Mondd el! - Lando Norris

4

Reggel korán keltem, úgy éreztem muszáj lesz kiszellőztetnem a fejem. A tegnapi napon sok mindent mondott Lando, amik valahogy még közelebb húztak hozzá. Bár előtte és a többiek előtt próbáltam tartani magam, de belül érzem, hogy ez a srác teljesen más, mint előtte.

Charles megmondta, Lando nagypályás, ha mégis összejönnénk és rosszul sülne el a dolog, valószínű nagyot sérülnék.

Mire visszaértem Charles küldött üzenetet nekem, hogy ma találkozni szeretne velem és ha kell elküldi értem Charlottet. Gyorsan megírtam neki, hogy erre semmi szükség, hiszen Charlotte és én maximum 10 percet tudunk egymás mellett eltölteni mielőtt bármi baj lenne. Így került sor rá, hogy ma újra beültem a sportkocsimba és újra útnak indultam a Silverstone-i pályára. Azt hiszem lassan oda is költözhetnék, annyit járok oda.

Leparkoltam a kocsimmal és már épp indultam volna befele, mikor a hátam mögül egy elismerő füttyszót hallottam.

-Ejha, szép kocsi mellé gyönyörű lány – lépdelt felém egy szőke hajú srác napszemüvegben. Nagyon ismerős volt, mintha valahonnan már ismertem volna, de egyszerűen nem ugrott be.

-Bocs, ismerlek?- toltam fel a napszemüvegem hátha úgy könnyebb dolgom lesz, de így se sikerült beazonosítanom.

-Nikita Maze...-mutatkozott volna be, amikor hirtelen egy kéz fonódott a derekam köré és szólt közbe egy nagyon ismerős hang.

-Mazepin dejó, hogy látlak – mosolygott rá Charles, és bár a szemét nem láttam, mert szemüveg vol.t rajta, éreztem, hogy ideges. – Azt hiszem vár a csapatod, ezt a beszélgetésd meg majd később befejezed. Vagy nem – mosolygott még mindig Charles.

-Legalább a nevedet elárulhatnád kislány – nézett még mindig rám a szőke hajú srác.

-Najo, tűnés. – húzott oldalra Charles kezével pedig a bejárat fele intett. Nikita is megérezte a feszültséget, inkább csak bólintott egyet és eltűnt a hátunk mögött.

-Oké, mi volt ez? – néztem Charlesra.

-Ő vele még nem találkoztál, de ezt jó is lett volna elkerülni. Figyelj – fordított magával szembe Charles – lehet szimpatikusnak vagy kedvesnek tűnt elsőre, de hidd el nekem nem az. Nem véletlenül nincs barátnője.

- Ne aggódj Charles, ha nem jössz akkor is elküldtem volna. Mégis a neve, valahonnan nagyon ismerős. De még nem jöttem rá honnan..

-Hát én eddig a pályán nem mutattalak be neki, eddig te se ismerted, fogalmam sincs.

Ahogy beértünk Charlesnak el kellett rohannia, hiszen 2 óra múlva kezdődött az időmérő. Én addig egyedül sétálgattam, próbáltam egy nem nyüzsgő helyet találni, ahol leülhetek és megvárhatom az időmérő végét.

Hamar eltelt az idő, kikaptam a fülemből a fülest és elindultam Charleshoz, hogy gratuláljak neki. Titokban memorizáltam magamban Daniel, Max és Lando eredményét is, hátha összefutok velük útközben, bár a legutóbbival való találkozástól igazán féltem és inkább megpróbáltam kerülni. A tegnapi este óta nagyon sokat gondolkoztam az ő szavain és Charles szavain, végig az járt a fejemben amiket Charles mondott Landorol, nagypályás és megint én fogok sérülni. Ettől féltem a legjobban, hiszen mióta elvesztettem anyát, azóta Charleson kívül senkivel nem tudtam megosztani ezeket a dolgokat, de ő vele se tudok mindent megosztani. Így érlelődnek magamban a dolgok és addig csavarom, míg eljutok a legrosszabb helyzetig. Másfelől viszont ott van Lando, aki habár ki nem mondta, de tett erős megjegyzéseket rá, hogy nem vagyok semleges számára. De vajon mennyire gondolja komolyan? Vagy csak egy győzelem lenne, ha nyerné a ,,kihívást" és utána vége?