Anime Oneshots ♡Kérések Zárva!♡

Deku x Oc

Kyle_Neko_07 kérésére❣

Amióta a szüleim és a bátyám is kitagadott, hiába fejlődött sokat a képességem és nagy esélyem volt hogy felvegyenek az UA hősképzőbe, akkor is elhajtottak, ezért jelenleg nevelőszülőknél élem mindennapjaimat.
- Laura, gyere csak egy kicsit, leveled érkezett-kiabált ki nevelőanyukám.
-Megyek már-kiáltottam vissza, miközben izzadságban tocsogva, hála az edzésemnek, besétáltam a házba. Lehuppanva törcsivel a nyakamban vártam hogy összegyűljön új családom és hangosan felolvassák a levelemet.
-Kedves Laura Neko, ezúton értesítjük hogy sikeresen felvételt nyert az UA hősképző tagozatába...-és egy csomó adat.
-Juhéj!-ugrottam fel örömömben.
-Ugyi vagy-ölelt meg új kishúgom. Olyan édes. A gyerekeket még valamennyire bírom, de a fiúktól mindig borsódzik a hátam. Sokszor megbántottak már, ezért még barátot sem voltam hajlandó elvállaln, mondjuk eddig nem is nagyon tetszett senki. De akkor sem bízok meg bennük, csak kihasználnának.
Mikor elkezdődött az év hát valljuk be elég fáradtan mentem iskolába, mert az izgalomtól nem tudtam csicsikálni. És még a szoknyámat is meg kellett csinálni mert macskafarkamnak nem volt lyuk rajta. A kapuhoz érve megláttam azt a rengeteg embert ezért amilyen gyorsan csak tudtam felmásztam a közeli fára.
Összekuporodva az egyik ágon vártam hogy kicsit elcsendesedjen a terep. Ez nekem túl sok ember, nem megyek be ennyi közé.
-Hé cicus, gyere le mert még a végén fennragadsz-hallottam meg alólam egy kedves fiú hangot.
Lepillantottam. Amikor a fiú alám ért és felnézett rám kissé meglepődött, de aztán elmosolyodott.
-Te is új vagy?-kérdezte. Csak bólintottam miközben leugrottam de tartottam tőle a tisztes távolságot.
-Örvendek, Izuku Midoriya vagyok. És te?
-Laura Neko-halkan beszéltem, de volt valami a srácban ami megnyugtatott.
-Szupi, de menjünk órára. Gondolom te sem alarsz elkésni első óráról-fejrázást kapott válaszul.
Belépve a terembe csendesen helyet foglaltam az egyik üresen hagyott padban. Rögtön odalépett hozzám az egyik fiú.
-Szia, megfoghatom a füledet?-kérdezte egyből.
-Te tényleg ennyire hülye vagy? Hogy lesz neked valaha is barátnőd ha így közelétesz meg egy lányt-szidta le az egyik lány.
-Jó, jó bocs, csak olyan puhának néznek ki-szabadkozott.
-Kyouka Jirou vagyok-fordult fekém a csaj. Normálisnak tűnt.
-Laura Neko-suttogtam.
-Jó tudni. Mi a képességed?-elég laza egy lány ez a Jirou-san.
-Macska-feltem röviden.
-Kicsit bővebben, esetleg?
-Gyógyítás.
-Meg tudod magad gyógyítani?-tátotta el a száját.
-Másokat. Magamat nem.
-Hm, az is jó-hümmögött.-Van még valami?
-Démon állatok.
-MICSODAAAAA?!
-Meg tudom idézni őket.
-Váo, az nem semmi-füttyentett elismerően.
-De még nem megy annyira az irányításuk.
-Neked?
-Az én képességem? Nos ez a kis fülbizé-csavargatta meg füléből kilógó dugószerűséget.
-Klassz-mondtam őszintén.
-Nem vagy valami túl beszédes. Nyugi beszélek én majd helyetted is-mosolyodott el, mire csak rábólintottam a dologra.-És jobb ha nem takarod a szemeid mert ez a zöld-kék parosítás nagyon állat.
-Nem furcsa?
-Ne hülyéskedj, nagyon jól áll.
Aztán bejött az osztályfőnökünk. Menő ereje van, de a tanársághoz való hozzáállása megkérdőjelezhető.

