Aztán jöttél...

9. fejezet

Amíg Alexis érkezésére vártunk egy kicsit félrevonultam a többiektől abban a reményben, hogy nyugodt keretek között be tudok melegíteni, viszont még így is zavaró tényező volt, hogy folyamatosan éreztem magamon a lenéző tekinteteket, hallottam a susmorgásokat, a nevetéseket. Mégis úgy tettem, mintha nem így volna. 

Tudtam, hogy ha gyengének mutatom magamat, csak rosszabb lesz. Arra pedig semmi esély nem volt, hogy én lesüllyedjek az ő szintükre. Legalábbis az egyikükére, aki a fenyegetése óta minden adandó alkalmat kihasznál arra, hogy megpróbáljon valamilyen módon megtörni, vagy elérni hogy csináljak valamit, ami okán majd piszkálhat. 

Ilyen helyzetekben mindig apa szavai jutnak az eszembe. 

Az életed során találkozni fogsz olyan emberekkel, akik meg akarnak majd törni. Le akarnak gyengíteni, hogy megakadályozzák a sikereidet, viszont ha így lesz, mindig legyen ott a fejedben, hogy az egyetlen, aki megakadályozhat az te magad vagy. Egy Mars pedig soha nem adja fel.  

- Hé Mars! - kiáltott, miközben a két utánfutójával elindultak felém. 

Összeszorítottam az ajkaimat, majd vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek egy újabb szócsatára, amikor Alexis jelent meg a futópályától nem messze. 

- Hagyd Sabrina, jön Alexis. - ragadta meg az egyik utánfutó a lány vállát, aki mérgesen lerázta azt, majd alig hallhatóan mormogott valamit. 

Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt, majd a többiekhez sétáltam.

- Na lányok. - csapta össze a tenyerét Alexis, ezzel felhívva mindenki figyelmét: - Pár héten belül megrendezésre kerül az első versenyünk. - kezdett bele, mire a csapat ujjongásban tört ki. Az én ajkam is széles mosolyra húzódott: - Remélem mindenki készen áll, mert addig rengeteg dolgunk van. 

Mindenki várakozva nézett rá. 

- Mire vártok? - vonta össze kérdőn a szemöldökét, majd hozzátette: - Futás! -erre kapott mindenki észbe, és csoportostól indultak el a pályán kocogva. 

Az elejére én is egy lazább tempót választottam magamnak, viszont az első kör után már nem tehettem ezt meg, inkább próbáltam kihozni magamból a maximumot. Bármilyen versenynek is nézünk elébe, bárki is áll majd mellettem a rajton, nyernem kell. 

Más opció nem létezik. 

- Mars! - szólított meg újra Sabrina, az edzés végét követően, amikor Alexis már hallótávolságon kívül tartózkodott, én pedig készültem arra, hogy fussak még néhány levezető kört. 

Valamiért éreztem, hogy nem úszom meg: - Mit akarsz? - fordultam felé érzelemmentes arckifejezéssel, ezzel próbálva leplezni az idegességemet. A legkevésbé sem volt szükségem erre az egészre. 

- Csak gondoltam köszönök. - felelte, ahogy arcán egy kisebb fintor jelent meg abban a pillanatban, hogy a közelembe ért: - Rád férne egy zuhany. - mondta. 

Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt, miközben csak arra fókuszáltam, hogy nem kerülhetek bajba, mert a végén az ösztöndíjam bánja. A kezem a gondolataim ellenére ökölbe szorult: - A te izzadságod esetleg illatos? - kérdeztem. 

- Mondtam, hogy... - kezdett bele valószínűleg egy újabb fenyegetésbe, de nem jutott vele sokra, mert egy hang szólalt meg a háttérben. 

- Riley! - mire azonnal összeszorult a gyomrom. 

- Hé April. - pillantottam rá fél szemmel, megvárva míg odaér hozzám, majd szokásához híven átölelt, én pedig álltam ott mint a cövek: - Mit keresel itt? - kérdeztem tőle miután elhúzódott.