Ismeretlen Világsztár (One Direction ff) [Befejezett]

1.rész - Találkozás

 Sisi King

- Csodás voltál kicsi lány! - ölel meg szorosan a stylistom, akit rögtön követ menedzserem. Meglep, mégis melegséggel tölt el kedvességük.
- Köszönöm! - válaszolok végül némi fáziskéséssel.
- Siess, megyünk a partira! - csapja össze izgatottan tenyerét menedzserem, azaz Paul.
- Milyen parti? - vonom fel szemöldököm és már venném le a maszkom, amikor valaki benyit az ajtón.
- Louis nem tudsz kopogni? - korholja le egy fürtöske srác a másik srácot, aki nagy hévvel benyitott. Öt fiú jött be az öltözőmbe nekem pedig kezem még mindig maszkom szélén van. Érdekes ekkora "tömeget" látni az öltözőmben, nem sűrűn történik ilyen.
- Srácok, nem a partin kellett volna várnotok? - rázza fejét idegesen Paul. Egyet értek vele, mert nagyon nem jó pillanatban nyitottak be. Tudom kik ők, de ehhez nem volt semmi joguk.
- Unatkoztunk. - von vállat a kreol bőrű, barna szemű, giga szempillás srác.
- Kopoghattatok volna. - nézek rájuk kissé mérgesen, de inkább rendezem arcvonásaim. Leeresztem kezemet maszkomtól, amit észre is vesznek a fiúk.
- Rosszkor jöttünk? - kérdi aki benyitott.
- Igen, rosszkor. - bólogat mérgesen Paul.
- Édeseim elhiszem, hogy szeretnétek mihamarabb megismerni Sisit, hiszen érdekes egy személyiség, de neki is kell a megfelelő idő mennyiség a szépségre. - felel Lou a stylistom. Mosolyogva vágom csípőre kezem, és várom a fiúk reakcióját.
- Akkor mi megvárjuk. - ül le a fehér bőr fotelembe a kreol bőrű.
- Rendben. - bólintok, és közben az öltöző másik szegletébe topogok kényelmetlen magassarkúmban. Legszívesebben ledobnám magas cipőimet, mert nagyon nem szeretem. De hisz ez is a szerepem része. Vissza ülök székembe, ahol azelőtt ültem, mielőtt elkezdődött a koncertem. Lou tudja a dolgát, ezért is sminkel úgy, hogy nem veszi le a maszkot, de tökéletesre megtudja csinálni arcom azt a részét, ami kilátszik. A többi srác is kényelembe helyezte magát, és várták amíg elkészülök.
- Fáj a fejem. - suttogom Lounak, az említett testrészem dörzsölve, vagyis a halántékom.
- Mert túl szoros ez az izé. - grimaszol Lou. - Meglazítom. - emeli meg kezeit maszkom pánja felé, de én felpattanok mielőtt hozzá nyúlna.
- Ne! - mondom határozottan. - Inkább szenvedek, minthogy leessen. - mondom megigazítva ruhám. Semmi esetre sem lenne jó, hogy leessen a maszk.
- Oké. - vonja meg vállát Lou. - Ez a ruha tökéletes lesz! - emel ki egy vállfán lógó ruhát a sok közül.
- Szerintem is. - mosolyogva veszem el tőle, és indulok meg abba a részbe, ahol senki sem látja, ahogyan átöltözök.
- Tökéletes! - mondja Lou, amikor kilépek már a ruhában.
- Tudom. - simítok végig a ruhán, majd vállamra akasztom táskám. - Induljunk. - indulok meg az ajtó felé.
- Édesem, ne igyál sokat! - szól még utánam Lou. - Ti se srácok. - szól még az öt fiúnak.
- Nem ígérhetem! - szólok egyszerre a kreol bőrű sráccal, amin ő rám is mosolyog én azonban elkapom pillantásom.

