Aztán jöttél...

28. fejezet

Az előbb még zuhogó esőtől csak a fülledt, nyomott levegő áramlott be a szoba nyitott ablakán. Bár a sötét felhők kezdtek eloszlani és a nap is kezdett előbújni a takarásból, elég volt csak kinézni az üvegen ahhoz, hogy elmenjen a kedvem minden szabadtéri programtól.

- Már sajnálom, hogy nem vettem fel videóra. Minden pénzt megér. - nevetett fel Lucy, aki a röhögőgörcstől már a könnyeivel küszködött.

- Ahj. - sóhajtott fel a videochat másik felén a húgom, Sarah: - Riley, miért van az, hogy akkor kezdesz el izgalmas lenni, amikor én nem vagyok ott? - szegezte felém a kérdést.

- Mi? - fordítottam a laptop képernyője felé a tekintetemet.

Lucy mellém húzta a saját székét és úgy beszélgetett a tesómmal, míg én ez idáig többnyire csak hallgattam őket. Természetesen mindenről be kellett számolni, hiszen már több hete nem beszéltünk, így került szóba a versenyem, majd Lucy-nak hála (aki néha képtelen visszafogni magát) a pofon is. Azóta pedig az egyikük izgatottan meséli másodpercről másodpercre a történetet, másikuk pedig - miközben azon sajnálkozik, hogy lemaradt - állát a kezére támasztva hallgatja azt.

- Semmi, semmi. - legyintett Sarah, majd összenevetett Lucy-val. Megrázva a fejem a viselkedésükön éppen mondani készültem valamit, amikor kopogás hallatszott a szoba ajtaján.

- Gyere. - kiáltotta Lucy mielőtt bármit is mondhattam volna, úgyhogy csak a vállam felett hátra pillantva figyeltem, ahogy April benyit: - Sziasztok. - köszönt.

A mosolya ragályos volt, elég volt meglátnom az övét ahhoz, hogy az én ajkam is felfelé görbüljön. Oda sétált hozzánk, majd elém lépve lehajolt és nyomott egy puszit az ajkamra, aztán két karját a nyakam köré fonta és úgy dőlt nekem.

- Végre! - hallatszódott egy alig visszafogott sikoly a laptopból: - Tényleg nem hazudtál! - tette hozzá a húgom.

- Pofa be. - mormoltam, míg a barátnőm felnevetett.

Eddig fel sem tűnt, hogy Lucy összevont szemöldökkel néz April-re, csak miután megszólalt: - Nem kényelmetlen? - kérdezte.

April értetlenül fordult felé, mire Lucy egy nagy kört rajzolt a kezével a levegőbe, egyenesen felénk mutatva azt jelezve, hogy mire gondol: - Ó. - értette meg: - Nem, nem az.

- Oké. - vont vállat a szobatársam: - Csak nem értettem, hogy miért nem ülsz le. - magyarázta.

- Azért, mert Riley és én indulunk. - felelte.

- Te és Riley mit csináltok? - néztem rá elkerekedett szemekkel, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy mire készül.

- Hallottad, hogy mit mondtam. - nézett rám mindent tudó tekintettel: - Készülődj, és tegyél el egy táskába váltó ruhát is. - tette hozzá.

- Hova megyünk? - kérdeztem, miközben April elhúzódott tőlem.

- Nem mindegy, Riley? Nyomás öltözni. - szólt közbe Sarah, majd miután úgy érezte, hogy engem el is rendezett ennyivel, szavait April-hez szegezte: - Tudom, hogy Riley nehéz eset, de ha értelmet kell verni a fejébe csak szólj és intézem.

- Köszi. - nevetett fel April.

- Nekem is, bármikor. - tette hozzá Lucy.

- Ez akkor azt jelenti, hogy többet foglak majd látni nálunk? - folytatta Sarah mit sem törődve a szúrós tekintetemmel.

April erre elmosolyodott, majd felém pillantva kacsintott egyet és így szólt: - Remélem. - nekem pedig kipirult az arcom, ezért úgy döntöttem, hogy elkerülve a további kínos pillanatokat, amiket főként a zavarom, valamint a tesóm "ez de cuki" kiáltásai okoztak, nem hallgatom tovább miről beszélnek, inkább készülődni kezdtem.