Néhány hónappal később:

-Nem hallom-próbáltam túlkiabálni a zúgó gépeket. Egy gyárban voltunk és valami bűnözőt kellett elkapnunk. Csapatokra voltunk osztva, mind a város különböző részein tettük le vizsgáinkat. Ezalatt a pár hónap alatt egész jól összebarátkoztam a többiekkel. Jirou a legjobb barátnőm. A fiúk közül pedig Midoriyával jövök ki a legjobban. Bár rá inkább nem gondolok meg csak elpirulok. Olyan cuki és kedves.
Gondolatmenetemet Jirou kiabálása szakította félbe.
-El kell kapnunk közös erővel a betörőket és megállítanunk őket hogy ellopjanak bármit is.
-Nekem van is tervem-jelentette ki Izuku. Elmagyarázta hogy kinek mit kell tennie. Nekem mondta hogy idézzek meg egy démon tigrist. Kicsit félek a következményektől, de Midoriya mindig tudja hogy mit csinál szóval remélem sikerülni fog.
Vártam hogy a többiek elvégezzék amit kell és akkor nagyon koncentrálva megidéztem a tigrist. A lila színű ködös teremtmény először megindult azok felé akiket el kellett kapnunk.
-Ez az támadd meg őket!-suttogtam magamnak.
Ám a jószágnak más tervei voltak. Megfordult és megindult egyenesen felém. Vörös szemei indulatosan csillogtak. Ijedten néztem fel rá.  Elkezdtem hátrálni, de semmi esélyem sem lett volna egy ilyen hatalmas lénnyel szemben. Hirtelen megugrott felém, mire félre ugrottam én is. A bestia betörte az ajtót. Francba, felakadtam egy szögben ami kiszakította zöld haspólómat. A betört ajtón kiugrottam. A tigris természetesen követett. Már a könnyeim is kezdtek kicsordulni a félelemtől. Ekkor megláttam osztálytársaimat, ahogy rám várnak. Mind elszörnyedtek mikor megpillantottak a távolból. Nagyon féltem és szégyeltem is magam. Egy kis feladatot bíztak rám és nem bírtam megtenni. Teljesen elveszítettem az irányítást a tigris felett.
-MIDORIYAAAAAA!-üvöltöttem el magam mert ez volt az egyetlen szó ami akkor eszembe jutott. A fiú elszánt tekintettel indult meg az engem üldöző állat felé. Zöldes szikrákkal teste körül hatalmas ütést mért az állatra amely egyből szertefoszlott. Megkönnyebbülten mégis sírva és fáradtan ültem le a betonra.
-Laura-chan, jól vagy?-sietett oda hozzám Izuku.
-Annyira sajhnáhloohohom-bőgtem továbbra is.-Miattam nem mentetek át a vizsgán!
-Semmi baj nincs, nem haragszunk-térdelt le mellém és a vállamat átkarolva kezdte el simogatni fejemet. Rózsaszín tincsemet kihúzta szememből. Barna hajam azonban továbbra is kócosan állt. Olyan elkeseredett voltam hogy még füleim is lekonyultak. A fiú mellkasának dőlve élveztem a nyugtató szavakat amelyek szeretetet árasztottak magukból. És olyan jó érzés volt a simogatása is. Sohasem csináltam még ilyet, de valamiért dorombolni kezdtem.
-Jól van Laura, ügyes voltál-ölelt magához még szorosabban.
-De elrontottam-szipogtam kissé lenyugodva.
-Mind hibázhatunk, ezért vagyunk emberek-mondta mosolyogva.
-De mi hősök vagyunk, nem hibázhatunk-néztem fel rá.
-Dehogynem-mosolygott továbbra is. Erre már nem válaszoltam. Izuku felkapott hercegnőpózba mire fejem csak még vörösebb lett mint volt.
-Nem sérültél meg?-kérdezte közben.
-Nem.
-Akkor megnyugodtam. Legközelebb nem kérek tőled ilyen nagy dolgot-sóhajtott fel bűnbánóan.
-Tudnom kéne irányítani-válaszoltam tömören.
-Én a hibáiddal együtt is elfogadlak-tett le. Kezét arcomra simította amihez akaratlanul is hozzábújtam. Sosem éreztem még ilyesmit. Sosem éreztem még hogy szeretnének. Sosem szeretett még senki. Se a családom se az osztálytársaim, senki. Olyan boldog voltam.
-Szeretlek Midoriya-mondtam ki tudtomon kívül. Rögtön a szám elé kaptam a kezem.
-Én is szeretlek-billentette oldalra a fejét, miközben másik tenyere is arcomra talált.-És most mit kéne tennünk?-állt meg értetlenül, de én sem tudtam erre a választ.
-Csókold már meg!-kiáltotta Jirou az egyik bokorból kibukkanva.
-Jirou, cssssss, most rájöttek hogy itt vagyunk-húzta vissza Denki. De közben Izuku lágyan ajkaimra helyezte az övéit amitől minden mást elfelejtettem.
-Éljen az ifjú pár, hú!-ugrott ránk Mina. Elpirulva fúrtam fejem újdonsült párom mellkasába.
-Midoriya, ezt a csókot még nézni is szörnyű volt-rázta nevetve a fejét barátnőm.-Majd megnézünk néhány kiss tutorialt.
-Nem hiszem hogy szükséges...
-Ennyi vagy, rohadék Deku. Én átmentem a vizsgán, hahaha-szakította félbe az idilli pillanatot Bakugou robbantgatása.
-Már vagy fél órája ezt hallgatjuk-csóválta a fejét Momo.
-Bakugou, Dekunak hamarabb lett barátnője mint neked-kiabált felé Jirou, ezzel egy órási veszekedésbe kezdve a sráccal.