Aztán jöttél...

34. fejezet

April PoV

- De miért most rendeled meg, ha még hetekig nem is megyünk haza? - kérdezte Emily szemöldökét összevonva Kiara-tól, aki izgatottan mutogatta neki a képeket a dolgokról, amiket rendelni készült. 

Kiara csak felsóhajtott, mint aki nem érti, miért nem logikus az egész, majd magyarázatba kezdett: - De ha csak akkor rendelem meg, amikor vége a tanévnek, akkor még több időt kell várnom! - mondta: - Így legalább otthon vár majd rám. - mosolygott elégedetten. 

- Hát, te tudod. - mondta Emily, továbbra sem hangzott úgy, mint aki meg van győzve, de inkább elengedte: - Rám férne egy kávé. - sóhajtott fel.

- Egyetértek. - szóltam hozzá, miközben hárman sétáltunk át az iskola udvarán a kávézó felé. Szombat volt, és bár sokkal inkább a közelgő vizsgáinkra kellett volna koncentrálnunk, mindannyiunkra rá fért pár óra szünet, amikor nem foglalkozunk a jövőnkkel, vagy az eredményeinkkel, egyszerűen csak élvezzük egymás társaságát addig, amíg egy szempillantás alatt vége nem lesz ennek az egésznek. 

- Én valami erősebbre gondoltam. - tette hozzá Kiara, tekintete továbbra is a telefonjának képernyőjére volt szegezve, miközben vadul görgetett lefelé. 

Válaszolni készültem, amikor megakadt a tekintetem az alig pár méterre ülő Martinon és a társaságon, akit maga köré gyűjtött. Hirtelen elfogott az érzés, hogy elegem van és pontot akartam tenni a végére. 

Kiara és Emily tovább sétáltak és beszélgettek, mikor megtorpantam. Ezt követően ők is megálltak, majd kíváncsian fordultak felém, míg én összepréselt ajkakkal gondolkodtam el azon, hogy mi lenne a jó döntés: - Hé, April. Minden oké? - kérdezte Emily, miközben visszasétáltak felém és mindketten megálltak előttem. 

- Persze, csak... - gondolkodtam el, majd mindegy minden alapon végül így folytattam: - ... még el kell intéznem valamit. Menjetek csak nyugodtan előre. 

- De... 

- És szóljatok Riley-nak, hogy mindjárt megyek. - tettem hozzá megejtve egy apró, de meggyőző mosolyt. Amikor nem mozdultak, tovább folytattam: - Gyerünk, menjetek. - legyintettem feléjük. 

- April, biztos vagy benne?

- Ha azt akarod tenni, amire gondolok, akkor hadd nézzem végig. - könyörgött Kiara. 

Emily vetett rá egy szúrós pillantást, mire Kiara morgott egyet halkan, majd mindketten felém fordították a tekintetüket utolsó próbálkozás gyanánt, bár más-más eredményben reménykedtek. 

- Biztos vagyok benne és nem, nem nézheted végig. - feleltem felváltva nézve kettejükre: - Most pedig menjetek légyszi. 

Emily felsóhajtott, majd így szólt: - Oké, de ha fél órán belül nem vagy a kávézóban, visszajövünk. 

- Legyen. - nevettem, Kiara pedig mondani készült valamit, de Emily egyszerűen csak megragadta a kezét és húzni kezdte.

- Gyere, menjünk. - mondta, miközben tett pár lépést. 

Amikor megbizonyosodtam arról, hogy tényleg elmennek és nem csak mondják, vettem egy mély levegőt és az említett társasághoz sétáltam. Lépteim hallatán szinte egyszerre kapták fel a fejüket, én pedig tisztes távolságot tartva, pár méterre a padoktól álltam meg, majd így szóltam: - Martin, beszélhetnék veled? 

Az említett fiú meglepettnek tűnt olyannyira, hogy elsőre nem is válaszolt, csak pislogott párat. Hezitálása szabad utat engedett a mellette ülő Sabrina-nak, aki csak összevonta a szemöldökét, mielőtt válaszolt: - Mégis miről akarsz beszélni vele?