Aztán jöttél...

20. fejezet

Nem bírtam elaludni. Folyamatosan járt az agyam, és ahogy egyre csak elmerültem a gondolataimban ráébredtem arra, hogy kizárt dolog, hogy kibírok egy napot April-el kettesben anélkül, hogy összetörnék. Ezért a kora délutánhoz közeledve felhívtam Robot és megkértem, hogy legyen a társaságom a mai napra és a holnapi útra, aki hezitálva bár, - mert állítása szerint menekülés helyett inkább beszélnem kellene - de belement. 

April-nek csak egy üzenetet hagytam hátra, mert tudtam, hogy másképpen marasztalna, én pedig nem álltam készen arra, hogy a szívem még jobban összetörjön. 

A Robbal töltött napom egész szokatlan volt, mert legtöbbször ott van Martin, mint egy közös pont, viszont most nem így volt, ugyanis az említett fiúnak ki kellett takarítania a házát a nagy buli után, Rob pedig jó barát lévén nem ment el segíteni, így kettesben maradtunk. 

- Köszönöm, hogy kisegítettél. - mondtam neki, miután beszálltunk az autóba, indulásra készen, ugyanis eljött a nap, amikor visszamegyünk a BRH-ba.

- Nincs mit. - vont vállat, miközben beindította az autót és kitolatott a feljáróról: - Nem gondoltam volna, hogy ennyi közös van bennünk. - tette hozzá őszintén. 

- Én sem. - feleltem: - Kellemes csalódás vagy. - nevettem fel, mire Rob csak mosolyogva megrázta a fejét, én pedig felsóhajtottam, amikor a telefonomra pillantva a képernyőn April újabb üzenete köszönt vissza. 

- Megint üzent? - pillantott rám Rob a szeme sarkából, előre tudva a választ, hiszen tegnap óta folyamatosan újabb üzeneteket kapok April-től. 

- Igen. - feleltem. 

Válaszul bólintott, majd néhány csend után, melyet csak az autó rádiójából szóló zene töltött be, így szólt: - Tudod, ha kell egy kis tanács nő ügyekben, állok rendelkezésedre. 

- Mi? - nevettem fel: - Mégis milyen tanácsokat szeretnél te nekem adni? - kérdeztem, és bár a szavak nyersebben hagyták el a számat, mint azt terveztem, Rob csak elmosolyodott. 

- Bármilyet. - vont vállat: - Kétségkívül jobb vagyok benne, mint Martin. - tette hozzá.

- Az biztos. - értettem egyet. 

- Úgyhogy... - szólalt meg újból, majd tartott egy kis szünetet: - ...ha kell egy szárnysegéd, csak egy szavadba kerül. 

- Köszi, jó fej vagy. - nevettem.

Megkönnyebbülésemre, ezután változott a téma. 

Sok mindenről beszélgettünk, ez alatt a másfél nap alatt többet, mint a közel fél év alatt. Hálás voltam Robnak, amiért segített és támogatott annak ellenére, hogy egészen idáig nem igazán volt szoros a kapcsolatunk. Talán ez mostantól majd változni fog, bár néha még mindig szokatlan volt a barátkozás, a beszélgetés korlátok nélkül. 

Sokszor magamra sem ismertem, mintha teljesen kicseréltek volna. 

A suli közelében lévő összes parkolót ellepték az érkező diákok, ezért eltelt egy kis időbe, mire Robnak sikerült valahol leparkolnia. Miután mindketten kipakoltunk az autóból, bőrönddel és táskákkal a kezeinkben vágtunk át a sürgő-forgó parkolóban, egyenesen a kollégium felé. 

- És tervezel beszélni April-el? - kérdezte Rob hirtelen. 

- Előbb-utóbb muszáj lesz, de fogalmam sincs, mit mondanék neki. - feleltem.

- Akkor gyorsan találd ki. - érkezett a válasz, mire felé kaptam a fejemet.

- Miért? 

- Mert ott állnak Martinnal. - mutatott az épület irányába. Akkor pillantottam meg őket. Nem voltak messze, alig néhány méterre álltak tőlünk. Martin folyamatosan beszélt, már ahogy azt távolról látni lehetett, April viszont a telefonját leste, majd pötyögött valamit, mire újból rezegni kezdett a zsebemben pihenő telefonom.