Aztán jöttél...

15. fejezet

Szokatlan helyzetben ébredtem. 

Valami a mellkasomra nehezedett, és az engem körbevevő légkör is teljesen más volt. Nem éreztem Lucy parfümjének erős illatát, helyette friss menta illat töltötte be a levegőt. 

Lassan pislákolva nyitottam ki a szememet, és meglepődve - szinte ijedten - néztem a mellkasomon fekvő April-re. Hirtelen fogalmam sem volt arról, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, de aztán lassan felvillantak emlékfoszlányok a versenyről, az ünneplésről, viszont egy részletre sem tudtam visszaemlékezni teljesen. 

A szívem majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen vert ha csak belegondoltam abba az intim helyzetbe, amiben most vagyunk April-el. Bár hajának nagy része eltakarta az arcát, így is érzékelhető volt a nyugodtság, ami áradt szimplán a jelenlétéből. 

Furcsa érzések kavarogtak bennem, hiszen soha nem voltam az a fajta ember, aki nyugodtan áll hozzá érzelmeinek bármilyen kifejezéséhez, beleértve akár egy szimpla ölelést, ezért sem értettem, hogy miért nem zavar April közelsége. Bár annyit már megszokhattam volna, hogy ez a lány olyan dolgokat is kihoz belőlem, amiknek talán a létezéséről sem tudtam. 

Nem szerettem volna mocorogni, hiszen az biztosan felébresztette volna a mellkasomon fekvő lányt, viszont valamilyen okból kifolyólag majd széthasadt a fejem, és képtelen voltam megmaradni egy helyben. Megpróbáltam kicsit feljebb ülni, hogy jobban rálássak a szobára, viszont megnehezítette a dolgomat, hogy April úgy szorított magához, mintha attól félne, hogy egyszer csak elnyel a föld. 

A gondolattól mintha ezernyi pillangó kezdett volna repdesni a gyomromban. 

Megráztam a fejemet, majd egyik karomat a dereka köré fontam, míg a másikkal megtámasztottam az ágyat, így próbálva feljebb tolni magamat. Reméltem, hogy sikerülni fog, de természetesen a dolgok legtöbbször nem úgy alakulnak, ahogy én azt szeretném. 

A mocorgásomra April kinyitotta a szemét, és lassan felemelve a fejét rám nézett: - Mit csinálsz? - kérdezte, hangja rekedt volt és fáradt. 

Éreztem, hogy egyre csak vörösödik az arcom, amikor így feleltem: - Cs-csak... - kezdtem bele: - ...nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni. - fejeztem be a magyarázatot, utalva a kettőnk közti közelségre, bár úgy tűnt April-t nem igazán zavarja. 

- Ne legyél hülye. - mormolta, majd minden további nélkül visszafeküdt az eddigi pozíciójába, és szorosan magához húzott: - Aludj. - tette hozzá, majd lehunyta a szemét, újra megkísérelve az alvást.

Talán még soha nem voltam ennyire zavarban. 

Tudtam, hogy kizárt dolog, hogy így sikerüljön aludnom, hiszen nem tudtam másra koncentrálni csak a lányra a karjaimban, viszont azt sem szerettem volna ha miattam nem alszik, ezért megpróbáltam ellazulni annyira, amennyire csak tudtam, majd egyik kezemet óvatosan April hátára helyeztem és én magam sem tudom miért, de lassú köröket kezdtem el rajzolni rá. 

Miközben April halkan szuszogott, a gondolataim afelé terelődtek, hogy mennyire új nekem ez az egész, és mennyire nem szabadna itt lennem, ilyen helyzetben. Eszembe jutott a Martinnak tett ígéretem, amit bár már kezdek megbánni, hiszen az a fiú egyszerűen reménytelen, mégis tudtam, hogy szükséges. Nem azért, mert annyira érdekel Martin szerelmi élete, hanem mert muszáj magamnak megadnom az esélyt egy nyugodt évre, amikor csak arra koncentrálok, ami fontos. 

Viszont jobban belegondolva abba a helyzetbe, ahol jelen pillanatban vagyok rájöttem, hogy nem megy ez nekem olyan könnyen, mint azt szeretném. Sőt, úgy érezem napról napra csak nehezebb.

- Jó reggelt! - köszönt April nagyjából újabb két óra elteltével, amikor ismét kinyitotta a szemét és tekintete, mint egy szkenner mért engem végig.