Aztán jöttél...

30. fejezet

- Esküszöm, ha tekintettel ölni lehetne, már halottak lennétek. - mormolta Emily, miközben a tányérján lévő pizza szeletet próbálta feldarabolni, közben-közben felpillantva onnan. 

- Egyhamar nem fogja túl tenni magát ezen. - felelte Kiara. 

Az ebéd szünet során most először kaptam fel a fejemet egyenesen az emlegetett fiú irányába, aki tekintetével szinte szikrákat szórt felénk - főleg csak felém - miközben egyszer - egyszer felnevetett az asztaluknál elhangzottakon. Nem lepett meg, hogy továbbra sem tette túl magát a dolgon, az viszont annál inkább, hogy a társaság akikkel ült nem más volt, mint Sabrina és az utánfutói. 

Ha visszamehetnék az időben, biztosan másképpen csinálnék sok mindent. Néha még most is bűntudatom támad mindazért, hogy eltitkoltam előle és nem mondtam meg neki azonnal az igazat, de aztán eszembe jutnak a szavak, amiket April fejéhez vágott és a bűntudatot rögtön átveszi a düh, és magától a gondolattól is rosszul leszek, hogy valaha barátomként tekintettem rá. 

- Hé. - zökkentett ki April hangja a transzból, amibe bele estem egy pillanatra. Szabad kezét a combomon pihentette és hüvelykujjával apró mintákat rajzolt rá: - Ne foglalkozz vele. - szólt. 

Felsóhajtottam. 

April szerint a legjobb elengedni az egészet és nem foglalkozni vele. 

Minél több figyelmet fordítasz rájuk, annál inkább adod meg nekik azt, amit el akarnak érni. Ha elengeded, azzal bosszantod is őket, hiszen azt akarják, hogy velük foglalkozz, előbb vagy utóbb pedig megelégelik majd, és békén hagynak. 

- Engem nem érdekel, hogy féltékeny, vagy dühös... - feleltem végül: - Csak... 

- Csak mi? - kérdezte. 

- Semmi. - ráztam meg a fejem, majd mielőtt a barátnőm tovább faggatózhatott volna (hiszen tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni), Rob felé fordultam, aki a téma felhozása óta csendben az ebédjére fókuszált: - Rob? 

- Igen? - pillantott fel a tányérjából. 

- Te is részt veszel a jótékonysági napon? - kérdeztem ezzel elterelve a témát. 

- Persze. - bólintott: - A foci csapatnak kötelező. - tette hozzá. 

- Hála az égnek. - sóhajtottam fel: - Legalább lesz társaságom. 

- Ti nem mentek? - nézett a másik három lányra.

- Valamiért nem vonz a dolog. - vonta össze a szemöldökét Kiara undorodva. 

Nem tudtam, hogy mitől undorodik ennyire látványosan, de nem volt lehetőségem megkérdezni: - Én csak lelki támasz leszek. - vágta rá April fejét a vállamra döntve. 

- Szerintem én is. - felelte végül Emily: - Még nem döntöttem el. - mosolygott Robra. 

Rob csak pislogott párat, mint akinek fel kell fognia, mi is történik körülötte, elvégre egy sport iskolába járunk, aztán végül így szólt: - Kizárt. Részt kell vennetek. - nézett rájuk. 

- Ugye? Én is ezt mondtam nekik. - feleltem, miközben lepillantottam April-re, aki gyengéden oldalba bökött a kommentem elhangzása után: - Ne bökködj. - mormoltam. 

- Mert mit fogsz csinálni? - vigyorgott. 

Válaszul csak megráztam a fejem, aztán Rob-ra néztem: - April is csatlakozik. 

- Mi? - képedt el a barátnőm. 

- Hallottad. - ezúttal én voltam az, aki vigyorgott. 

- Nem. - emelte fel a fejét a vállamról.