Megtalált érzelmek /befejezett/

Hatodik lobbanás

Ha az embernek gyereke van, aligha tudja meglepetés érni, de az én kicsi lánykámnak sikerült ezt mégis kiviteleznie. Mióta nagylányos ágyban alszik rengetegszer ébredtem arra, hogy rám ugrott az apa felkiáltással. Régebben hajnali kelő volt, így az öt órás rajtam ugrálás nem volt számomra a legszebb emlék, de az annál inkább, mikor behúztam a paplan alá és csikiztem. Ő sikítva nevetett, én pedig gyönyörködtem a hangjában. Imádtam hallgatni. Annyira valódi, annyira szívmelengető. Rengeteg dologról mondtam le az életemben, miután megtudtam, hogy érkezik, de ahogy visszatekintek az éveken, nem is igazán bánom. Megkaptam az őszinte, tiszta szeretetet, ami önzetlen, nem remél és nem vár el cserébe semmit. Önmagáért szeretem és ő önmagamért csüng rajtam annyit. A szeretetnek rengeteg formája van, de a legszebb virágot mégis az hajtja ki, mikor gyermek szereti szülőjét és viszont. Ez nekem megadatott. Egy lángolást adtam érte, de már nem is bánom. Lelkem csendjét törte meg, szívem lüktetését forrasztotta be hangjával, érintésével.

Az utóbbi egy évben azonban nem kelt soha hamar, hét órakor is nekem kellett ébresztenem mindig. Erre a mai reggelen úgy gondolta, hogy ő ébreszt engem. Mikor rám ugrott úgy éreztem, hogy levegőm bennszakad és többet képtelen leszek lélegezni. Nem a súlya volt a gond, nem is a nevetése, hanem az a furcsa lüktetés, amiből felébresztett. Furcsát álmodtam. Furcsa dolgokat éreztem, láttam és hallottam. Valami tombolt bennem, próbáltam rá figyelni és értelmezni. Jólesett az érzés, de mégis ijesztő volt. Féltem engedni a kérésnek, rettegtem attól, hogy ismét fizetnem kell valamivel érte. Nem akartam már semmit sem adni, ami az életem része, inkább vesszen a homályba bármi, mint a jelenlegi dolgok eltűnjenek. Azonban belül mégis mart. Aprókat szúrt belém a bolond álom. Cirógatott, kérlelt, hogy figyeljek oda, mi zajlik a mélyben. Próbáltam, de nem igazán ment. Valami nem engedett, gátat vetett ennek. Visszahúzott, holott az azúr hívott. Újra velem volt. Mindig velem van. Folyton látom, érzem, amit nem szeretnék. Ki akarom magamból törölni, elfelejteni. Miért nincs erre valamilyen radír? Miért nem lehet csak úgy elfelejteni valamit? Kevés dolog van az életemben, amit szeretnék semmissé tenni, az egyik most ez az érthetetlenség, ami bennem bimbózik. Az agyam tudja, hogy helytelen, de álmaimban mégis visszaköszönt minden. Mikor védtelen vagyok, mikor elhagyom a valóság szilárd talaját, rám támad az érzés, rám támad az üresség. Azonban most valami be akarja tölteni, valami szeretne bejutni, de úgy érzem, hogy nekem ez nem megy. Be akarom csukni a szemem, befogni a fülem és addig énekelni fennhangon, míg minden nem lesz olyan, mint régen...minden nem lesz újra néma és kietlen.

Meglepett az ugrás, meglepett a sikoly. Úgy ugrottam fel, mint aki tilosba járt. A szívem majd kiugrott a helyéről, ziháltam, mint aki kilométereket futott le percekkel korábban. Kellett pár pillanat, míg felfogtam a mosolyát, a hangokat, míg a kékség a távolba zuhant ismét.

– De megrémültél – nevette lányom fennhangon, miközben én próbáltam a remegésemen úrrá lenni. Kicsit zavart voltam, ilyen már sok-sok ideje nem történt velem. Reszkettem évekig, attól, hogy elveszik. Sokszor nem aludtam, mert azt járt a fejemben, hogy akkor érte jönnek. Ez viszont más volt. Már nem kellett attól tartanom, hogy a rendőrök jönnek érte, vagy esetleg az anyja. Már az enyém volt törvényesen is. Ez az érzés más volt, de beazonosítani mégsem bírtam. Képtelen voltam nevet adni neki, vagy talán nem akartam.

– Régen ugrottál rám utoljára – szólaltam meg kicsit karcos hanggal. A szám is kiszáradt ettől az egész őrülettől.

– Ne haragudj – kért bűnbánóan elnézést az ágyam szélén térdeplő, pizsamás Koharu. Nem bírtam rá haragudni, soha nem volt rossz gyerek. Volt, hogy sírt, hisztizett, de mindig volt is oka rá.

– Nem haragszom – mosolyodtam el és felé nyújtottam kezemet, hogy arcára simítsak. Ujjaim remegtek, így a mozdulatban is megakadtam egy pillanatra, de végül megerőltettem magam, és lányomhoz értem, aki mosolyogva simult tenyerembe.