Aztán jöttél...

19. fejezet

Nem bírtam ott állni és nézni, ezért abban a pillanatban, hogy a csók elcsattant, átvergődtem magamat a tömegen egyenesen az udvar irányába. Friss levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, hogy el fogok ájulni. 

Ahogy kiléptem az ajtón, rögtön éreztem a bőrömön a hűvös szelet. Az udvar tágas volt, növények sokasága töltötte be a teret, csak egy-két ember volt idekint, a többség bent ünnepelt a házban mindenki mással. Az udvar egyik szélén észrevettem egy kis halas tavat. Nem volt körülötte senki, így kapva az alkalmon rögtön oda sétáltam és leültem a tó mellé a fűbe. A víz tükrében szinte tökéletesen látszódott a sok tűzijáték, ami jelenleg az eget díszíti. 

Felsóhajtottam. 

Nem hiszek a természetfeletti erőkben, de kezdem úgy érezni, mintha a karma szórakozna velem. Miután hónapokig küzdöttem azzal, hogy eljussak oda ahol most vagyok, hirtelen minden a feje tetejére állt.

- Te meg mit csinálsz itt? - szakított ki a gondolataimból Rob a szavaival. Leült mellém a fűbe, majd tekintetemet követve ő is elkezdte nézni a tó vizében tükröződő fényeket. 

- Kellett egy kis friss levegő. - feleltem, majd lassan hozzátettem: - Túl nagy lett odabent a tömeg. 

Hümmögött egyet, miközben az egyik kezével fogott egy apró kődarabot és a vízbe dobta: - Nekem is szüksége lenne friss levegőre, ha a helyedben lennék. - felelte sejtelmesen. 

Meglepetten fordítottam felé a fejemet: - M-mi? - dadogtam: - Honnan... 

Felnevetett: - Martinnal ellentétben, nem vagyok vak. - mondta: - Persze eleinte nem voltam benne biztos, de már egy ideje sejtettem. A ma este pedig csak megerősített benne. 

- Mármint abban, hogy mennyire egyszerűen el tudom cseszni a saját életemet? - kérdeztem, hangomban érezhető volt a szarkazmus. 

- Abban is. - vágta rá vigyorogva, majd vett egy mély levegőt és kezét a vállamra tette: - Nem hinném, hogy elcseszted. Csak elkövettél néhány hibát, viszont soha nincs késő helyrehozni a dolgokat. 

- Pedig, a benti jelenet alapján nekem eléggé egyértelmű, hogy igen is késő. - horkantam fel. 

Rob csak megrázta a fejét: - Talán beszélned kellene April-el. 

- Nem akarok. - vágtam rá azonnal: - Most nem. 

Vállon veregetett, majd feltápászkodott a földről és miközben a nadrágját porolta, így szólt: - Egyáltalán nem kell most. Én csak azt mondom, hogy hallgasd meg. Oké? - kérdezte, mire lassan bár, de bólintottam. 

Mielőtt elmehetett volna utána szóltam: - Rob!

- Igen? - fordult vissza. 

- Miért segítesz? - kérdeztem: - Mármint...Martin a...

- Legjobb barátom. - fejezete be helyettem a mondatot: - Ezért mindig mindenben támogatom, ahogy azt kell. Viszont tudom, hogy April nem kedveli őt, legalábbis nem úgy, ahogy Martin azt szeretné. 

- Hát az a csók nem ezt mutatja. - mormoltam. 

Rob csak elvigyorodott: - Ne felejts el beszélni vele. - ismételte meg, majd megfordult és elsétált. 

Remek tanács. Főleg, hogy az egész napot April-nél kell, hogy töltsem félek, hogy elkerülhetetlen az, hogy beszéljek vele. Ahogy teltek a percek egyre több ember jelent meg az udvaron, így pedig, hogy már nem igazán voltam magam a gondolataimmal úgy döntöttem, hogy az lesz a legegyszerűbb ha visszamegyek.

Első utam a konyhába vezetett, ahol engedtem magamnak egy pohár vizet a csapból, majd neki dőltem a pultnak.

- Riley, te meg hol voltál? - pattant oda mellém Emily.