Mondd el! - Lando Norris

36

Semmi komoly nem történt. Minden családtagom rendben van. Csak valami fontosabb, biztos a céggel kapcsolatos, de az engem még úgyse érint. Nem kell idegeskednem. Ezekkel és ezekhez hasonló gondolatokkal próbáltam nyugtatni magamat, amíg el nem értem a motorhome bejáratához.

-Nagy levegő és nyomás befele Is. – suttogtam magam előtt és beléptem a piros épületbe. Jobbra és balra asztalok voltak mindenfelé, velem szemben meg a fal mögött lépcsők vezettek fel néhány apróbb tárgyalóhoz. Arra készültem apa valamelyik asztalnál fog várni, de hiába kerestem nem volt ott.

-Fenn balra, első ajtó. – mutatott egy pirosba öltözött srác irányt nekem. Egy biccentéssel megköszöntem és gyorstempóban indultam fel a lépcsőn.

-Gyere ülj le. – hívott be apa a tárgyalóba. Körbe nézve hirtelen felszaladt a szemöldököm, ugyanis nem egyedül mi ketten voltunk a teremben. Velem szemben két fekete öltönyös ült az asztalnál, a szoba sarkaiban pedig még négy állt, mindegyiknek a fülében egy-egy fülessel.

-Is, hadd mutassam be neked az urakat... Mr.Gullen az ügyvédem és a cégé – mutatott a bal oldali szálkás testalkatú férfira – és Mr. Sullivan, a titkosrendőrség vezetője.

-Titkosrendőrség? – remegett meg a hangom, miközben kezet fogtam mindkét férfival.

-Szükség van rájuk. Mindjárt elmagyarázok mindent, de előtte alá kell írnod pár papírt. – nyújtott elém egy tollat apa, majd az ügyvéd egy csomó papírt.

-Mik ezek?

-Ezek Is, ezek a papírok, amik bizonyítják, hogy rád hagyom a céget miután én kilépek.

-Hogy mi?

-Belefáradtam, Is. A sok munka, repülés egyik városból a másikba. De jól megy, hatalmas a bevétel és olyanra akarom hagyni, akinél tudom, hogy jó kezekben lesz. És az te vagy kislányom.

-De apa, biztos ez? Nem biztos, hogy én készen állok erre.

-Hidd el tudom. Figyelj Isla – nyúlt a kezemért – nem sok időt tudtunk az utóbbi időben eltölteni, de tudom milyen okos és nagyszerű vagy és milyen érett nő lett belőled az évek alatt. Bízom benned és tudom, hogy még hatalmas sikereket fogsz ezzel a céggel a jövőben elérni.

-Apa...-szöktek könnyek a szemembe. – Köszönöm. -öleltem szorosan magamhoz és nem akartam engedni. Rég volt, hogy ilyeneket hallottam tőle, hogy így tudtunk beszélgetni. Végre újra közel éreztem magamhoz, csakúgy, mint pár évvel ezelőtt.

-Bocsánat, hogy megzavarom, de sietnünk kell. – dugta az orrom alá a papírokat az ügyvéd. 10 perc volt mire mindent elrendeztünk.

-Rendben van, és most el kell mondanom valamit Is. Szeretném, ha csöndben végig hallgatnál és nem szakítanál félbe.

-Rendben.

-Fény derült egy dologra, ami sok ideje foglalkoztatott. És nem csak engem, a biztonsági egységet és Mr. Gullen-t is. Gondolom nem kell emlékeztetnélek az év közben történt támadásokra a cégen belül. – mély levegőt vett és a székéből felállva lassan a mennyezetig érő ablakokhoz sétált. – Eddig csak sejtettem, de tegnapra világossá vált minden. A céget ért támadások egybefüggtek az apartmanjaikat ért támadásokkal.

A szám elé kaptam a kezem. Hirtelen bevillant ahogy ma Nikita kifakadt előttem.

-Megtaláltuk a támadások mögött álló személyt. Ahogy kimondom a nevét ismerős lesz neked...

-Dmitry Mazepin -suttogtam magam elé teljesen megsemmisülve.

-Igen, ő. Támadásokat szervezett a cég ellen, hogy megszerezze a vagyonunkat és semmissé tegyen minket. Mindezt, mert a múltban nem adtam neki el egy mostanra jelentős vagyonú szoftvert.