「𝑻𝒐𝒌𝒚𝒐 𝑹𝒆𝒗𝒆𝒏𝒈𝒆𝒓𝒔 𝑶𝒏𝒆𝒔𝒉𝒐𝒕」

/𝐾𝑎𝑧𝑢𝑡𝑜𝑟𝑎/ 𝐿𝑒𝑡 𝑚𝑒 𝑟𝑢𝑖𝑛 𝑦𝑜𝑢

Kazutora x Fem!reader
━━━━━━━━━━━━━━━━━

Egész életemben egy szófogadó, illedelmes, tisztes lány voltam. Az iskolában kitűnő voltam, otthon segítettem ott ahol tudtam, nem jártam el bulizni, se semmi. A bajt nem kerestem, a veszélyesebb társaságokat kerültem jó messziről. Egyszerűen egy olyan lány voltam akiről minden szülő álmodhat. Az összes barátom szülei engem hoztak fel példának, de a tanárok is ezt tették egyfolytában.
Ez nekem teljesen megfelelt, sosem zavart, én csak éltem a kis életemet. Legalábbis addig míg ő be nem lépett az életembe. Hanemiya Kazutora az a személy aki elcseszett mindent. Ő is azok közé tartozott akiket el akartam kerülni, sőt meg is tettem, csak ő nem hagyott engem.
Igazából elsőnek csak útba igazítást kért, én pedig kedvesen elmondtam neki azt amit keresett. Ezután normál esetben el szakadtak volna útjaink, de ő fogta magát és összevarrta az elágazó útainkat. Így jutottunk oda, hogy már 1 hónapja zaklat. Mindent megpróbáltam, hogy eltűnjön, de olyan mint egy parazita, nem tudod lerázni.

Éppen az egyik osztálytársamnak magyaráztam az egyik feladatott mikor Hanemiya-san belépett a terembe.
"Y/n gyere, megyünk." fogta meg a kezemet.
"Hanemiya-san ez nem fog menni, dolgom van." rántottam el a kezemet.
"De nekem szükségem van rád most." indokolta meg.
"De neki is szüksége van rám." mutattam a srácra akinek segítettem.
"Nem, nincs szüksége rád." jelentette ki.
"[L/n]-san menj csak ha szeretnél." mondta a fiú.
"De nem akarok." ráztam meg a fejemet.
"Na most már tényleg mehetünk Y/n." húzott magával Hanemiya-san.
"Miért nem hagysz békén?" kérdeztem szenvedve.
"Nincs okom arra, hogy elhagyjalak." mosolygott rám.
"Nekem viszont van okom arra, hogy miért ne legyek veled." válaszoltam.
"Talán a tökéletes lány nem szeretne egy javító intézetből jött fiút?" kérdezte szemben állva velem.
"Igazából csak félek tőled." feleltem őszintén.
"Szóval az ilyen jó kis lánynak nem jönnek be a rossz fiúk?" jött közelebb hozzám.
"Hanemiya-san csak hagyj békén kérlek, mindössze ennyit szeretnék." húzodtam hátrébb.
"Ez lehetetlen Y/n. Már az ujjad köré csavartál." indult el.
"Én semmit sem tettem. Engedj el Hanemiya-san." néztem rá kétségbeesetten.
"Legyen. Most az egyszer elengedlek, de többször nem lesz ilyen szépségem." puszilt arcon. Amilyen gyorsan csak tudtam haza mentem.
Egyrészt a tudat, hogy javító intézetben volt igazán megrémiszt, másrészt nem tűnik olyan fiúnak aki hűséges lenne egy lányhoz. Egyébként is én csak egy stréber vagyok, mellesleg teljesen átlagos, nem mint egy Hanemiya-san féle fiúnak fogok kelleni. Vagy max arra, hogy kihasználjon, azt viszont nem akarom. Én semmit sem akarok tőle.

"Kicsim minden rendben volt a suliban?" kérdezte anyu.
"Persze. A vizsgáim megint jól sikerültek." mosolyogtam.
"Gratulálunk kicsikém. A barátaiddal mi van?" érdeklődőtt tovább anyu.
"Meg vannak ugyan úgy." feleltem.
"Y/n ha neked nem gond akkor hétvégén besegítenél a boltban?" kérdezte apu kedvesen.
"Persze, nincs semmi programom a hétvégére." válaszoltam.
A vacsi után tanulni kezdtem, hogy későbbre semmi se maradjon. Holnap péntek, de megígértem egy évfolyamtársamnak, hogy segítek neki, a hétvégén apuval dolgozom, szóval nem lesz több időm semmire sem.

