Anime Oneshots ♡Kérések Zárva!♡

Tsukishima × olvasó (Haszontalan)

Majdnem egy éve, hogy a Karasuno röplabdaklubjának menedzsere lettem. Azóta sok minden történt peldául szerelmes lettem, egy nem éppen hétköznapi személybe. Tsukishima Kei az egyik legbunkóbb,de egyben az egyik leginteligensebb és leghelyesebb fiú akivel valaha találkoztam. A Karasuno legmagasabb játékosa. Én a magam (saját magasságod) centijével hangyának tűnök mellette. De olyan kis aranyos.
Ma reggel a szokásosra léptem be a torna terembe. Kageyama és Hinata hangoskodására.
- Hinata, te idióta. Hányszor mondjam meg el, hogy ne bénázd el az általam feladott passzt- kiabált Kageyama.
- Jól van na. Ne üvöltözz már megint- védekezett a narancssárgahajú fiú
- Fogd be a szád.
- Jó reggelt, fiúk. Ne kezdjétek megint veszekedéssel a napot - mosolyogtam rájuk.
- Jó reggelt (Név)-san- hajoltak meg egyszerre. Mire biccentettem és a szertár felé vettem az irány. Kihoztam még néhány labdát, majd én is csatlakoztam a fiúkhoz. Hogy honnan tudok röpizni?? Anyukám megnyerte a legjobb menedzser díjat, tőle tanultam mindent, de 6 éves koromban meghalt . Apukámmal élek együtt és nagyon gazdagok vagyunk, ami miatt sokan lenéznek, mert az hiszik hogy csak egy sznob rich bitch vagyok. A röpiklub olyan akár egy második család. Ők az egyetlenek az egész iskolában akik elfogadtak úgy ahogy vagyok.
Mire elkezdtem belemelegedni, megszólalt a telefonom, jelezve ,hogy menni kéne matekra. Nagyot sóhajtva kinyomtam és mindent összeszedve ( Hinatát és Kageyamát is) felmentem az osztályterembe. Egy vidám mosolyt erőltettem az arcomra és az ajtót kinyitva beléptem.
- Jó reggelt! - köszöntem, mire Yamaguchi visszaköszönt és Tsukkishima is hozzamvágott egy Sziát. Mosolyogva levágtam magam a Tsukki melletti padba és kipakoltam.
- Megcsináltad a házit? - kérdeztem felé fordulva.
- Nem adom oda - válaszolt sajátosan.
- Na, azért csak ismersz már annyira, hogy én mindig elkészítem a leckét- kuncogtam.
- Cöh.
- Ballábbal keltél? Ne legyél mogorva Tsukki- vigyorogtam tovább erőltetetten.
- Hagyj békén- sziszegte, mire elfordultam és a mosolyt eltüntetve az arcomról kibámultam az ablakon. Mindig ez van. Nem figyel rám, lenéz, bunkón viselkedik velem. Biztosan utál. A csapattársaival sem jön ki jól. Remélem ez kicsit javul a Tavaszi Bajnokság döntőjéig, mert bizony a Karasuno tovább jutott. Én csak szurkolok, hogy minden rendben legyen.

Nem meglepő módon a verseny előtt egy héttel megfáztam. Teljes mértekben kiakadtam, én is segíteni akartam a fiúknak edzeni. Szerencsére a hét végére meggyógyultam.

