Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
━━━━━━━━━━━Mikor elsőnek pillantottam meg annyira elvarázsolt. Semmit sem tudtam róla, de a megjelenése annyira magával ragadott. Utána szinte rá sem tudtam nézni, mert zavarba jöttem minden alkalommal. Mikey pedig kinevetett és direkt kínos helyzetbe akart hozni.
Viszont Koko észre sem vett. Konkrétan nem foglalkozott velem, ami nem zavart, hisz nem akartam tőle semmit sem. De egyszer egy szép napon hozzám szólt, hogy mit is keresek a gyűlésen ahol amúgy semmi keresnivalóm nem lett volna. Hirtelen válaszolni sem tudtam, hogy Mikey húga vagyok annyira meglepődtem. Zavaromban nagy nehezen nyögtem ki a választ és olyan gyorsan léptem le onnan amennyire csak tudtam. Vörös arccal pedig egy oszlop mögé bújtam, reménykedve, hogy nem lát senki. Pedig épphogy csak kommunikáltunk, de ilyen reakciót váltott ki belőlem.
Minden egyes gyűlésen ott voltam, mert látni akartam Kokot. Ő ugyan úgy nem foglalkozott velem, de ez engem kicsit sem érdekelt. Én csak boldog voltam mikor láthattam őt és ennyi elég is volt. Mikey jól tudta, hogy mennyire oda vagyok Kokoért és így próbált olyan helyzeteket teremteni ahol tudok vele beszélni. Egyrészt hálás voltam neki, hisz Kokoval beszélhettem, de másrészt nagyon kínos volt, mert egyfolytában piros volt az arcom. Koko pedig barátjának tekintett amivel szintén nem volt bajom, hisz mindössze egy plátói szerelem volt és emellett tudtam jól a múltját és a benne szereplő emberekről. Legfőképpen Akanéról.
De az idő elteltével és ahogy minél jobban megismertem a plátói szerelmem átalakult egy sokkal mélyebb érzésre. És ezt már kevésbé tudtam magamban tartani, tudatni akartam Kokoval, hogy szeretem őt. Mikor megtettem ő viszonozta az érzéseimet. Hihetetlenül meglepődtem, hisz biztos voltam benne, hogy vissza fog utasítani, de nem tette.
Hihetetlenül boldog voltam vele, mert azzal a fiúval lehettem akit igazán szeretek. Minden első pillanatomat vele éltem át, olyan szép emlékeket adott nekem, együtt képzeltem el a jövőnket. Egészen addig míg nem szakított velem.
Egyszer sem kérdeztem miért, mert nem akartam hallani a válaszát. Tisztában voltam vele, hogy nem szeret úgy ahogy én őt, de ha ezt tőle hallom még inkább összetörtem volna. Bár tudom, hogy én is hibáztam, hisz szerelmet vallottam mikor tudtam, hogy ő nagyon nincs túl az első szerelmén. Önző voltam, mert magamra gondoltam, de őszintén nem annyira sajnálom, mert boldog voltam vele míg tartott.
A szakításunk óta egyszer találkoztunk, mikor elmentem egy szórakozóhelyre. Nem akartam, hogy Mikey aggódjon miattam, így elmentem szórakozni, de arra nem számítottam, hogy Koko is ott lesz. Amint megláttam egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Ő egyből elfutott, én pedig egyre jobban sírtam.
Bármennyire is akarom túl tenni magam rajta nem megy. Hiányzik minden vele töltött pillanat. És egyre nehezebb minden egyes nap nélküle, de tudom, hogy sosem fogok tudni vele lenni.
"Mikey este itthon leszel?" kérdeztem miközben a nappaliba értem.
"Nem, van egy kis dolgom." felelte, de nem annyira figyeltem rá, mert megláttam mellette Kokot. Egy szóval sem említette, hogy ma átjön, így nagyon meglepett.
Bólintottam egyet válaszként és felsiettem a szobámba, hogy ismét sírjak. Miért nem tudok túl lépni rajta ha tudom, hogy semmi esélyem sincs? Miért nem tudom elfelejteni? Miért fáj látni hónapokkal később is?
Gyorsan összeszedtem magam mikor kopogtattak, mert gondoltam Mikey az és előtte véletlenül sem mutathatom magam gyengének. Neki nem kell aggódnia miattam is. Viszont nagy meglepetésemre Koko jött be az ajtómon.
"Tartogasd a könnyeidet egy másik napra inkább." felelte Koko a szemembe se nézve.
"Ezt mégis hogy érted?" kérdeztem alig hallhatóan.
"Ne sírj miattam. Nem éri meg." mondta és ott is akart hagyni, de megállítottam.
"Ne tegyem? Akkor mit kellene tennem? Esetleg boldognak lennem?" kérdeztem visszatartva a könnyeimet.
"Folytatnod kellene amit eddig tettél. Úgy tenni mintha nem érdekelne és elsétálni mellettem." felelte kissé szemrehányóan.
"Az hogy előtted mindig így tettem, nem azt jelenti, hogy nem érdekelt." mondtam idegesen, mert nem úgy van ahogy ezt ő gondolja.
"Tényleg? Ha érdekelt volna akkor megkérdezhettél volna miért törtem össze a szíved!" mondta ki a gondolatait.
"Minek? Minek tettem volna ha tudom rá a választ? Nem akarom tőled hallani, hogy nem szeretsz! Hogy te sosem gondoltál rám úgy mint a szerelmedre!" kiabáltam vele, mert már nem tudtam magamban tartani. "Tudom, hogy én is hibás vagyok! De akkor sem kellett volna ennyire összetörnöd!"
"Y/n, tudom, hogy elhitettem veled, hogy mindig veled leszek, olyanokat dolgokat mondtam amiket nem kellett volna. De ebben az egészben az fáj a legjobban, hogy most már második esélyt sem fogsz adni." nézett a szemembe most elsőnek.
"Miért adnék? Hogy megint bántsuk egymást? Koko én szeretlek! De nem bírom elviselni ezt a fájdalmat, még egyszer biztosan nem." törtem meg teljesen és a könnyeimtől semmit sem láttam.
"Annyira sajnálom Y/n." mondta Koko és ott hagyott. Elfutott megint. A szakításunk napján is ezt tett, mindig csak elfut.
Azt hiszem nekem sem kellene másképp tennem. Továbbra is el kell mennem mellette, mert így lesz a legjobb neki is és nekem is. Bármennyire is szeretem, itt az idő elengedni. Talán majd egyszer boldogok lehetünk, de az nem most van.