Érdekes, hogy az emberek milyen kedvesek tudnak lenni, csakhogy megtudhassák ki is rejtőzik egy álarc mögött. Értem a "mások" alatt a többi embert, akik a partin voltak. Mindegyik hirtelenjében kedves lett, bezzeg ha egy átlagos lányként mennék közéjük kinéznének. De hát, hajtja őket a kíváncsiság. Nem fognak kapni tőlem választ az biztos. A maszkom és én már eggyé váltunk a hírességek világában. Nem teszem ki a családomat annak, hogy esetleg rájuk szálljon a média. Féltem őket.
- Milyen az italod? - kérdi a kreol bőrű srác amikor látja, hogy előző beszélgető partnerem elment.
- Nedves. - válaszolok rezzenéstelenül. Hangom kimért, és egyszerű, semmi érzelem nincs benne.- Értem. - láthatóan zavarban van. - Nincs kedved...
- Nincs. - vágok közbe, amit ő egy grimasszal díjaz. Lehet bunkónak mondani, de ismerem már az embereket, és köszönöm ennyi is bőven elég belőlük. Aki így közeledik annak hátsó szándéka is van.
- Elég gorombaság így közbe szólni ha éppen beszélek. - mormogja kicsit idegesen. Nocsak, nocsak érzékeny pontját érintettük meg?
- Nem a kedvességemről vagyok híres. - mondom és bele kortyolok koktélomba.
- Hát, persze... - motyogja, fejem mellett elnézve. Sóhajtva nézek körül. Mikor lesz már ennek vége? Szeretek emberek között lenni, sőt egyenesen imádok, de valamikor nekem is meg van az a pont, hogy "Elég!"
- Nina! Hát eljöttél! - hallom meg egyetlen barátnőm hangját.
- Nina? - ismétli meg értetlenkedve a kreol bőrű fiú.
- Csak becenév. Amit csakis ő használ. - nézek szúrós pillantással Eleanor felé.
- Ti barátnők vagytok? - mutat felváltra rám, és Eleanor felé.
- Igen. - válaszolunk egyszerre.
- Az egyetlen, és legjobb. - karolok bele El-be.
- És az én csajom. - öleli át hátulról az a srác, aki volt szíves benyitni hozzám.
- És még be sem mutattad nekem! - teszem csípőre kezem, és Eleanorra nézek korholóan.
- Ööö, upsz? - mosolyog El kínosan.
- Ezért még kapsz. - forgatom szemeim mosolyogva.
- Nocsak Sisi mosolyog. Mennyi piát adtatok neki? - áll meg előttünk Paul.
- El kell, hogy szomorítsalak, még alig ittam. - emelem fel poharam, ami még csak félig üres.
- Ne is vidd túlzásba! Holnap utazunk Californiába, koncertezni. - juttatja eszembe a holnapi programom.
- Szívem, lelkem esedezik vissza Californiába! - mondom rezzenéstelenül majd megfordulok és otthagyom őket. Néha már semmi kedvem ehhez az egészhez. De amikor körül zsongnak az emberek, egyszerűen képtelen vagyok feladni. Feltűnési viszketegség? Lehet. De szeretem amit csinálok.
Nem fogom feladni, mert az gyengeség lenne, én pedig nem vagyok gyenge.

- Hé, Nina! Figyelsz te rám? - kérdi El, aki már ki tudja mióta áll előttem és magyaráz.
- Nem. - válaszolok egyszerűen. El már megszokta tőlem az ilyen válaszokat. - Ne hívj Ninának! - szólok rá suttogva.
- De a Sisi úgy nem áll rá a számra. - hisztizik lebiggyesztett ajkakkal. Tudja, hogy ezzel meg tud hatni. Igen ám, Ninát még meg is hatná. De most Sisi vagyok, akit nem.
- Nem baj. Sisi vagyok és kész. - mondom bele kóstolva az újonnan megszerzett italomba. - Haza megyek. - jelentem ki ez után. Semmi kedvem maradni, és a megfelelő mennyiségű bájolgás is már megvolt.
- Máris? - kérdi szomorkásan.
- Tudod, hogy holnap találkozunk. - emlékeztetem arra, hogy konkrétan mindennap találkozunk. Akár Sisiként futunk össze néha, akár Ninaként mint legjobb barátok.
- Tudom, de na. - húzza el az utolsó szót. - Maradj még, kérlek! - kérleli bociszemekkel, és alkaromat megmarkolja.
- Nem. - válaszolok egyszerűen, majd miután sikerült kiszabadítani karomat, megfordulok és elhagyom a helységet. Nem szokásom bulizni, ez is csak egy pletyka, amit ki találtak rólam, miszerint "ismernek". Hát tévednek, mert utálok bulizni. Ninaként is, Sisiként is. És bár elég nagy különbség van a két ember között -saját intézkedéseimből folytán- mégis ez az egy közös megvan.