Elérkezett a nagy nap. Hinata és Kageyama izgatottan járkál fel s alá. Hinata már kétszer is járt a vécén. Mindenki izgatott, ez egyedül Tsukkin nem látszik meg. Nyugodt, komor arckifejezéssel ül.
Bemelegítés után elkezdődik a hosszas küzdelem. Már 30-29- re vezetünk, ám a másik csapat behozza lemaradását. A fiúk kezdenek fáradni, ez a második szett. Nyugtalanul fészkelődöm Shimizu-san mellett, aki velem ellentetben teljesen nyugodtan ül a helyén. A kezemen lévő karkötőmet kezdem el piszkálni, majd az egyik hajszálam.
Lassan az 50. pontnál járunk. Idegesen rágom a körmöm. És ekkor Hinata végső csapása jön. A labda hatalmasat csattan a padlón. A stadionban síri csend honol. Az összes tekintet a Karasuno csapatára szegeződik. Először a fiúk térnek magukhoz és bőgve ugranak egymás nyakába. Kivéve Tsukkit, aki egyedül áll a pálya közepén, látszólag dühösen. Az arcomon könnyek kezdenek el folyni. Egyre csak sűrűbben. Shimizu- san boldogan ölel át engem, mire sírva a vállába temetem az arcomat, majd kiszakadva a karjaiból a fiúkra vetem magam. Mivel erre nem számítottat eldőlünk a padlón. Nevetve és könnyezve nézünk össze. A másik csapat még mindig összezevarodva figyel minket. Megértem, hogy nehéz felfogni, ami történt.
Felpillantottam a plafonra, anya most biztos büszke lenne rám. Úgy érzem szárnyalok.
Vidáman lépünk ki a stadion ajtaján, miközben letámadnak a szurkolók. Én vigyorogva válaszolok minden kérdésükre. Ám ekkor Tsukki elüvölti magát.
- Fogd már be.- kiáltja, mire mindannyian értetlenül merdünk rá.
- Tessék? - pislogok értetlenül.
- Te csak ne mondj semmit. Az utóbbi héten játszottad a beteget, és csesztél segíteni gyakorolni- mondta
- Dehát nyertetek? Mi bajod van?- kérdéztem kissé felemelve a hangom. Kezd már idegesíteni, hogy neki semmi sem jó.
- Az, hogy mindig csak idiótán vigyorogsz, ahelyett, hogy valami hasznosat is tennél. Te haszontalan. Felháborító, hogy mi a belünket is kidolgozzuk, úgy edzünk, aztán meg csak azért van ez mert a menedzserünknek híres az anyja- kiabálta idegesen.- Egyfolytában a nyakunkon lógsz és azt hiszed, hogy mindenki szeret téged. Hát nem. Én például gyűlöllek- őrjöngött. A könnyeimmel küszködve, felpillantottam rá. Mérges voltam és ideges. Betelt a pohár.
- Tsukki, most jött el az a pillanat, hogy te menj a francba- mondtam ki szenvtelenül, majd arra eszméltem, hogy a kezem az arcán csattant. Szinte visszhangzott a csendben. Megfordultam és magabiztos léptekkel a szállasunkhoz sétáltam. A szobát magamra zártam, a telefonomat kikapcsoltam és a hajamat kibontva összegömbölyödtem az ágyon. Ekkor kitört belőlem a sok évi szomorúság, a sok elfojtott könny. Minden, minden...
Végül elaludtam. Arra ébredtem hogy kattan a zár és kinyílik az ajtó. Megdörzsöltem a szemem és felnéztem a belépőre. Tsukki volt az. Arcán kétségbeesés és düh váltakozott, no meg ott virított az arcára kapott pacsi nyoma. Odajött hozzám és lassan megölelt. A sokk miatt vissza sem öleltem, csak egy kicsit később. Mikor megérezte a kezeimet a hátán a fülemhez hajolt.
- Sajnálom- suttogta lágyan. Ismét sírni kezdtem. Aztán eltolt magától. - Te nem vagy normális... végig tudtuk... hogy itt vagy, de nem mertünk zavarni...- motyogta.- A többiek lent vannak. Rád várunk. Gyere.
- Nincs kedvem- szipogtam.
- Mondanom kell valamit - kezdte Tsukki idegesen.- (Név)... Szeretlek.
A szemem tágra nyílt a csodálkozástól. De gyorsan magamhoz tértem. Tsukki eközben a válaszomra várva, letérdepelt a padlóra. Rámosolyogtam és elé térdeltem le.
- Tsukki, nagyon nagyon nagyon szeretlek- mondtam olyan gyorsan, hogy a szavaim szinte összefolytak. Tsukki nagyon megdöbbnehetett. Pár percig maga elé meredt szótlanul, majd váratlanul megcsókolt. Csak egy röpke csók volt, de ő ebbe teljesen belepirult. Én meg idiótán vigyorogva éppen rózsaszínű felhőkön ugrándoztam, körülvettek az unkornisok, meg minden ami happiness. Nem szó szerint. Tsukki megfogta a kezem és elmentünk az étterembe, ahol a többiek vártak ránk.
- Na, kibékültetek? - kérdezte rögtön Sugawara.
- Hát persze- válaszoltam. Leültem és elkezdtünk enni. Hatalmas buli volt, mindkét edző úgy berúgott, hogy haza kellett őket hurcolni.

