Aztán jöttél...

4. fejezet

- Már mondtam, Martin... - sóhajtottam fel, mert már lassan tizedjére ismétlem magamat az elmúlt pár percben: - Csak bemutatkozott, és ha másról beszéltünk volna, ahhoz sem lenne semmi közöd.

- Kellett, hogy beszéljetek ennél többről is. - állította magabiztosan. 

- Miért érdekel ez téged annyira? - fújtattam bosszúsan, miután ittam egy keveset a vizemből. 

Vállat vont: - Csak kíváncsi vagyok. - majd hozzátette: - És amúgy is, a barátok mindent elmondanak egymásnak. 

- Nem vagyunk barátok. - vágtam rá azonnal. 

Nem sikerült megúsznom az ebédidőt anélkül, hogy Martin ne talált volna meg. Ez alatt a pár nap alatt már megszoktam a társaságát ebéd közben, viszont jobban örültem volna, ha csendben marad és nem zaklat idióta kérdésekkel, mint azt most is teszi. 

- Mi a téma? - jelent meg Rob is szokásos laza stílusával, majd ledobta magát Martin mellé az asztalhoz, és kérdőn pillantott rá. 

- A biológia partnerem. - vágtam rá, mielőtt Martin bármit is mondhatott volna: - Viszont még mindig nem tudom, hogy miért olyan fontos az, hogy miről beszélgettem vele. - tettem hozzá.

- Mert ő April Thompson. - jelentette ki Rob, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga: - Más néven Martin életének elérhetetlen szerelme.

Hirtelen minden világossá vált. A mormogás, mielőtt Mrs. Pierce közölte volna, hogy ő választ párt. Aztán a bosszankodás, miután nem ő lett a partnere. Most pedig a folyamatos kérdezősködés: - Ó, így már értem. - mondtam. 

- Kösz, Rob. - morogta Martin, miközben ette a spagettijét. 

- Bármikor. - veregette vállon a fiút, majd tekintetével meglepetten fürkészett valamit a vállam felett és így szólt: - April erre jön. - jelentette ki.

Martin hirtelen, tele szájjal kapta fel a fejét a tányérjából, majd követve Rob példáját átnézett a vállam felett, és szó szerint lefagyott. Merev tekintetét nem vonta el a lányról, közben pedig egy kisebb sajtdarab lógott ki a száján. 

- Sziasztok. - állt meg az asztal mellett April és két barátnője, mire én és Rob visszaköszöntünk.

- Sz-sz-szia... - dadogta félig teli szájjal Martin, mire én egy hitetlen pillantást vetettem rá, Rob pedig csak a fejét rázta: - Nagyon szép vagy ma. - motyogta érthetetlenül, miközben a nyelvével próbálta betuszkolni az arcára ragadt sajtot a szájába.

April és a barátnői kissé undorodva, enyhén szórakozott arckifejezéssel figyelték a jelenetet, majd a lány megrázta a fejét, és felém fordulva így szólt: - Hé Riley.

- Szia? - inkább kérdeztem, mint mondtam a szemöldökömet összevonva, hiszen egyszer már köszönt.

- Mivel említetted, hogy nem megy annyira a boncolás, arra gondoltam, hogy valamelyik nap suli után átnézhetnénk együtt és megtanítom az alapokat. - mondta ajkán apró mosollyal. 

- Már megoldottam. - feleltem egyszerűen.

- Ó, tényleg? - lepődött meg.

- Igen. - bólintottam: - Nem volt bonyolult, csak leültem a gép elé. - tettem hozzá vállat vonva.

Az ajkába harapva bólintott, majd így szólt: - Rendben, azért ha mégis kell segítség, szólj. Gyakorlatban mégis csak másabb, mint ahogy azt az internet leírja.

- Oké. - mondtam bólintva, bár tudtam, hogy nem lesz rá szükségem, ők pedig egy utolsót intve nekem tovább sétáltak a megszokott asztalukhoz, én pedig Martin felé fordultam: - Neked meg mi bajod van? - értetlenkedtem.