Zenét hallgatva magoltam a törit mikor valaki kopogtazni kezdett az ablakomon. Félve mentem oda és őszintén el sem akartam húzni a függönyömet. Nagy levegőt vettem és becsukott szemmel néztem ki az ablakon.
Nagy meglepetésemre Hanemiya-san volt szóval kissé megkönnyebbülve nyitottam ki az ablakot.
"Hanemiya-san te mit keresel itt fél tizenkettőkor?" kérdeztem kihajolva hozzá.
"Egyáltalán honnan tudod hol lakom?" tettem hozzá.
"Ezek csak részlet kérdés. Gyere velem Y/n." hívott meg magával.
"Ugyan hová mennék én veled este fél tizenkettőkor?" akadtam ki teljesen.
"Csak bízz bennem Y/n és gyere." nyújtotta a kezét felém.
"Nem tehetem Hanemiya-san. Én erre képtelen vagyok." ráztam meg a fejemet.
"Az egyszer lázadj és szökj el velem." mosolygott rám.
"Na de Hanemiya-san ez rossz. A szökés csúnya dolog, emiatt javító intézetbe kerülhetek." pánikoltam be.
"Egyrészt emiatt nem kerülnél oda, másrészt nem is hagynám."
"De.. De Hanemiya-san! Nem szabad."
"Bízz bennem Y/n."
Hirtelen megfogtam a kezét és a segítségével sikerült kimászánom az ablakon. Egyértelműen rossz döntés, de valahogy nem tudtam ellenállni neki.
"Hagyj tegyelek tönkre Y/n." ölelt magához.
A motorjára felületet és elvitt valahová. Egy ideig csak mentünk, de fogalmam sincs hova. A szemeimet behunytam, mert nagyon féltem mindentől. Ez volt életem első motorozása szóval ez ijeszetett meg leginkább. Úgy kapaszkodtam Hanemiya-sanban mintha az életemen múlna, pedig egyáltalán nem ment gyorsan.
"Y/n elengedhetsz." nézett hátra Hanemiya-san. Félve nyitottam ki a szemeimet és engedtem el őt.
"Mi ez a hely?" kérdeztem le sem szállva a motorról.
"Egy fesztivál közepe." jelentette ki.
"Minek jöttünk mi ide?"
"Szórakozni." fogta meg a kezemet.
Rengeteg kétséggel követtem őt a tömegben és nagyon féltem, hogy valami bajba fogok keveredni.
Kéz a kézben sétálgattunk és nézelődtünk a standok között. Már kezdtem kissé feloldódni is és jól érezni magam Hanemiya-sanal.
"Tessék ez a tiéd." adott át pár szál virágot nekem.
"Köszönöm." fogtam meg őket.
"Mennyire tudsz gyorsan futni?" kérdezte hirtelen.
"Mindig első vagyok a futó versenyeken." feleltem furcsálva a kérdést.
"Akkor futás." húzott magával és utána hallottam is ahogy valaki utánunk ered.
"Kölyök add vissza azokat a virágokat!" kiabált utánunk.
"Hanemiya-san! Mit tettél?" kezdtem el pánikolni, hogy ezek után tényleg javító intézetbe megyek.
"Csak virágot adtam egy csodaszép lánynak."
"De ezeket loptad!"
"Igazából kölcsön vettem, de mindenki máshogy mondja."
Nem akartam, hogy elkapjanak szóval konkrétan az életemért futottam. El sem hiszem, hogy bűnöző lettem és emellett még meg is szöktem otthonról. Anyuék meg fognak ölni emiatt, ebben biztos vagyok.
Hanemiya-san berántott egy szűk kis utcába ahol sikerült elbújnunk.
"Ezért a szüleim megölnek, nem fognak bízni bennem, sőt ha a suliban ezt megtudják tuti azt fogják gondolni, hogy-" mondtam volna tovább, de Hanemiya-san befogta a számat.
"Csendet, aztán panaszkodhatsz." suttogta. Próbáltam normálisan venni a levegőt, de a pánik miatt ez sem sikerült.
"Hanemiya-san szerintem leráztuk." néztem a fiúra, de nem igazán figyelt rám.
"Hanemiya-san?" szólítottam, de továbbra sem figyelt rám. Aztán pedig hirtelen megcsókolt. Az egész olyan gyorsan történt, reagálni sem volt időm szinte. Viszont élveztem. Túlságosan is tetszett az ahogy megcsókolt. Életem első csókja volt és túl jó volt. Nem akartam, hogy véget érjen, többet akartam.
"Az enyém vagy Y/n." suttogta szinte alig érthetően.

"Holnap találkozzunk Y/n." mondta miután haza vitt.
"Köszönöm Hanemiya-san, vagy nem tudom ezt mennyire köszönjem meg." mosolyogtam rá.
"Hívj a keresztnevemen nyugodtan Y/n. Hisz nem vagyunk idegenek."
"Nekem az nem fog menni. Senkit sem hívok a keresztnevén. Az lehetetlen, hogy téged úgy hívjalak." ellenkeztem.
"Akkor ahányszor Hanemiya-sannak szólítasz annyiszor csókollak meg."
Igazából nem hangzott ez olyan rosszul, csak nem lenne a legjobb ha random a suliba tenné.
"Rendben Hanemiya-san." egyeztem bele, de gondolkodás nélkül válaszoltam aztán csak akkor esett le mit mondtam mikor ismét megcsókolt. Ez függőséget tud okozni. Túl jól csókol, nem mintha lenne tapasztalatom, de nem baj.
"Oké, oké, megértettem... Tora-kun." mosolyogtam rá.
"Örülök, hogy te vagy az a lány akibe bele szerettem úgy hogy észre sem vettem."
"Én is örülök, hogy te vagy a megrontóm."