................Egy hónappal később................

- Jó reggelt - köszöntem szokásomhoz illően.
- Jó reggelt- köszöntek vissza. Tsukki csöndesen biccentett.
- Te, (Név), történt valami közted és Tsukishima között? - érdeklődött eléggé feltűnően Sugawara.
- Miért kérded? - kérdeztem óvatosan.
- Mostanában nem igazán veszekedtek, ami nagyon különös, hiszen eddig mindig a nyakán lógtál és számára ez óriási tragédia volt- válaszolt.
- Nos, még mindig nem tudom mit értesz az alatt, hogy mi történt köztünk.
- Esetleg azt, hogy jártok? - kérdezte sunyin. Tsukkishima megérezve a veszélyt odajött és megkért, hogy adjak fel neki néhányat, merthogy ő is gyakorolni akarja a lecsapást. A szívem megkönnyebbülten felsóhajtott és hálásan mosolyogtam a barátomra.
- Előbb vagy utóbb úgyis el kell mondanunk- suttogta.
- Tudom- biccentettem. - Mikor?
- Én sem tudom.

Másnap a délutáni edzésre menet belebotlottam Tsukkiba.
- Szia, nem láttad a többieket?- mosolyodtam el.
- Nem, de én is Yamaguchit kerestem.
- Lehet, hogy már ott vannak- gondolkodtam.
- Lehet- morogta, majd együtt elindultunk a tesiterem felé. Belépve a többiekmar ránk vártak, de senki sem gyakorolt. Mikor beértünk, hirtelen Sugawara az ajtóhoz lépett elállva a kijáratot.
- Mi folyik itt? - kérdeztem gyanakodva.
- Most szépen elmondjátok, mi van kettőtök között. A bajnokság óta furcsán vislekedtek- kezdte Daichi.- Arra gondoltunk, mesélhetnétek egy kicsit. Jártok? - szegezte nekünk a kérdést. Idegesen pillantottam Tsukkira, aki azonban magabiztosan állt.
- Igen, jól gondoljátok, együtt vagyunk- mondta ki egyszerre, mire én fülig vörösödve szótlanul álltam mellette. A fiúk teljesen lefagytak. Döbbenten néztek hol rám hol Tsukkira.
Daichi tért magához elsőként.
- Hát, öhm, oké- motyogta.
- Na, meddig állunk még itt?- türelmetlenkedett Tsukki.
- Ez biztos? - értetlenkedett Yamaguchi.
- Milyen bizonyítékot akartok? - vágta rá Tsukki. A többiek némán fürkészték a padlót. Tsukki felsóhajtott, majd hozzám hajolt és megcsókolt. Közbe az egyik kezemre rákulcsolta az ujjait.
- Rendben, hiszünk nektek- tette fel a kezét Hinata.
- Köszi, de ne haragudjatok amiért nem mondtuk el- somolyogtam bűnbánóan.
- Nehogymár itt bocsánatot kérj. Azt mondunk nekik, amit akarunk és akkor amikor akarjuk - szidott le Tsukki, mire nevetve küldtem el átöltözni.
Hát igen, ez az én love sztorim, a világ legmogorvább fiújával.

Hát ez lenne a kövi rész. Igen, szegény Hitoka-chan kimaradt😋.