Aztán jöttél...

33. fejezet

Szúrós tekintet.

Mosoly.

Szúrós tekintet.

Mosoly.

Mintha az idegrendszeremet tesztelné. Hiába próbálkoztam nem foglalkozni vele, valamiért mindig feltűnt a szemem előtt vagy éppen egy helyzetről, mondatról eszembe jutott és onnan már nem volt menekvés.

Látom April-en, hogy tehetetlennek érzi magát. Úgy érzem, csalódást okozok neki azzal, hogy nem tudom elengedni azt a szomorúságot, amit Martin egy-egy szúrós pillantása okoz, majd a zavart, amit a mosolya. Mintha egyszer önmaga lenne, aztán pedig kicserélték volna egy tapló alakra, akit senki sem szeret, de mégis sokan elviselik.

Beszélni akartam vele, most hogy eltelt pár hét és volt ideje lenyugodni, megemészteni a dolgokat, de nem segített a helyzeten, hogy Sabrina, mint egy árnyék, folyamatosan ott volt a sarkában. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ő az a kisördög Martin vállan, aki nem akar felejteni, Rob pedig az angyal, akivel nem foglalkozik.

Még soha nem adtam fel, de most úgy éreztem, talán itt az alkalom. Hiszen egy barátság megmentéséhez és fenntartásához ketten kellenek, csak úgy, mint egy kapcsolatban. Ha Martin úgy érzi, ennyi volt és nem tesz a megbékélésért akkor úgy érzem, ideje nekem is így tennem. 

Már közeledett a tanév vége és igazán ez adta meg nekem a löketet ahhoz, hogy türelmesebb legyek. Ha az energiáimat felesleges dolgokra pazarlom, soha nem fogok eljutni oda ahova szeretnék, márpedig nem hagyom, hogy tini dráma legyen a bukásom oka.

Csak ezek a gondolatok jártak a fejemben egész edzés alatt. Annyira elmerültem bennük, hogy sikerült teljesen figyelmen kívül hagynom mindent Alexis szavain kívül, aki plusz tanácsokkal látott el azzal kapcsolatban, hogyan tudnék még jobb lenni. A versenyszezonnak már vége, viszont ez nem jelenti, hogy visszább kellene venni a tempóból.

- Tudom, hogy már csak pár hét van a tanévből, viszont ha a nyár folyamán is tanácsra szorulnál, esetleg elakadnál vagy egy kis motiváció kellene, bátran keress meg. - mondta, majd miután helyeslően bólintottam, örülve minden lehetőségnek ami segít fejlődni, tovább folytatta: - Illetve a nyáron több edző tábort is tartunk az iskola diákjainak...

- De én most fogok végezni... - gondolkodtam el.

- Igen, tudom. - mosolygott: - Viszont ez a te esetedben nem kizáró ok, hiszen az iskola diákja voltál és amint megkapod az ösztöndíjat, jót fog tenni minden kis plusz.

- Ha megkapom. - sóhajtottam fel.

- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. - hangja magabiztos volt, nyugodt: - Még van egy hetük visszajelezni. Én nem aggódnék a helyedben.

- Köszönöm, Alexis. - mondtam ajkamon apró mosollyal. Szerencsés voltam, hogy valaki olyan a mentorom és edzőm, aki hisz is bennem és abban amit el szeretnék érni. Manapság nem könnyű olyan embereket találni, akik támogatnak és nyomnak előre ahelyett, hogy visszahúznának.

- Bármikor. - pacskolta meg a vállamat, majd egy másik csapattársam felé lépett, aki lehajtott fejjel ült a kispadon, kezében egy vizet szorongatva.

A pólómat egy kicsit felhúzva, letöröltem a homlokomon gyöngyöző izzadságot. Sabrinának persze éppen ennyi idő elég volt ahhoz, hogy megtaláljon: - Hé kiskedvenc. - mire felé fordítottam a fejemet. A hangja gúnyos volt, viszont a tekintete mást mutatott.

Irigységet.

Bár bosszantott, hogy szinte hobbijává vált az állandó beszólogatás, sajnáltam őt: - Sabrina. - biccentettem felé, mint egy utcán szembe jövő ismerősnek. Annak ellenére, hogy ő folyamatosan ellenszenvvel tekint rám, én nem látom értelmét a felesleges, ok nélküli haragnak.