Aztán jöttél...

21. fejezet

Bár képes lettem  volna még órákig beszélgetni vele, - vagy éppen nem beszélgetni - April nem sokkal később visszament a szobájába. Erre egyáltalán nem számítottam, amikor reggel felkeltem, persze még sok minden volt, amit meg kellett beszélnünk. 

Például az, hogy mi legyen Martinnal?

Velünk?

Létezik egyáltalán olyan, hogy mi? 

Fogalmam sem volt semmiről, és őszintén csak válaszokat akartam még a leglehetetlenebb kérdésre is annak ellenére, hogy tudtam nem kapom meg. Legalábbis nem azonnal. 

Az estéből hamar reggel lett, én pedig visszatérve régi szokásaimhoz, - mivel a történtek ellenére a célom ugyanúgy az egyetemre való bekerülés maradt - már reggel korán felébredtem, majd kevés zajt csapva, hogy ne keltsem fel Lucy-t átöltöztem a futó ruhámba, és kimentem a szobából. 

A kollégium még csendes volt, a felkelő nap fénye éppen, hogy beszűrődött az ablakokon, amely egy-egy lépés megtételekor egy pillanatra elvakított. Ezért is ért meglepetésként, amikor az utolsó lépcsőfokról lelépve beleütköztem valakibe. 

- Basszus. - morogtam: - Sajnálom, nem láttam a...

- ...naptól. - fejezte be helyettem a mondatot egy igencsak ismerős hang. 

- April? - kérdeztem, miközben takarásba léptem a nap fénye elől. 

- Jó reggelt. - nézett rám arcán szórakozott mosollyal. Nem tudtam eldönteni, hogy a meglepettségem, vagy az ügyetlenségem szórakoztatja-e jobban, de úgy döntöttem inkább nem kérdezem meg. 

- Mit csinálsz fent ilyen korán? - kérdeztem kisebb hezitálást követően. 

- Csak gondoltam sétálok egyet a folyosókon. - érkezett a rögtönzött válasz, mire csak felvontam a szemöldököm. 

- Így? - néztem végig rajta. Teljes sport felszerelésbe volt öltözve, a tekintete fáradt volt, látszódott, hogy nem szokta meg a korán kelést. 

- Mi a baj a ruhámmal? - kérdezte, és a hangnemétől egy pillanatra megijedtem, azt hittem megharagudott rám, de aztán egy másodpercre kiesett a szerepéből és szájának jobb széle apró mosolyra húzódott, amit azonnal próbált leplezni, persze sikertelenül. 

- Tudod, hogy mire gondoltam... - feleltem. 

- Nem, nem tudom, Riley. - lépett hozzám közelebb, ajkán játékos mosollyal: - Mire gondoltál? 

A gombóc, ami közelsége okán jelent meg a torkomban minden erejével azon volt, hogy megakadályozzon a beszédben. Éreztem, ahogy az arcom elvörösödik: - Én...hát...tudod...- makogtam zavartan. 

Az előttem álló lány csak felnevetett, majd közelebb lépve magához ölelt, amit kisebb szünet után viszonoztam is, majd a fülembe súgott: - Csak szórakozok veled. 

- Az nem szép dolog. - feleltem halkan. 

- Akkor sem, ha később kárpótollak? - kérdezte továbbra is átölelve engem. 

Az ölelés maga már túl hosszúnak tűnt, de talán April az egyetlen, aki esetében ezt nem bánom. Teljesen elveszítettem az irányítást magam felett, amikor ujjaival gyengéden simogatni kezdte a tarkómat. 

- Riley? - szakított ki a gondolataimból: - Minden rendben? 

Ekkor jöttem rá, hogy még nem feleltem az előző kérdésére, ami bár nem volt szándékos, megkönnyebbüléssel töltött el, hogy újabb kérdésével elterelhettem a témát: - Persze. - mondtam: - Éppen futni készültem.