Igazából ez az egész három éve kezdődött. Csak egy próbát akartam tenni, hogy mit is tesznek az emberek, ha nem csámcsoghatnak a magánéleteden, de lám még így is szeretnek -vagy nem-. Mindenki azt hiszi, hogy valami borzalmas rejtegetni valóm van az életemben. Nem tudom... A szürke kis életem amit élek mennyire lehet "borzalmas"?

Nem vehetem le sem a parókát sem pedig maszkot mert túl sok ember van, akinek feltűnne egy "idegen".

Így hát Sisiként hagyom el a bulit.

Lehajtott fejjel, minél csendesebben próbálok elosonni a saját lakhelyem felé tartva. Besétálok egy zsák utcába és ott átveszem ruhám egy átlagosabbra, vagyis farmer-ing összeállításra. Parókát levéve barna hajamat szabadjára engedve, és arcomat is láthatóvá teszem. Mindent beteszek a táskámba, amibe furcsa mód minden elfér. Amikor kifordultam az utcából szó szerint bele sétálok valakibe.

Nina Weyble

- Elnézést, ne haragudj! - mondja akibe bele mentem. Felnézek szemeibe és a Göndörkével találkozom össze. Amint végig mérem, szemeim elkerekednek. Mi a franc? Fürtöske Engem követett?
- Semmi gond. - motyogom végül tekintetét fogva tartva. Van egyfajta ügyességem, hogy hogyan is tartsam fogva az emberek szemeit. Ezt nem félek használni soha sem. Látszólag kellemetlenül érzi magát így, hogy nem tudja elemelni szemeit az enyémektől. Pár másodpercig még kínzom, de végül én fordítom el arcom, hogy ellazulhasson egy csöppet. Kihasználja ezt és végig mér.
- Emlékeztetsz valakire... - gondolkozik hangosan.
- Kire? - kérdezem úgy, mint aki zavarba jött. Ez is csak megjátszás. Csak egy trükk.
- Azt hiszem... Sisi King. - mondja ki a nevet halkan. Felnevetek ezzel is jelet adva, hogy ez butaság.
- Amennyiben neki is van egy unokanővére, aki néha túlságosan is szeret sminkelni, akkor hasonlítunk. - szégyenlősen mosolyogva kapom jobb tenyerem arcomhoz. - Csak a smink miatt látod ezt.
- Lehet. - bólint egyet - Viszont... - itt kezét ráfejti enyémekre - ne takard. Jól áll! - mosolyogva szedi le kezem az arcomról. Arcom jobb felére ad egy puszit és távozik.
Érintése és kedvessége miatt lefagyva állok egy helyben. Mi történik velem? Benső kérdésemre nem igen érkezik válasz.
Megrázom fejem hátha kitisztul egy kicsit és végre elindulhatok haza. Csak akkor tértem vissza a valóságba amikor Giga-szempillát is meglátom. Most nem várok addig, hogy vele is beszélnem kelljen egyszerűen csak lelépek. Mit akarhattak, mind a ketten? Lebuktatni? Csak jöttek és jöttek a kérdések, de mint mostanság egyre gyakrabban; nem kaptam választ. Saját magamtól nem kaptam egy fránya választ sem.