Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
━━━━━━━━━━━Imádom a tengert. Már kis korom óta csodálom a kék tengert. A szüleim alig tudtak haza rángatni a partról, mert hisztiztem, hogy ott akarok maradni. Mindig megnyugtatott a sós tengeri szellő, így mindig ide menekülök ha valami nyomaszt.
A hidegben, a csillagok fényében sétálva figyeltem ahogy hullámzik a tenger és próbáltam elfelejteni a mai napot. Senki sem mondta, hogy ilyen nehéz a szerelem.
Két hónapja döntöttem úgy, hogy beadom a derekamat Hanmának és elmegyek vele egy randira, hisz olyan régóta próbálkozott már nálam. Számomra sem volt soha közömbös, csak attól tartottam, hogy amint nem tart elég érdekesnek elhagy, én pedig erre nem voltam kíváncsi. Viszont rájöttem, hogy nincs semmi vesztenivalóm, mert gyorsan kiderül ha esetleg csak azért akar, mert én elutasítottam egyfolytában.
Őszintén nem tudom mit történt, de egy hónap után elkezdtünk sokat veszekedni vagy nem is találkoztunk szinte soha. Nem igazán hoztam fel ezt neki, hisz nem akartam ennél is jobban rontani a helyzeten. De nekem ma betelt a pohár. Végre megígérte, hogy velem tölti a napot anélkül, hogy bármin összevesznénk, de inkább el sem jött. Kisakit választotta helyettem és neki ment segíteni. Én meg vártam rá mint valami hülye.
Mikor már több mint egy órája vártam felhívtam, hogy hol van, elsőnek fel sem vette, másodjára kinyomott, végül pedig felvette és annyit mondott, hogy ne zavarkam, mert dolga van és letette. Hihetetlenül ideges lettem, de most már sokkal inkább fáj. Lehet tényleg az történt meg amitől a leginkább tartottam, de szerintem érdemlek annyit, hogy a szemembe mondja ehelyett viszont leráz amikor csak tud.
A telefonomat kikapcsolva merengtem a nagy semmibe és próbáltam döntésre jutni. Szeretem Hanmát sajnálatos módon, viszont nem viselem el azt ha valaki így bánik velem. Mindent is megtettem annak érdekében, hogy jól menjen a kapcsolatunk és egyébként is ha ő akarta ezt ennyire akkor tartsa meg az esélyt amit kapott tőlem.
"Minek kell neked ilyenkor is ide jönnöd? Túl hideg van." állt mellém Hanma fázva.
"Senki sem kérte, hogy gyere ide." feleltem rá sem nézve.
"Akkor talán ne kapcsold ki a telefonodat."
"Akkor talán viselkedj velem normálisan."
Erre már semmit sem reagált, mert tudta, hogy elcseszte és, hogy most tényleg haragszom rá.
"Y/n-chan, ne csináld már♡." próbált megölelni, de elléptem tőle.
"Hanma nem. Hónapokon át udvaroltál nekem, amibe én bele is mentem, azért, hogy aztán két hónap után figyelmen kívül hagyj. Nem kérek ebből, szóval szakítsunk és menj innen most." vágtam a fejéhez a dolgokat.
"Nem. Nem fogunk szakítani."
"Mi? Már miért ne tennénk?" kérdeztem nem értve, hogy most mi is van.
"Te az én Y/n-chanom vagy. Nem szakítunk." jelentette ki teljesen komolyan.
"Csak mert te így döntöttél? Hanma ez nem így megy."
"Dehogyisnem. Nem hiába próbálkoztam nálad annyit, hogy aztán hagyjalak elmenni." ölelt meg amit nem akartam, viszont ő sokkal erősebb.
"Viszont én akkor sem bocsátok meg neked és engedj el."
"Y/n-chan megint kéretni fogod magad♡?"
"Sosem tettem ezt, csak nem bíztam benned, pont úgy ahogy most sem."
"Kiengesztellek ahogy csak szeretnéd, de menjük innen, mert hideg van." fogta meg a kezemet.
"Akkor maradunk napfelkeltéig." feleltem tudva, hogy ez elég büntetés lesz a számára. Nem volt túl boldog ettől, de a kezemet fogva maradt.
"Sajnálom Y/n-chan, de szeretlek."
"Ajánlom is, hogy sajnáld."
"Te nem is szeretsz engem?"
"Azt majd reggel eldöntöm." pusziltam arcon, mire csak átölelt.
