Mondd el! - Lando Norris

24

Reggel egyedül ültem be az autómba, hogy elinduljak a pályára. Charles a csapattal ment, hogy leforgathassák a videókat erről a versenyhétvégéről, ahogy a többi csapat is csinálja. Benyomtam maxon a hangerőt, majd kigurultam a szállodától és minden gondolatot megpróbálva kirekeszteni a fejemből haladtam egyre nagyobb sebességgel.

Már csak pár percre voltam, mikor megszólalt a telefonom. Érdeklődve vettem el az ülésről, hogy megnézzem ki az. Lando nevét jelezte a telefonom, de a reggelem csodásan nyugodtan kezdődött és ezt még pár percig így is terveztem, úgyhogy kinyomtam és nyugodtan folytattam az utat. Vagyis folytattam volna, de a telefonom újra jelzett, újra Lando hívott. Ennyi volt a nyugalmas reggelemnek, de már csak azért is, ha már az én reggelemet elrontotta ő, hát neki is menjen fel a pumpája. Újra kinyomtam. Leparkoltam a kocsival, majd a napszemüvegemet feltéve elindultam a kapu felé. Mindenki mosolyogva fogadott, majd a bejáratnál megláttam a srácot.

-Többször is hívtalak. – lépett szorosan mellém, idegesen lépkedve.

-Tudom. – mosolyogtam és gyorsítottam kicsit a tempómon.

-Fel is vehetted volna. – állított meg a kezemnél fogva, kicsit arrébb a sajtósoktól, akik a többi versenyzővel voltak elfoglalva.

-Minek? Mi olyan fontos, ami nem várhatott?

-Is. Tegnap tettük fel a képet. El kell játszanunk a dolgot.

-Nem, nem kell. – helytelenítettem a dolgot azonnal. -Megbeszéltük, felteszed a képet, majd vasárnap lenyilatkozod, hogy szétmentünk. És kész.

-És szerinted ez, hogy megoldható, ha te közben itt mászkálsz a paddockban és környékén, miközben mi ketten még csak beszélgetni se tudunk normálisan?

-Basszus. – szitkozódtam halkan magamban, tudtam, hogy igaza van. -Jólvan. – tettem kezem az övébe és ketten indultunk tovább az úton. Magamban megfogadtam, hogy holnap ki se nézek a pályára, hogy elkerülhessem ezt a szituációt kettőnk között.

Az utolsó szabadedzés után már boldogabban álltam Charles mellett és vártuk, hogy ő következzen az interjúval a saját kisfilmükbe.

-Te meg mit mosolyogsz ennyire? – fordult hátra Charles Lando felé, aki épp akkor ért oda hozzánk Pierre és Max társaságában.

-Mi? Nem lehetek csak szimplán boldog? – tettetett felháborodást, folyamatosan vigyorogva. Max a fejéhez kapott, hogy vissza tudja tartani a nevetését, ami miatt már vörös volt a feje, mire Pierre fáradtan megszólalt.

-Mazepin orra esett a paddockban...Sok sajtós előtt. – Eddig bírtuk. Szinte egyszerre tört ki mindannyiunkból a nevetés, olyan hangosan, hogy mindenki odakapta a fejét, de mi csak nevettünk egymáson és a nevetséges szituáción.

Ez hiányzott már régóta, hogy újra együtt tudjunk lenni és nevetni, semmi fennakadás vagy probléma nélkül. De nem volt lehetséges, se Lando és az én kapcsolatom nem tette ezt lehetővé, se jelenleg Charles érzelmei, mert habár a szakítás után még erősebb barátságot kötött Pierrel, a pályán meglátszott, hogy valami nincs rendben.

-Hé haver nem ugrunk el enni valamit? Én már kész vagyok a csapattal az időmérőig. – bökte meg Gasly Charlest, akinek az interjú után elege is volt az egészből, úgyhogy ők ketten elindultak körülnézni, mi meg hárman ott maradtunk a riporterekkel.

-Lando te jössz. – mosolygott rá a szőke, fiatal hajú lány az emelvényről. Csábosan nézett rá, miközben haját enyhén hátra dobta. Nem mondom kissé megfeszültem és idegesen bámultam a csaj hátát, miközben Lando mellőlem ellépve felsétált és leült a csajszival szemben.

-Hé, mi van veled? Nyugalom. – zökkentett ki Max, rámutatva a karomra, amit addig idegesen szorítottam, az ujjaim fehérek voltak, a karomban pedig körmeim vörös nyomai látszódtak. -Is még én is látom, hogy van köztetek még mindig valami. Pedig aztán nem véletlen vagyok most szingli. Szóval halljam, miért nem beszélitek meg ezt?

-Én... - kezdtem volna mikor megütötte egy kérdés az interjúból a fülemet.

-Oké Lando utolsó kérdés. Úha, ez kicsit szemét lesz, de lássuk. Ha választanod kéne...Barátnő vagy hírnév?

-Hogy mi? – nevette el magát kínosan Lando, idegesen kipillantva oldalra sajtósára, aki miután feleszmélt, halkan súgott neki valamit. Én is szembefordultam vele, ahogy Max is felkapta erre a kérdésre a fejét. Lando idegesen nézett a szőke riporter csajra, majd rám. -Ilyen kérdést nem tehettek fel.

-Sajnos de. – kuncogott a riporter. – Nem zártatok ki a mai napra témákat, úgyhogy halljuk a választ Lando, követőid ezrei érdeklődve várják. – Lando újra ránk nézett, majd ki a sajtósára, aki folyamatosan tátogta neki a válaszokat.

-Hírnév. – mondta ki a választ a szemembe nézve és nekem ennyi elég volt. Megfordultam és irdatlan tempóban elindultam a Ferrari motorhome felé, mögöttem Maxel. Nem bírtam megállni, berohantam Charles pihenőszobájába, ahol egyedül lehettem.

-Is, hé. – guggolt le elém Max. – Úgy sajnálom.

-Nem, nincs semmi. Csak össze kell szednem magam. – vettem még levegőket. – Most már legalább látod, miért nem beszéljük meg a dolgot normálisan. – mosolyodtam el kínosan.

-Figyelj. Ismerem Landot, biztos vagyok benne, hogy ezt nem ő akarta így. Benne is van annyi, hogy ne járasson le a média előtt.

-Nem tudom, Max. – hajtottam le újra a fejem, de egy hangos csapódásra ijedten fel is kaptam. Lando rontott be a szobába.

-Is beszélnünk kell.