Aztán jöttél...

13. fejezet

April PoV

- Én csak nem értem... - sóhajtottam fel, miközben Emily és én haladtunk az ebédlő felé. 

- Várj. - mondta sietve: - Ha jól értem az egészet... - gesztikulált a kezével: - ...egyik nap majdnem megcsókolt, aztán barátzónába tett, a következő alkalommal pedig megpróbált összeboronálni a sráccal, aki állítása szerint még csak nem is a barátja? 

- Igen. - morogtam. 

- Ez elég elbaszott, még így is. - mondta a legjobb barátom. 

- Tudom. - bólintottam. 

- Most mit fogsz csinálni? 

A millió dolláros kérdés: - Fogalmam sincs. - feleltem, ahogy beléptünk az ebédlő ajtaján: - Egyszerűen, akárhányszor úgy érzem sikerült elérnem, hogy megnyíljon előttem, felhúz egy újabb réteg falat. 

- Lehet, hogy tényleg nem kedveli a lányokat. - vont vállat Emily: - Martin pedig köztudottan kedvel téged. Lehet, hogy ez egyfajta kompenzálás a részéről. Megpróbál összehozni a sráccal, hogy túl legyél rajta, és ne bántson meg.

Az asztaluk felé fordultam, ahol már mindhárman ott ültek. Riley háttal nekem, viszont Rob és Martin szinte rögtön kiszúrt, amint beléptünk a helyiségbe. Legbelül tudtam, hogy nem létezik az az opció, amit most Emily felvázolt, viszont ahogy a helyzet folyamatosan ellent mond az elgondolásaimnak, akaratlanul is elbizonytalanodtam: - Lehet. - csak ennyit feleltem, majd tálcával a kezemben léptem oda a többiekhez, Emily pedig követett: - Sziasztok. - köszöntöttük őket: - Miről van szó? - kérdeztem egy erőltetett mosollyal az arcomon, miközben helyet foglalatam Riley jobb oldalán. 

- H-hé April. - szólalt meg Martin először, majd zavartan lesütötte a szemét. Fogalmam sincs miért, de képtelen volt a szemembe nézni. 

Rob csak biccentett egyet üdvözlésképpen, míg Riley ajkán apró mosollyal nézett rám, mégis szemében őszinte meglepettséget láttam. Mintha nem gondolta volna, hogy ide fogunk ülni: - Jól vagy? - kérdeztem a mellettem ülő lánytól enyhe aggodalommal. 

Lassan bólintott: - Csak kicsit ideges vagyok. - mormolta annyira halkan, hogy én is alig értettem szavait. 

- Miért? - faggatóztam. 

Igyekszem mindent megtenni azért, hogy teljesen megnyíljon előttem. Az elmúlt egy hónapban megtanultam, hogy ez nem lesz egyszerű, viszont nem vagyok az a fajta, aki könnyen feladja. Hiába utasított vissza, valami azt súgja, hogy nem azért tette, mert nem kedvel, én pedig ki fogom deríteni az okát. 

Összepréselte az ajkait. Úgy tűnt küzd a válaszadással, de végül felsóhajtott és így felelt: - Holnap lesz az első versenyem az iskola színeiben... - mondta, és úgy tűnt bővebben is kifejtené a válaszát, amikor Martin közbe szólt. 

- Tényleg?! - nézett Riley-ra, aki válaszul csak idegesen mormolt valamit, amit nem igazán értettem meg.

- Igen, tényleg. - mondta nyersen, szinte már dühösen.

- Hol lesz? - léptem közbe, mielőtt Martin bármi mást mondhatott volna. 

- A város sportpályáján. - magyarázta. 

Elraktározva az információt bólintottam, majd Emily-re néztem, aki kíváncsian figyelte a szóváltásunkat: - Ott leszünk. - szólalta meg, észre sem véve azt, ahogyan Martin szeme felcsillant a válaszomra. 

------------------------------

- Még szerencse, hogy hazai pályán lesz, mert ha rajtad múlna, elkésnénk. - morogtam Emily-nek, aki éppen az utolsó simításokat végezte a sminkjén.