Aztán jöttél...

26. fejezet

- Hova sietsz ennyire? - nézett rám Lucy összevont szemöldökkel. 

Kapkodva szedtem elő a táskámat, hogy beledobáljak mindent, amire szükségem volt. Nem volt időm szépen bepakolni: - Versenyem lesz. - feleltem rá sem pillantva: - Nem figyeltem az órát. Öt perc múlva lent kellene lennem a busznál. - tettem hozzá. 

- Biztos megvárnak. - vont vállat. 

- Persze, hogy megvárnak. - feleltem: - De nem szeretek késni. - tettem hozzá, behúzva a zipzárt a táskámon. 

- Kár, hogy nem szóltál. - mondta: - Megnéztelek volna. 

- Még eljöhetsz. - vontam vállat: - April-nél van még hely a kocsiban, ha akarod szólok neki. 

Összevont szemöldökkel rám nézett, miközben az ajkának széle mindentudó mosolyra húzódott, majd vállat vont: - Miért ne? Úgysincs mára semmi tervem. 

- Szuper. - mosolyodtam el: - Akkor ott találkozunk. - intettem köszönésképpen, majd a kezembe vettem a táskámat, és kiviharzottam a szobából. Az iskola előtti parkoló felé szedtem a lábamat. Az úton kaptam néhány furcsa, értetlenkedő pillantást, de nem igazán volt időm törődni velük. Amikor leértam a buszhoz, természetesen már mindenki ott volt rajtam kívül. 

Alexis szúrós pillantást vetett rám: - Riley...

- Tudom, tudom. - fújtam ki a levegőt: - Sajnálom. - mondtam sietve.

Alexis csak felsóhajtott: - Ülj le. - mire csak bólintottam. 

Elindultam az ülések között. A legtöbb csapattársam semennyi figyelmet sem fordított felém, csak Sabrina tekintete követett végig, és ahogy elsétáltam mellette a szokásos gúnyos vigyora húzódott az ajkára: - Pedig már kezdtem örülni, hogy nem jössz. - mondta. 

Nem igazán voltam jó hangulatban ahhoz, hogy csendben tűrjem a hülyeségeit, ezért megtorpanva mellette így szóltam: - Mert tudod, hogy másképp nincs esélyed nyerni? - kérdeztem, mire gúnyos vigyora rosszalló tekintetre váltott.

- Pofa be, Mars. - csattant: - Majd meglátod. - tette hozzá, én pedig elmosolyodtam. Jó érzés volt egy kicsit nem hagyni magamat. Biztosan várt arra, hogy majd valamit válaszolok neki, de inkább csak tovább sétáltam és leültem a busz végében egy szabad helyre. 

Elővettem a táskámból a fülhallgatómat, és elindítottam valami zenét remélve, hogy az majd segít ráhangolódni a versenyre, majd eszembe jutott a szobatársamnak tett ígéretem, ezért a kezembe vettem a telefonomat, majd megnyitottam az üzeneteket.

Riley: Lucy is el akar jönni a versenyre. El tudod hozni? 

Szinte azonnal érkezett a válasz.

April: Lucy, ugye? 

Riley: Igen. Csak ha nem baj.

April: Persze, elviszem. Bőven van hely. Rob és Martin másik kocsival jönnek. 

Riley: Te vagy a legjobb. <3

April: Tudom ;) Elindultatok már? 

Riley: Igen, pár perce. 

April: Oké, írj ha megérkeztetek. Majd ott találkozunk. 

Ezt követően lezártam a telefonomat. Alig két hét telt el azóta, hogy April elutasította Martint. Martin azóta megtartja a kellő távolságot tőle és már flörtölni sem próbál vele, ami nem csak April-t töltötte el nagy megkönnyebbüléssel. 

Persze, arról még mindig nem tud, hogy együtt vagyunk. 

Akármikor próbáltam elmondani neki, valami mindig közbejött ami miatt úgy láttam, nem az lesz a megfelelő pillanat. Volt, hogy félbeszakítottak a mondatom közepén, és volt, hogy még csak belekezdeni sem tudtam, hiszen Martin néha rosszabb volt, mint egy kisgyerek. Lehetetlen volt hosszabb ideig lekötni a figyelmét. April szerencsére türelmes velem és nem sietteti a dolgot, de őszintén, én már szeretnék pontot rakni a végére.