Aztán jöttél...

7. fejezet

April PoV

- Undorító vagy! - vágott undorodó fejet a mellettem ülő Kiara, mert vele szemben John éppen a szájában lévő megrágott kaját mutogatta körbe az asztalnál ülőknek. 

- Nyá-nyá-nyá. - csámcsogott John válaszul, miközben áthajolt az asztal felett, hogy közelebb kerüljön Kiara-hoz. 

Csak a fejemet ráztam a viselkedésükön. 

Az iskola kávézójában ültünk éppen, ahogy még sokan mások, kiélvezve hogy hétvége van, és senki nem zaklat házi feladatokkal vagy beadandókkal.  Akkora volt a hangzavar, hogy nehéz volt bármit is kivenni a beszélgetésekből, még néha a sajátunkból is. Sokszor csak annyit hallottam, hogy valaki rám köszön, akár a kávézó másik végéből is, ami miatt az arcomra kellett, hogy erőltessek egy mosolyt. 

Fogalmam sincs, hogy kik ezek az emberek. 

- Min töröd a fejed? - rúgta meg a lábamat gyengéden Emily, a legjobb barátom. 

Tekintetemet az asztalról felé fordítottam, majd kérdőn összevontam a szemöldököm: - Mi? - kérdeztem. 

- Azt kérdeztem, hogy min töröd a fejed? - nézett rám kíváncsian: - Mintha nem lennél itt. 

- Csak gondolkodtam. - vágtam rá rögtön: - Tudod, hogy folyton jár az eszem valamin. - igyekeztem szépíteni a helyzetet. 

Felsóhajtott, majd küldött felém egy pillantást, miszerint ennek még nincs vége, végül ennyit szólt: - Ha te mondod...

Tudom, hogy nem fogja annyiban hagyni, de mégis mit mondhatnék neki? Hogy elveszettnek érzem magam a saját életemben? Hogy idegesít, amiért mindenki azt gondolja rólam, hogy tökéletes vagyok annak ellenére, hogy a lehető legtávolabb állok a fogalomtól? 

Ezt nem tehetem. 

Nem értené meg, csak annyit mondana, hogy túlgondolom a dolgokat és éljek a pillanatnak. Élvezzem ki, hogy ennyien szeretnek és a társaságomat akarják. 

Csakhogy én nem ezt akarom. 

Gondolataimból Kiara nyers felszólalása szakított ki: - Harris már megint téged bámul. 

Az említett fiú irányába fordítottam a fejem, aki pár asztal távolságra ült csak tőlünk és abban a pillanatban, hogy oda néztem visszafordult a haverja felé, mintha semmi sem történt volna. 

- Már fel sem tűnik. - feleltem, miközben akaratlanul is végig járta a tekintetem az asztalukat, hátha Riley is ott van. Már előtte is nehezemre esett, viszont a tábortűz óta szinte lehetetlen őt kiverni a fejemből. 

- Tényleg? - lepődött meg Emily: - Pedig még engem is idegesít. - tette hozzá.

- Bejössz neki. - folytatta Kiara: - Miért nem mozdulsz rá? Jóképű srác. Még én is benne lennék. - incselkedett. 

- Undorító. - rázta meg a fejét Emily, majd így folytatta: - Viszont tényleg jóképű. 

- Nem az esetem. - vágtam rá.

- Igen-igen. - sóhajtott fel Kiara: - Tudjuk. - majd mielőtt mondhatott volna bármi mást is, a többiek egységesen belekezdtek.