Aztán jöttél...

36. fejezet

- Mikor lett a szobánkból backstage? - vonta össze a szemöldökét Lucy, ahogy körbe pillantott a szobán. April, Emily és Kiara ruhái és táskái hevertek szanaszét a szobában, míg ők felváltva álltak a tükör előtt - ki hosszabb, ki rövidebb ideig - hogy felkészüljenek a nagyjából egy óra múlva kezdődő ballagási ceremóniára.

- Nem tudom. - vontam vállat a szobatársamra nézve.

Mi még pont időben elkészültünk, mielőtt a lányok váratlanul bekopogtattak volna az ajtón. Persze April-re számítottam, mert megbeszéltük, hogy itt találkozunk és együtt megyünk majd le, Emily és Kiara pedig inkább olyanok voltak, mint amikor az automata egy áráért két csokit dob ki.

Váratlanul ér, de nem bánod.

Lucy szemében szinte látszódott a lenyűgözöttség, miközben nézte a lányokat, de aztán kiábrándult a sokkból és megrázva a fejét nyomkodni kezdte a telefonját.

- Mennyi az idő? - kérdezte April rám pillantva a válla felett.

Unottan felemelve a mellettem heverő telefont így feleltem: - Negyed öt.

A barátnőm csak hümmögve bólintott válaszul, úgy tűnt ő már lassan elkészül, míg Kiara pánikolva felsikoltott: - Az nem lehet! Nem fogok végezni!

- Én mondtam, hogy induljunk előbb. - szólt Emily.

- Én pedig mondtam, hogy készülődjetek a szobánkban, én pedig lejövök ide. - forgatta a szemét April: - Tudjátok, a barátnőmhöz. - hangsúlyozta

- Hát, egyik sem sikerült. - tette hozzá Kiara, majd kicsit odébb lökve a tükörtől az éppen előtte álló Emily-t, aki egyszerűen csak egy hé felkiáltással jelezte nem tetszését, majd bosszankodva odébb vonult.

Ahogy körbe néztem a barátaim arcán - néhány bosszankodó pillantás kivételével - csak izgatottságot láttam. Szájuk széles mosolyra húzódott, poénkodtak és beszélgettek, mintha nem ez lenne az utolsó együtt töltött napunk.

Persze tudom, hogy nem ez lesz, de a félénk, visszahúzódó énemnek, aki néha napján még előtör belőlem, nehéz megmagyarázni. Néha nehéz elfelejteni, hogy ami a múltban megtörtént, nem biztos hogy megismétli önmagát, és erre emlékeztetnem kell magamat.

- Mi jár a fejedben? - fűzte April karjait a derekam köré, miközben leült mellém.

Vállat vontam: - Csak ez, meg az. - feleltem

- Érdekes téma. - hümmögött, de hiába próbált komolynak hangzani, szavaiban érezhető volt ahogy próbálja visszafojtani a mosolyát.

- Most gúnyolódsz rajtam? - fordítottam felé a fejemet.

- Soha nem tennék olyat. - puszilta meg az arcomat, majd elengedett és felpattant az ágyról: - Lassan mennünk kéne. - nézett a telefonomra.

- Igazad van. - álltam fel én is és Lucy is, aki úgy tűnt csatlakozik a kis társaságunkhoz.

- Még pár perc. - könyörgött Kiara.

- Nem lehet. Te is tudod, hogy előbb lent kell lennünk. - magyarázta Emily.

- Oké. - mondta: - Igazad van. Elvégre nincs is emlékezetesebb, mint néhány ballagási fotó, amin vállalhatatlanul nézek ki. - sóhajtott fel drámaian.

- Ez a beszéd! - mondta Emily vigyorogva, mi többiek pedig elfojott nevetéssel sétálrunk ki a szobából.

- Tudom, hogy nevetni akartok! - kiáltott utánunk Kiara, felvéve a tempónkat. A fejét rázva April megfogta a kezemet így kéz a kézben sétáltunk le az udvarra. Lucy végig mellettem sétált, szerintem félt Kiara panaszáradatától, amit éppen a mellette sétáló Emily-re zúdított.