Aztán jöttél...

22. fejezet

Éreztem, ahogy a Martinnal való beszélgetés rá akarja nyomni a bélyegét a napomra, de szerencsémre ott volt velem April, aki hiába tett úgy, mint ha észre sem venné, igyekezett elterelni a figyelmemet, ami nem volt könnyű. Martin egész végig csalódott, értetlenkedő pillantásokat küldött felém. 

Úgy tűnt nem értette, hogy miért nem segítettem ki.

A közös óránknak hamar vége lett, viszont utána minden egyes alkalommal, amikor az órámra pillantottam olyan volt, mintha megállt volna az idő, aztán valahogy mégis eljutottunk az ebédszünetig. Martin és Rob már a megszokott asztalunknál ültek, amikor beléptem az ebédlőbe, az egyetlen furcsa dolog az egészben az volt, hogy Rob ezúttal nem Martin mellett, hanem vele szemben, az én helyemen foglalt helyet. 

Összevont szemöldökkel, kíváncsian léptem az asztalhoz, de végül úgy döntöttem, hogy nem kérdőjelezem meg őket, csak leültem Rob mellé: - Sziasztok. - köszöntöttem őket, amit Rob viszonzott, Martin viszont fel sem nézett a tányérjából. 

Tudomást sem vett rólam. 

Szerettem volna rákérdezni arra, hogy mi folyik itt, de volt egy olyan érzésem, hogy tudom a választ. Rob némán, összepréselt ajkakkal csak vállat vont, mintha jelezni próbálná, hogy nem tudja mi jár a legjobb barátja fejében, én pedig csak legyintettem egyet válaszul és inkább enni kezdtem. Zavart a csend, ahogy az is, hogy ha Robbal kezdtem el beszélgetni valamiről, Martin mérgesen felmordult, ezzel csendre intve a fiút. 

- Sziasztok. - lépett az asztalhoz April és Emily. Mindketten aggódó tekintettel néztek végig az asztalon, a minket körülvevő sűrű, feszültséggel teli levegő könnyen tudatukra adta, hogy valami nincs rendben. 

- April, foglaltam neked helyet! - szólalt fel Martin most először azóta, hogy ide léptem az asztalhoz. 

- Ez kedves tőled. - mormolta April, én pedig ebben a pillanatban jöttem rá arra, hogy miért is változott az ülésrend, viszont Martin azzal nem számolt, hogy a jobb oldalamon is lesz egy üres hely. A két lányra pillantottam, akik úgy tűnt, hogy csupán a puszta tekintetükkel kommunikálnak, majd April megkönnyebbülten felsóhajtott, és ismét Martin felé fordította a fejét: - Emily is nagyra értékeli. - tette hozzá, majd helyet foglalt a mellettem lévő szabad helyen, ahol általában Emily szokott ülni, míg az említett lány elfoglalta a Martin melletti ülést. 

Martin ma már második alkalommal volt képtelen leplezni az arcára kiülő csalódottságot. Éltem már át kínos pillanatokat életem során, de azt hiszem, hogy ez az ebéd messze elnyerte az első helyet. Senki sem szólt egy szót sem, csakis Martin morgolódását lehetett hallani, én pedig néha-néha elcsíptem Rob Martinra vetett szúrós pillantását. Amikor a két fiú befejezte az ebédet, felálltak az asztaltól, de mielőtt elmentek volna Martin April felé fordult: - Később beszélhetnék veled? Négyszemközt? 

April lenyelte a szájában lévő falatot, majd óvatosan váltogatta a tekintetét köztem és Martin között, viszont én inkább a figyelmemet a már majdnem üres tányérara szegeztem: - Persze. - mondta kissé hezitálva. 

Martin bólintott, majd minden további nélkül, Robbal az oldalán sétált ki a teremből. 

- Ez meg mi volt? - szólalt fel Emily, aki egész idáig érdeklődve figyelte mindenki levegővételét. 

- Csak egy bemutató az életemből. - morogtam, mire a két lány akaratlanul is felnevetett. 

April a felém közelebb eső kezét a kezemre helyezte, majd gyengéden megszorította azt mielőtt felelt: - Ez nem is volt olyan rossz. 

- Persze... - nem bírtam megállni, hogy ne forgassam a szemem: - ...nem téged utál. 

- Nem utál. - ellenkezett rögtön.