre, amíg Lando bement a hálónkba, hogy ledőljön még egy kicsit. Reméltem egyedül maradhatok a gyönyörű napfelkeltében gyönyörködve, de mikor felértem romba dőltek a terveim. A bárpult előtti székek, a matracok és a padló is foglalt volt. Max, Pierre és Charles erősen kiüthette magát, ha már arra sem volt ereje a srácoknak, hogy a hálókba besétáljanak. Ráadásul maguk után olyan szemétdombot hagytak, amire még ránézni is fájdalmas volt. Elkezdtem pakolni, tíz perc után pedig valaki felbaktatott hozzánk.

-Tejóég mi van itt. – állt meg a lépcső tetején Daniel.

-Jó reggelt neked is. – mosolyogtam rá. – Milyen kipihentnek látszol.

-Te meg mennyire nem. Mit csinálsz ilyen korán itt?

-Öhm mi... - álltam meg a pakolásban. -Napfelkeltét néztünk Landoval. – kamuztam gyorsan valamit.

-Aham, és Lando elveszett közben? – fordult körbe Dan.

-Visszament, fáradt. – rántottam vállat, miközben Daniel még mindig furcsán méregetett. – Ne nézz így Ricciardo. Inkább kezdjünk valamit ezekkel. – mutattam a srácokra.

-Van egy ötletem. – lépett a hangszóróhoz Dan és csatlakozott rá, majd hirtelen felhangzott James Brown I feel good dala, a hangos kiáltással. Daniellel kétfelé dőltünk a nevetéstől, mikor Charles ijedve esett le a bárszékről, Max pedig a matracokról gördült le a földre. Egyedül Pierre volt az, aki meg se mozdult, békésen aludt tovább a földön.

-Miaszar? Daniel mit csinálsz? – tápászkodott fel a földről Max, idegesen bámulva kettőnkre.

-Ez fantasztikus volt. – csaptam Dan tenyerébe nevetve.

-Bocs haver, de ezt muszáj volt. – lépett közel hozzá, én pedig hátra nézve Charleshoz indultam.

-Kösz a reggeli ébresztést. – nézett rám, miközben töltött magának egy pohár vizet. Én meg válaszként egy puszit küldtem neki és leraktam egy Aspirint elé.

Fél óra múlva már az asztalnál ültünk és a közös reggelit fogyasztottuk. Páran frissen, míg valakik teljesen másnaposan szenvedtek az asztalnál.

-Ez nem igazság. – emelte fel a kését Charles, hogy megkenje kenyerét.

-Mármint? – néztem rá.

-Hát, hogy minket megszívatottatok. Carlosék miért nem kaptak ilyen ébresztőt?

-Hát barátom. – ölelte át az említett Charles vállát. – Lehet nem kinn kéne romantikázni éjjel és akkor nem erre ébrednél.

Akaratomon kívűl pillantottam Landora, akivel egyszerre találkozott a tekintetünk, halványan elmosolyodtam és inkább a reggelimmel foglalkoztam. Ha sokáig szemeztünk volna, még erősebben felrémlettek volna a tegnap éjjeli események.

-Oké, mai program? – nézett a társaságunkra Lando.

-Láttam itt pár jó helyet a parton. Megnézhetnénk. – vont vállat Max fáradtan.

-Én benne vagyok. – néztem körbe, mire Isa is bólogatott és Charles is.

-Rendben, legyen. De amúgy nem hiányzik valaki innen? – számolta az asztalnál ülőket Lando.

-Baszki tényleg. – csapott a homlokára Daniel. – Pierret felkéne keltenünk.